de ezt megelőzte egy hatalmas soroksári Ikea bejárás. A héten tibeti rítus mellett ismét sikerült megcsinálnom a 3 wai lanát, valamint kiolvastam a sorozat megnézése utàn Margaret Atwood: A szolgálólány meséjét.
"Megyek nyárból őszbe. Őszből fehér télbe. Ballagok tavaszba.Futok nyár vizébe.Szaladok sebesen meséből mesébe." (Hargitai Gyula: A tündér)
2017. július 4., kedd
Tábor második hét - Színház - A mi kertünk
Írisz valahol a szíve mélyén nem akart táborba menni, így melegkiütéseket növesztett magára és az első napon haza kellett hozni.Kedden Zsófi őrizte a lányokat, jól bírta a kiképzést.Mire hazaértem nyoma sem volt rajta a lányok smink gyakorlásának, a sok filmforgatásnak és haza sem akarták engedni. Másnap Viola ismét táborozó lett, Íriszke pedig Bettivel.és Derssel töltötte a napját. A tábor utolsó napján ő is ment és a vágya is teljesült, mert bronzérmet kapott. A múlt heti ezüst után ezt tűzte ki célul. Szombaton Billy Elliotot néztünk Évi jóvoltából,
délután pedig Elődnél befejeztük a múlt héten elkezdett filmet. Vasárnap berendeztük az erkélyt, kint is vacsoráztunk,
de ezt megelőzte egy hatalmas soroksári Ikea bejárás. A héten tibeti rítus mellett ismét sikerült megcsinálnom a 3 wai lanát, valamint kiolvastam a sorozat megnézése utàn Margaret Atwood: A szolgálólány meséjét.
de ezt megelőzte egy hatalmas soroksári Ikea bejárás. A héten tibeti rítus mellett ismét sikerült megcsinálnom a 3 wai lanát, valamint kiolvastam a sorozat megnézése utàn Margaret Atwood: A szolgálólány meséjét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése