Sajnos monostorba nem lehetett bemenni ezért elsétáltunk a Szent-kútig.
A zirci szállásunk igazán klassz volt - egy kis faház, a kislányok nagyon szeretik az ilyesmit, ahol nagyon finomakat és sokat kaptunk enni.
Esténként filmet néztük: Aludj csak én álmodom, Forrest Gump, Utazás a rejtélyes szigetre. Az egyik kap kettőt, mert csak 2 aludtunk ott. Vettünk szerzetesek eledelét, ami finom templomi ostya karamellába mártva. Szerdán hazafelé nem bírtuk megállni és jól megnéztük magunknak Miska huszárt,
utána pedig kitettük a csajokat anyunál, így délután el tudtunk menni a kedvenc mozinkba a Toldiba megnézni a Szàrnyas Fejvadászt. Másnap a Koreai Kulturàlis Központban megnéztük a fametszet kiállítást ittunk egy kávét s addigra megérkeztek a lányok egy kiló sütni és díszítenivaló linzertészta társaságában. A mutter még sütőpapírt is küldött biztos ami biztos.
Szabolcsnak eltávolították a bölcsességfogát, míg mi ezzel foglalatoskodtunk. Este Írisz Emőkénél volt, addig beadtuk Viola szemüvegét lencse cserère, kicsit szomorú volt mert ezt tervezet a jelmezéhez, de fontosabb volt, hogy a sulira elkészüljön. Pénteken Balatonhenyére mentünk Ritáékhoz, útközben megnéztük Nagyvázsonyt, csodaszép volt, felmásztunk vártorony legtetejére is.
Szombat dèlelőtt felmàsztunk az ottani dobogóra sárkányt eregetni
s délután indultunk haza. A héten kétszer is mentünk a 8-as úton ami sok szakaszon olyan mintha a tenger felé mennénk -szóval nagyon tetszett s az is hogy nem olyan zsúfolt és nem kell 1000-el menni. Vasárnap Szabolcs a foga helye miatt kénytelen volt elmenni az ügyeletre, de utána már tudtunk menni apuékhoz halloweeni after partyra,
Orsi és Simi köszöntésére és ebédelni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése