2020. április 5., vasárnap

Másmilyen március

Március első hetében Íriszke itthon tartózkodott a bokasérülése miatt. Hétfőtől szerdáig velem,csütörtökön Szabolccsal volt, pénteken pedig bejött a munkahelyemre. Közben Viola 2-szer is szóbelizett egyikre én a másikra pedig Anyu kísérte el. Jártam a féléves anyajegy szűrésen és lomtalanítottunk is, így végre a csajoknak új matraca lett. Pénteken elvitt Anyu Sukoróra, ahol felvettük a nemrég írt dalát egy pályázatra. 


Azóta már meg is érkezett a hír, hogy benne vagyunk a döntőben!! A klippet Viola készítette.
Vasárnap az Istvántól karácsonyra kapott lovaskalandon vettünk részt Csömörön. 
Viola utolsó szóbelije az online oktatás előtti keddre esett, utána Szabolccsal leveseztek egyet. Csütörtöktől HO-ban voltam, de be kellett mennem egy rövid időre, ebéd után pedig mindig hazahoztam Íriszt. Március 13. délutánja óta itthon vagyunk!
17-én volt a 19 éves évfordulónk, másnap megint bent voltam, s mivel szájmaszkot vettem így a bolti bevásárlást is lebonyolítottam, csütörtökön pedig "nagyonnagyon"összevesztünk. Még azon a héten nyilatkoztunk, hogy nem változtunk Viola felvételi sorrendjén s olyan klassz filmeket néztünk a csajokkal mint a Csapás a múltból - ami ilyen helyzetben kötelező, Vérbeli hajsza, Holnapután, Fergetes forgatás, Go Karts, Anne a zöldoromban, plusz a megint van Homeland és belekezdtünk az Ozarkba is. Írisz az xbox-al edz, Viola pedig Cindy Crawforddal,
én tibetizem és jógázom heti kétszer Szabolcs pedig bekapcsolódik valamelyikbe. Forgattunk már két motiváló kisfilmet, ami a rokonság körében nagy sikert aratott. Hétköznap egész jó kis napirendet találtunk ki.  Reggel 8:00 körül ébredés után, valami játék : legtöbbször a betűző, 9-12 között tanulás kis szünetekkel, ebéd, film, tanulás max 1 óra, gitár gyakorlás vagy óra, edzés, társasjátékozás. Ha üres az udvar akkor séta és vízzel rajzolás, hanem akkor napfürdő az erkélyen délelőtt. 9-15 között dolgozom és főzök. Szerdánként van angolom skype-on. Kiolvastam a következő könyveket: John Green: Katherine a köbön, Alaska nyomában, On Sai: Miogin bázis. Az óraátállítás napján megérkezett a Szeretetfutár és 2 méter távolságból elvettük amit hozott..

Néhány kép az otthon töltött napokról:

Írisz kreatívkodott
és tanult. 


Saját készítésű maszkot gyártott melltartó betétből.


Ez egy filmnézős kupon, amit be is váltott.


Online gitár duett:


Elindult a home maraton (napi 100):







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése