Az elmúlt két hétben több szülői értekezleten voltam, sőt kipróbáltuk az idei külön órák egy részét. Jártam Emőkénél, megnéztük a Madame és a Legsötétebb óra filmeket és elolvastam az Egy csésze kávé Koppenhàgában című könyvet amit a születésnapomra kaptam, és a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot ami levelezős stílusával nagyon emlékeztetett a Nyakigláb apó és a Kedves Ellenségem című kedvenceimre. Múlt vasárnap hajóztunk Előddel és a csajokat vittük különböző zsúrokba a mostanin Viola ment lovagolni,
amúgy itthon tettünk vettünk. Többször is 8-ra mentem dolgozni, vagy máshova s a viszonylag korai kelések pénteken már nagyon meglátszottak rajtam. Szerdán Mátyásföldön jártunk Gabi búcsúztatásán és miséjén s mivel estére maradt a matek lecke segítettem Írisznek. Másnap a következő párbeszéd zajlott közte és köztem.
-Anya te nem nagyon tudod a matekot.
-Miért mondod, tegnap is segítettem.
-Ez az, 13 hibám volt, az enyém volt a legrosszabb az osztàlyban.
-Sajnálom, mondtam, hogy csináld meg egyedül hiszen te kitűnő vagy matekból. És megmondtad, hogy velem csináltad?
-Dehogy, mert akkor még egyest is kaptam volna.
Szombaton volt Írisz névnapja
sok macaronnal, Színházak Éjszakájával és Halott Pénz koncert koncerttel.
Viola azt mondta, hogy "Anya ne felejtsd el, hogy a 18. születésnapomra nem kocsit kérek, hanem lovat".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése