2015. május 20., szerda

Izgalmas - Tanulós

A múlt hétre is jutott, némi izgalmi faktor - csak hogy ne legyen semmi unalmas, kezdve a hétfő délelőtti anyajegylevétellel - szerencsére Szabolcs volt olyan rendes és elkísért, mert éppen semmi dolga nem akadt.. Utána azonban rohant, mert várt rá a munka. Hazahoztam a kislányokat és hagytam hogy az udvaron rohangáljanak kifulladásig.
A keddi munka és értekezlet után hazahoztam Íriszkét, fél öt után nemsokkal szembesültünk Viola tragikusnak mondható szolfézseredményével - így elkezdtem agyalni és munkatervet kieszelni, amit a hét hátralévő részében igyekeztünk betartani..
Másnap reggel a csajokat vittem fogdokihoz, ebéd után pedig Íriszkével elkészítettük az antalvali féle "Balatoni nyár csokis napjtejet" ami igen csodásan sikerült.
Csütörtökön végére értem L.L Hay - Válaszd az életet - csodás könyvének, elmentem a sebészetre kontrollra a kislányokkal együtt, mert az apjuknak feladat volt, akik hazafele minősíthetetlenül viselkedtek.
Másnapra begyulladt a szemem (ami egyébként még soha nem esett meg velem)igen érdekes módon - szóval az összes programot át kellett alakítani.
Amit muszáj volt, - az okmányirodás foglalt időpontot elintéztük. Aztán doki 1, doki 2, a féléve szervezett osztálytalálkozóról ilyenformán lemaradtam. De cserébe Zsuzsi eljött hozzánk - itt is aludt - folyamatosan definiálta a szeme állapotát - másnap elvitt minket magához ahol csajokat beavatta a mozaikozás rejtelmeibe - én meg figyeltem..



Szabolcs estére jött értünk..
Vasárnap délután napszemüvegben kimerészkedtem az utcára - totál twilightos a szemem - mivel utolsó nap volt nyitva a pecsában szemügyre vettük a Repüléstörténei Kiállítást - ahova Szabolcs évek óta vágyakozik s csajok még fagyiztak is..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése