2018. június 3., vasárnap

Születésnap - Kicsit ketten - Sokminden

Szabolcs születésnapja hétfőre esett, így reggel tortáztunk
és köszöntöttük fel, mert attól tartottunk, hogy mindenki aludni fog mire hazaér, de nem így történt, mert István nem tudott eljönni a délutáni előadásra, ezért Szabolcs elkérte a lányokat a suliból délután, így ők megnézték az apjukat én pedig a büfében váltottam vele néhány szót. Este tesztet írt Viola zenetörténetből és gyakoroltak a másnapi gitárvizsgára. Beszereztünk egy hátizsákot a csajok osztálykirándulására. Kedden délelőtt Orsi hozta és vitte a lányokat gitárra napközben, mert mindketten dolgoztunk.
Szerdán másfajta munkanapom volt, délután már csak egy-két dolgot kellett betenni a csajoknak a táskájukba és 2 basketball sapkát beszerezni, mert azt mondták hogy ami itthon van szerintem romantikusnak mondható nyári vászon sapka, szerintük égő. Csütörtökön reggel Szabolcs Violát vitte ki a Keletibe én meg Íriszt és rossz helyre indultam el vele, mert már úgy megszoktam, hogy az elmúlt években honnan indultak. Csütörtökön mozi helyett a fogam állapota volt a fő műsorszám. Betti javasolt egy helyet, így az estét a Király utcában töltöttük. Pénteken munka után itthon tevékenykedtem Íriszke érkezésééig aztán együtt mentünk ki Violáért a vasútállomásra. Mindkét lány hozott ajàndékot nekünk, s pont azt a kettőt amit én is szoktam venni..
Másnap reggel kicsit elaludtunk, fél úton leszálltunk a buszról és beültünk apuékhoz, de csak odaértünk Boldika ballagására. Aztán a lányok ott is maradtak estig, Szabolcs az előadás és a próba között szabad volt, így be tudtuk pótolni az elmaradt mozizást és csak eljutottunk a Könyvklubra. Este két eső között elmentem a fogorvoshoz majd be a színházba és onnan a csajokért.
Vasárnap helyet foglaltunk a gépekre, Viola elment a boltba egyedül, én egy másikba Írisszel s közben Szabolcs ügyeletet tartott, hogyha bármi fennforgás lenne. Írisz legyártotta Hagrid szemüvegét..
Délután megnéztünk egy olyan filmet amit nem kellett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése