2016. június 27., hétfő

Koncert - Vendégséges strandolások

Hétfőn játszóterezés, másnap Szabolcs fúvós koncertje és vizsga ahova Zsuzsi is velünk tartott. Ezek után megközelítőleg 19:30-kor hivatalosan mind a négyünknek elkezdődött a nyári szünet.
A héten megint jártunk a fogorvosnál, leadtuk a bizonyítványokat, majd beugrottunk még Szabolcs két kollégájához ahol kislányoknak egy kis strandolásban is volt részük.
Csütörtökön sportnapot tartottunk mert a 4-ből hárman kibringáztunk a Margitszigetre Szabolcs pedig futott mellettünk.
Betértünk egy kis időre az állatkertbe és meghallgattuk a szökőkút déli programját. Este jártunk a Szabadság téren.  Pénteken és szombaton mindenfajta ügyeket intéztünk, szerencsére a csajok egész jól vették az egész napos rohangálásokat.  Úgy tűnik, hogy lassan de biztosan beköszönt végre valami jó munkaügyben.Az egész heti várakozás után vasárnap reggel útrakeltünk de a rakpart környékén jött a telefon, hogy forduljunk vissza, mert Anyuék egyik kocsiját szerelni kell. Mindenki teljesen el volt kenődve, ezért Szabolcs kivitte őket bringázni amíg én a Bettiéktől kapott rengeteg cseresznyét kimagoztam. Újabban telefon - mégis menjünk, Anyuék barátai felajánlották medencés házukat, hogy ott várakozzunk amíg indulhatunk a tengerre.
A csajok 4 és 8 között, csak enni jöttek ki a vízből. Este a vízparton tibeti jógáztam, amibe Orsi két fia is becsatlakozott. A héten 3 könyvnek is a végére értém; Mike Dooley Az univerzum befolyásolása, Lois Lowry A fiú  és Jojo Moyes Mielőtt megismertelek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése