2017. június 2., péntek

Meglepetések hete - Szabolcs születénapja - Tiszta nyár

Szabolcs hétfőn engem és magát, kedden pedig a lányokat lepte meg kullancsoltás ajándékkal. Másnap mikor a hatalmas viharban hazafelé bandukoltam a lányokkal gitárral a hátukon, már az első kereszteződésnél akkora víz volt, hogy felülről folyt be víz a csizmánkba. A csütörtök egy többszörösen ünnepi nap volt a héten - Anyu és Elődke átvették reggel Violát
és elkísérték a szolfézs alapvizsgájára ami 4-es lett mint este 9-kor kiderült..Az egész család ugrált örömében! De ezt az örömhírt még megelőzte, hogy kaptam egy converset - csodálatos darab valamint, mivel úgy éreztük, hogy beköszöntött végre a nyár egy napszemüveget is - ezt mondjuk mind a 4-en!
Pénteken ismét állatorvosnál járt Villám aki már kórlappal is rendelkezik - ez nagyon cuki dolog..sajnos a teste mérete továbbra sem változott és túlontúl kilóg a páncéljából. Továbbra is elkülönítve kell tartani és nem kell próbálkozni az etetésével sem. Írisz 3 hónapja az erdei iskolára készül, így a szombat délelőttöt a bepakolással, majd pedig a legjobb barátnőjével a játszótéren töltöttük - aki már 2 hete bepakolt - valószínűleg innen jött az ötlet. Délután Planetáriumoztunk egyet Bettiékkel a nagy bezárás előtt, a gyerekeknek ingyenes volt gyereknap alkalmából. Este nagy fába vágtam a fejszémet, egyrészt elhatároztam, hogy most kivételesen nem változtatok az összetevőkön - mégis csak Szabolcs születésnapja lesz - eltekintve a benne található rengeteg cukor mennyiségtől - nutellás sajttortát készítettem Szabolcsnak ami aztán békén kellett hagyni 12 órát. Fantasztikusan jól sikerült - Szabolcs és még Viola is el volt ájulva tőle - pedig ő nem eszik meg semmilyen süteményt sem. Na jó talán a Juciét. Íriszke a rengeteg benne található nutella dacára sem kockáztatott - csak arra tudtam gondolni,hogy sikeresen elvettem a kedvét egészséges kreálmányaimmal és már meg sem akarta kóstolni. De nagyon udvariasan arra hivatkozott, hogy anya tudod, hogy nem vagyok tortás..
Vasárnap is többszörös ünnepnapunk volt - Szabolcs 45 éves lett, és beköszöntött a várva várt gyereknap. Amikor először meglátta a napvilágot az is pont ilyen napra esett. Azt kérte, hogy  a kislányok megajándékozásával kezdjük, de aztán mégis kért 1-2 ajándékot. Valószínűleg érezte, hogy már alig bírjuk kivárni, hogy adhassunk valamit, mert már erre készülünk több mint egy hónapja. Délelőtt elmentünk a két napja nyitott Lupa-tóra strandolni, de a szimpla strand zárva volt, így egyszerű jegyért a prémium strandon lógattuk egy kicsit a lábunkat.
Ebédre lángost majd otthon tortát ettünk..
A gyertyagyújtás nem volt egyszerű mert Szabolcs mindenképpen 45 darab gyertyát szeretett volna elfújni..Teljesen boldog voltam, hogy vettem eleget..sajnos elszámoltam magamat így 6 darab mécses is került a torta köré s mire sikerült meggyújtani az összeset néhány már majdnem ráégett a tortára,így néhànyat áttettünk egy száraz zsemlébe..de aztán csak elfújta..
megkapta a főajándékot ami úgy áll rajta mint egy 1940-es évekbeli afrikakutatón - egyszerűen csodálatos..rohant dolgozni, az előadás végére mi is bementünk majd folytatva a rohanást ismét haza ahol megkapta a további ajándékokat és készülődtünk mert elhívta Editet vigyázni a kislányokra mi pedig az Abigél buliját néztük meg a Katonában, majd benéztünk a Morrison's 2-be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése