2019 március
Farsangoztunk Orsiéknál,
fodrászkodni voltam de csak egy kicsikét, valamint Katiéknál ebédeltünk az első hétvégén. Utána egy hétig szakvizsga felkészítésre jártam. Megnéztük a felújított Szépművészeti és az Úrban Dyck-ot.
Szombaton Anyuknál aludtunk, filmet néztünk és kirándultunk egy kicsit a környéken.
A 18 éves évfordulónkat Mátrafüreden ünnepeltünk, előtte kitettük a csajokat Mátra másik oldalán és másnap ebéd környékén menünk értük.
Kettesben felsétáltunk a Kozáry-kilátóhoz és a Kékestetőre sőt mielőtt még hazaindultunk volna apuékkal és felmentünk egy hozzájuk közeli kilátóba, megálltunk a tari Sztúpánál, bár már akkor egy kicsit sötét volt. Jártunk divatbemutatón Marilyvel, és mindannyian választhattunk egy –egy könyvet az új Nyugati téri könyvesboltban Szabolcs jóvoltából. Rita születésnapját ünnepeltünk, hétvégén pedig mert annyira jó idő volt a kislányok kérésére kimentünk a Hajógyári-szigetre az én kérésemre pedig a Kopaszi-gátra.
Mostanában sokszor sütöttem leveles tésztát, mert a csajoknak annyira ízlett, de sajnos megunták azt is mint a melegszendvicset. Voltunk vérvételen és ultrahangon valamint a leendő felsősöknek szóló tájékoztatón is, mert jövőre már Íriszke is nagylány lesz. Viola elment lovagolni ahonnan már torokfájósan jött haza másnapra pedig beteg lett, ezért sajnos le kellett mondanunk a színházi előadást amire mentünk volna viszont helyette még többet tanultam.A hónap utolsó napjaiban már annyira a szakvizsga bűvöletében voltam, hogy a Viola megkérdezte, hogy Anya holnap visszatérsz közénk?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése