2023. február 27., hétfő

Továbbra is sok színhàz, Írisz 14

Egy ideje már készültünk rá, de most hogy véget ért a próbaidőszak lemostuk a falat, ismét kivittünk néhàny könyvet Màtyàsföldre mikor sok születésnapos ünnepi vasárnapot tartottunk Laciéknàl. Jàrtunk Balàzsàldàson és  Hamvazószerdàn reggel még a gyónàs is összejött.

Iriszke 14 éves lett, reggel nutellás sajttortàval indítottuk a napot és este Arribàval zàrtuk közben volt munka, tanulàs, 2 szülői, délutáni ajà dékozàs szóval összességében klassz kis hétfőnk volt.




2 nappal később Előd októberi névnapjànak megünneplését is sikerült összehozni. 



Violàt most néhàny orvosi vizsgàlatra el kell vinni mert nàla is felütötte a fejét a családi vashiàny. Fellépett az iskolában prózàval és gitàrral melyekkel nagy sikert aratott, tehát azért jó dolgokat is örökölt, ami megnyugtató.

Sikerült a legszelesebb napot kivàlasztani a Kőpark Tanösvényen megtekintésére, de legalább sütött a nap.



Jártunk Dégen, ami nagyon nagy vágyam volt, csodás hely, remek idegenvezetéssel és finom sütivel..






Amikor csak kis időnk volt a a természetben tartózkodni felmentünk az utcànk végében lévő Nagyfejű Csajkó tanösvényre, ott màr jàrtunk többször.


Újra kezdtem a kardió sétàt és a Tibeti rítust.

Csajok farsangi jelmezei hosszas tanakodás utàn: Mamma Mia Donna, Rudolf a rénszarvas.


Szabolcs elvitt énekóràra kb.20 éve nem voltam és nagyon hiànyzott ..

Korizni is eljutottunk csodás panoràmàval megfűszerezve és csak mi voltunk a pályàn..

Elindultunk Gyömrőre is az egyik hétvégén de csak a Kiscelli Múzeumig jutottunk ahol megnéztük az Elmozdul a fal kiàllítàst és még egy kicsit sétàltunk utàna a szeles Duna partjàn.


Színhàz:

Jàtszóhàz, Hatás alatt, Mezítlàb a parkban

Elolvasott könyvek:

Natália Sherba:Az órakulcs, Szendi Gàbor: Értelmes szenvedés: a boldogsàg, 21 nap Hasznàld a megerősítéseket, Nick Trenton:Ne agyald túl, Aurélie Godefroy: Élj úgy mint Coco Chanel, Arianna Davis: Élj merészen!Mit tanít nekünk Frida Kahlo.


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése