2014. január 27., hétfő

Kicsit más

Ezen a héten ideiglenesen átalakult a munkarendem - ami jó, mert más volt.., de azt hozzá kell tennem, hogy a hétfői 6-os kelés után úgy érztem magam az esti zumba második felében mikor már kiadtam az aznapi feszültséget, mint aki 8 órán keresztül kapált. Ez kedden, pedig akkor volt a rövid napom  - tovább fokozódott, és akkor a szerdáról még nem is mondtam semmit. Viszont ami jó, hogy Íriszke is boldog lett, mert nem az utolsó között távozott az oviból, hanem jó korán..
A csütörtök lett  szabad a héten - de nem teljesen mert délután pályakezdők klubjában jártam.. Délután pedig Ritáéknál..
Violám rendületlenül olvas, izgul hogy elutazunk, szeret úszni s folyton versenylovakat rajzol. Írisz végre logopédushoz fog járni, mert némileg rászorul a cs ellenére, s mivel először nem örült, de mondtam neki, hogy lesz szuper füzete, meg feladatai amiket nagyon szeret csinálni (no nem a szám összehúzogatós, de ezt nem hangsúlyoztam ki) ezen felbuzdulva este a pénztárosnak is eldicsekedett vele hogy miben fog résztvenni.
Szabolcs szokta reggelente vinni, s mivel a szabadnapomon be kellett ugranom nekem is az oviba, így velük tartottam - összevissza puszilt az ajtóban minket - annyira cuki volt.
Linda Edler a kedvenc youtube-os zumba oktatóm - olyan jókat tett fel megint, hogy csak na..
A mutter levelezését intéztem a héten, s szerintem már jobban van, mert tegnap este megvitattuk, a szanatóriumi kosztot, amely állítólag diétás, de ő még életében nem evett meg két egész zsemlét egy nap alatt...
Úgy volt hogy szombaton apuékhoz megyünk s találkozunk a húgom legújabb gyerekével is, de ez elmaradt. Szombaton reggel úsztunk, délután pedig az Elevenparkos karácsonyi ajándékot használtuk fel Gonziékkal együtt. Írisz keresztanyja adta az ötletet, hogy mit csináljunk hétfőn az oviban - micsoda szerencse, hogy tele vagyok kreatív barátokkal..
Vasárnap Szabolcs dolgozott, délben a templomban találkoztunk - délután a vásárlás, és a kislányokkal való játék mellett
jelzőtáblákat gyártottam a másnapi foglalkozásra..
Mostanában Becca Fitzpatrick regényeit olvasom - pontosabban a másodikat..Valamint az este folyamán kétszer is kiolvastam egy mexikói szaácskönyvet..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése