Június elsején sportnap volt az iskolában, délután pedig a Margitszigetet jártuk be Ágiékkal (több mint 15 000 lépés)..
Vasárnapra kaptam időpontot a fogorvoshoz, így Ati születésnapi ebédjére kicsit késve félig zsibbadt arccal érkeztem/tünk.
Hétfőn átvettem a megpályázott Dagályba szóló belépőket.5-én ment Viola nyelvvizsgázni, Anyu kísérte el utána pedig mi lányok (Viola, Írisz, Én) Sukoróra utaztunk vele, hogy aztán egy kicsit már most nyaraljunk.
A tenger hideg volt és isteni illatú, jó sokat fürödtünk. S miközben mi jól lebarnultunk, Szabolcs itthon festette a lakást, majd elutazott Marosvásárhelyre játszani..Pünkösd utáni szerdán a csajok bejöttek velem dolgozni, mert Szabolcs csak aznap érkezett haza.Másnap ismét fogorvosnál jártam, délután pedig a zeneiskolai bizonyítványokért.
S végül elérkezett az utolsó tanítási nap a nyári szünet előtt, Írisz osztályfőnökének a búcsúztatója ami után még kimentünk a kedvenc soroksári Ikeánkba egy-két apróságért. Hétvégén Viola Orsiéknál aludt egyet mi pedig hármasban kilátogattunk a könyvhétre.
Edzőtábor előtti este Írisz kijelentette, hogy kockahasat és kockalábat szeretne a tábor végére..
Az első nap után mesélte, hogy 3-szor is körbefutották a Feneketlen tavat, közben megállt és nyomott néhány fekvőtámaszt. Este Kolibris évadzáró volt a 2 rombuszban.
2. nap Anya nem baj ha nem futok olyan gyorsan?
3. nap Nem akarok időre futni..
4. nap - Nem futottak..Hamarabb haza is jöttek, mert aznap volt az évzáró ahol kiderült, hogy Violának sikerült a nyelvvizsgája plusz ő lett az évfolyam legjobb magyarosa és franciása..Utána Annáékkal fagyiztunk Szabolcs hozott pizzát és megnéztük a Topmodell a barátnőmet.
5. nap - Olyan lassan öltözött mint egy lajhár, de aztán az éremosztás hallatán felgyorsult, de kijelentette, hogy hétvégén nem megy sehova.
Hétvégén valóban nem mentünk sehova a templomon és a fogorvoson kívül.
A következő héten is edzőtábor volt, de csak csütörtök délig, mert utána ismét csajos programunk. Anyu és Korika és mi hárman meglátogattuk Tündiéket Makón..
Hétvégén már otthon a következő nagy kalandra készültünk..
A hónap kiolvasott könyvei: Nicole Williams - Clash, Edward Rutherfurd - New York, Sally Rooney - Normális emberek és Jeff Zentner - A kígyókirály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése