Szerdáig még nem dolgoztam, a szemem állapotából kifolyólag..Elintéztük Violának az angol tagozatot, Szabolcs meghívott kávézni, jártam varratszedésen, tobzódtunk az udvaron, táncoltunk otthon. Végére értem az egyik Crush könyvnek - a végén volt egy fordulat ami egy kicsit javított a könyv megítélésén, de elég egyszerű sztori volt, nem olvasnám újra és nem is ajánlanám..
Igaz, hogy a Nyugalom tengere magasra tette a mércét..
Folytattuk a sorozatfüggést.
Aztán dolgoztam két napot, Violának sikerült a szolfézs vizsga, folyamatosan számolunk a nyári szünetig.
Péntek este zeneiskola koncertet hallgattunk, utána vacsora, vásárlás, sőt Viola és Szabolcs még cicázni is átmentek szóval jó későn kerültünk ágyba.
Szombaton úgy volt, hogy találkozunk Gonziékkal, de elmaradt, így felhasználtuk a nyert jegyet a Hagymácskára, délután pedig Szabolcsot néztük meg a Dr Proktorban apuékkal együtt.
Másnap Violát vittem vendégségbe utána Velence felé vettük az irányt, ahol szerencsére sütött a nap, a kislányok ebből kifolyólag gyíkvadászatot tartottak a kertben.
Meggyógyult a halacskának aminek szívől örülünk..
A hét másik nagy eseménye a keddi Roxette koncert volt,
Edit jött vigyázni a csajokra amíg mi tomboltunk.. Csoda klasz volt, már most várom, hogy jöjjenek megint..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése