A mostani hétfőn is hajnalban keltem - így Szabolcs rendezte el a reggeli dolgokat. Íriszkét hazahoztam ebéd után amiért nagyon hálás volt.. Amint lehetett felvettük Violát, majd irány a zumba.
Kedden rövid nap volt - hurrá éljen. Némileg náthás lettem vasárnapra, és próbálok rajta túl jutni. Délután elmaradt a fogadóóránk - így én is kitudtam menni Mátyásföldre, hogy a lányok is szokják picit, mert ott lesznek míg mi Írországba megyünk..
Szerdán itthon pakolgattam és mindig nagy hálás vagyok ezért a napért. Este pedig Violáéknál volt szülői értekezlet- ez idő alatt Szabolcs elvitte a kislányokat a Dédihez.. Megvettük Íriszke születésnapjára az ajándékokat is - már nagyon várjuk az ünneplést. Kiolvastam Becca Fitzpatrick Crescendoját, csütörtök a szokásod módon telt. Pénteken munka előtt Violáéknál jártam hajat szárítani, délután pedig teremdíszítés az iskolában egy másik anyukával közösen. Mindkét lány segített, aztán az ő fiai bekapcsolódtak mikor véget ért a különórájuk. Szombaton délelőtt itthon, délután pedig Emíl nézés - én közben fodrászkodtam, utána pedig a kislányok is.
Annyira cuki arccal ültek - hogy majd megettem őket. Este megnéztük a Gravity-it..
Vasárnap Barbie nap volt - némi takarítással fűszerezve, mialatt Szabolcs elmerült a munkavilágában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése