2018. március 2., péntek

Könyves - Íriszkével otthon

Most már második hete, hogy tibeti mellett Tiffany Rothe féle edzéseket csinálok, mindig az álló hasizmost és még választok mellé valamit heti 4-szer. Szerdán napközben hívtak az iskolából, hogy Íriszke lázas lett. Szabolcs elment érte, én meg átvettem 2-kor. Szabolcs este Kraftwerk koncerten volt, én meg végre befejeztem Ken Follett Tűzoszlopát, de sajnos nem volt olyan jó mint az első két rész, valószínűleg ezért ment olyan lassan. Másnap reggel a doki néninél kezdtünk, közben adtam Írisznek a kurkuma-probio-emóció és este egy enterosgél kombót, így pénteken már láztalan volt és a hasa és a feje is rendben lett. Mivel én voltam vele otthon  elolvastam Louise L. Hay legújabb könyvét a Tükörmeditációkat is. Gondolkoztam, hogy hova mehetnénk ki szombaton egy kicsit havazni, ahol nincsenek sokan, vagy senki, de jó a levegő, s végül a Kiscelli Parkerdőre esett a választásom és megint nem csalódtam.

Ebédre mindenmentes palacsintát sütöttem mert finomat szerettünk volna, de gyomorkímélőt (teljeskiőrlésű liszt, víz kókuszolaj), a tésztát Szabolcs kavarta be, s képes volt elérni azt az állagot amit a receptben javasoltak, így igen finomra sikerült. Vasárnap apuékhoz mentünk ebédre és születésnapozni, közben megálltunk Mátyásföldön a Pelikán lámpáért, hazafelé pedig Ágiéknál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése