2014. január 5., vasárnap

Előszilveszter - S az év első napjai

Nagyon furcsa volt, hogy fél tízig aludtam, Szabolcs már munkában volt a lányok pedig apuéknál..Így délelőtt
azt csinálhattam, amihez csak kedvem volt.12 után nem sokkal a The secret of life Walter Mitty-t, néztük meg, ami egy igazán remek film.. Régen láttam már ilyen jót.. Utána a vodában állítattuk be a telefonomat és kipróbáltuk az új Vapianot.. Este Előszilveszteri buli volt a színházban, sokat énekeltünk. Másnap mentünk a lányokért, s egy kicsit karaokeztünk Atival, így végül ott is ebédeltünk. Elkészítettük a szokásos szilveszteri 4-en bepréselődtünk az automatába fényképet.
Megnéztük a Kincsem Parkban a két utolsó futamot,
Íriszke nyert is..
Mindannyian ébren voltunk éjfélkor és miután Íriszke átsminkelte magát 2014-be, koccintottunk..
Elsejèn nagyon klassz volt, mert lehetett lustàlkodni, dèlután az Elevenparkban jártunk,
ami az egyik karácsonyi ajándék volt a déditől, utána pedig Veresegyházán vacsoráztunk, mert Ritáék meghívtàk az egész családot. Az ezt megelőző 4 napban is segítettek, mert a mi kocsink szerelőnél van, így a kislányok szállításàra odaadták az ővéket..
Pénteken Szabolcs ismét beállt a dolgozók táborába, mi itthon műveltük magunkat aztán szerencsére Bettiék, rávettek, hogy menjünk le az udvarra - aminek mindenki örült..
Másnap reggel úszni mentünk mind a négyen, - egy úszósapkával, éppen az vette fel, akinek a füle nem bírta már a lötybölést a vízben.. Onnan irány a Decathlon, ahol beruháztunk még három gumi sapkára, hogy a hajszárítás se tartson annyi ideig.. Íriszke hol rajtam, hol pedig az apján volt a vízben.. Viola azt mondta, hogy anya annyira köszönöm, hogy megszervezted ezt a programot..Igazából Elődnek hála..
Este mikor már nagyon apa hiányban szenvedtek, bementünk a színházba kakaózni..
Vasárnap kirúgtunk a hámból, és kipróbáltuk Haháék kínai éttermét a Hollánban..Aztán még kávéztunk is..Múzeumot is terveztünk a Néprajzit, mert most volt az ingyenes hétvége, de helyette Szabolcs még a próba előtt hazament a lányokkal társasozni, én meg Alexandráztam, aztán pedig körbejártam az Aldit jó alaposan.. Igazán elégedett vagyok, mert sikerült a lányokat letenni időben..Valamint este még hívott anyu, hogy szerzett egy gitáros srácot, írt két dalt az idei netversfesztre..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése