Anyák napi köszöntés volt az oviban is hétfőn délután, de mivel Íriszke nem volt előző héten, így félig csak tátogott míg az óvó nénik kiegészítették hiányos tudását.A dalba már én is bekapcsolódtam mert azt legalább ismertem. Utána elvittem őket zumbára őket, mert benne volt a bugi a lábukban..
Másnap munka után átvettem a határozatat, mely szerint Íriszke is bekerült oda ahova szerettük volna - nagyon boldogok voltunk.
Volt szülői, elintéztük az orvosos dolgokat (nem ehettünk egy fél napig, de kibírtuk s jutalmul Hathiztunk egyet), amiket ilyenkor szoktunk, még Viola gitár koncertjére is odaértem csütörtökön délután,
Péntek délelőtt masszőrnél voltam mert eltelt a három hét szerette volna látni, hogy minden oké, és így is lett.Beszéltem az igazgatómmmal s egy nagy kő hullott le a vállamról..
Szombaton szinte az egész család bulizott, Viola zsúrba ment, aztán jött Edit mert mi Alapítványi Estre mentünk még egy keveset táncoltunk is. Nyertünk egy csomó dolgot tombolán a Mutterékkel együtt..
Másnap is találkoztunk mert Mátyásföldön volt össznépi multozás ahova az Édes Életből vittünk a mindenmentes sacher tortát kettő - csodálatosan finom volt. Szabolcs vasárnap reggel azt kérdezte, hogy miért járunk tüll szokányban? Úgy érzi magát mintha jelmezbálba menne - nem is értem..
A héten kevesett olvastam, már érzem a hiányát, viszont egy csomó dolgot elintéztem ami nyomasztott. Valamint mindig belealszunk a filmekben, de lassan kezdjük ezt is megszokni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése