2025. augusztus 3., vasárnap

Tenger-22. házassági évforduló-Makó-Egyetem

A hónap első felében a tengeren voltunk, s sikerült megvalósítanom amit tavaly elhatároztam, hogy amikor reggel felébredek s még mindenki alszik lemegyek úszni az öbölbe, s ezzel máris csodásan indult a napom. Időnként csatlakozott hozzám valaki a családból, de volt hogy csak a helyi hajnali úszótársakkal futottam össze. Emellett nagyon sokat sétáltam/tunk, strandoltunk ahova idén szinte minden nap velünk tartott Anyu is a főzés mellett. Továbbá olvastam, pihentem, pilateseztem és tibetiztem és egyszer még Ninbe is átmentünk. Úgy éreztem, hogy az elmúlt egy évet nagyjából sikerült kipihennem. 









Hazaérkezvén Viola elment a Neszmélyi táborba, Iriszke pedig a barátaival kalandozott városszerte aztán esténként megnézett velünk valami filmet.

A 22. házassági évfordulónk hétvégéjén kétszer is voltunk moziba (ilyen is régen volt már), megnéztük a Sherlock Holmes pubot, az Igen-ben pizzáztunk, megtettük a Turista Magazinban olvasott Séta Budapest tetején írt útvonalat, és még a kedvenc Margitszigetes körömet is. 




Jártunk Elődnél filmcserés fagyizáson, esti misés gyónáson, Mátyásföldön többször is, és tartottunk itthoni pizzazást az Elődőkkel.

Viola egyetemi felvételijéről megkaptuk a várva várt értesítést és elkezdtük szervezni a kollégiumi életéhez szükséges dolgokat. Örömömben és büszkeségemben sírtam többször, hogy felnőtt ami egyik kislányunk.

Meglátogattuk Makón Tündit (jó oda menni), útközben felkerestük a Körös-torkot (csoda egy hely),



idén végre a Hagymatikum is összejött. Sétáltunk a Maros parton s erre-arra a városban. Hazafelé bementünk Szegedre, megnéztük az egyetemet és a főbb belvárosi helyeket.









Elolvasott könyvek: Jojo Moyes-Egy család vagyunk; Dan Millman:Rendkívüli pillanatok; Rainbow Rowell: Lassúzás; Dimitris Xygalatas: A rítusok ereje; Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem; Katie Fjorde: Napsütötte Toszkána; Emeran Mayer: A bél-agy kapcsolat; Emily Henry: A boldogság otthona

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése