Az egyik ismerősöm megosztott egy oldalt a facen - ami nagyon jót tett a karácsonyra hangolódásunknak.
Számos ötletet találtam, miként lehet még egy kicsit jobban felturbózni az évvégét, hogy ne csak az a néhány nap szóljon az ünnepről..
Valószínűleg az is hozzátett a jóérzéshez, hogy csak egy fél hónapot dolgoztam és utána ezer az itthoni dolgokra koncentráltam.
Mióta Szabolcsot ismerem, nagy hagyománya van az adventi várakozásnak, koszorú készítés, minden este gyertyagyújtás és felolvasás... Soha nem felejtem el, hogy ültünk nálunk az asztal körül és azon izgultam, hogy nehogy elhadarjam az olvasást a családja előtt..Itthon nem izgulok..Mostanában már már másmilyen dolgokat olvasunk fel, de ugyanolyan gondossággal választjuk ki, hogy a kislányok is örömüket leljék benne. Sőt most már mind a ketten szoktak egy kicsit olvasni is.
Az idei várakozás időszakára a Pollyanna folytatására gondoltunk, melynek címe Az öröm játéka örök..
Így indult:
December elsején hozott a Mikulás egy zoknit benne minden napra egy papír feladattal egészen karácsonyig, plusz egy-egy adventi naptárt, Szabolcsnak egy képeset amire már régóta vágyott és amire véletlenül rábukkant a nagy nap előtt pár nappal, nekem pedig egy yogi teásat.
December 1. karácsonyi dal tanulás - Ember ember.. és O Tannenbaum
December 2. utána néztünk hogyan zajlik más országokban a karácsony. A kengurus volt az egyik kedvenc.
December 3. képeslapírás volt az eredeti feladat, de mi inkább készítettünk..
December 4. képregényben lekellett rajzolnunk, hogy milyen volt a napunk - Viola teljesítette egyedül.
December 5. mozi délután - Minyonok
December 6. pincéres és tálalós nap - Íriszke jeleskedett benne.
December 7. pizza készítés - t.k lisztből és ami igazán nagy szó, hogy most először sikerült valamit megkelesztenem..
December 8. grimaszos fotó készítés
December 9. palacsinta torta - Betti nem tudott róla, de teljesítette helyettünk mert azt sütött a lányoknak, amíg mi a dolgozóban voltunk
December 10. szerepcsere - mi voltunk a gyerekek - Szabolcs még szökdelt is az utcán az iskolába menet ahogy a kislányok szoktak
December 11. gyurma főzés - receptet kerestem - Szabolcs megfőzte - aztán pedig gyúrás, formázás és Viola ötlete alapján gyönggyel díszítés
December 12. mindenki kiválasztotta a kedvenc képét az idei évből - amit kifogunk nyomtatni
December 13. az összes gyertya meggyújtása este - kikészítve, de a koncert miatt elhalasztva
December 14. kavicsfestés elhalasztva - mozi miatt
December 15. mézeskalács sütés - és egyben a nagy pótlások napja - kavicsfestés, képek kinyomtatása, a kalácsok megsütése
December 16. levél a Mikulásnak - Viola még aznap Íriszke egy nappal később de megírta, a köszönőlevelet
December 17. mindenki felvett valami csíkosat
December 18. tesó-nap mindketten készítettek egymásnak meglepetést
December 19. sátorépítés és benne vacsora amit filmnézéssel is megtoldottunk
December 20. nem kell rendet tenni bent a szobájukban - este azért egy kicsit arrébb kotorták a dolgokat, hogy legalább az ágyukat megtalálják (napközben becsuktam az ajtót, mert zavart a kupi)
December 21. lakásdíszítés - a Lehelen boa vásarlás, az angyalok erdejében pedig faág gyűjtés
December 22. ágyban reggeli, a kislányok visszafeküdtek, hogy ott ehessék meg, mi csak kávéztunk..
December 23. táncos mulatság, a zenekeverést is a lànyokra bíztuk..meg voltak elégedve
December 24. minden pocsolyába be lehetett volna ugrani, de csak 1-et találtunk..
Minden reggel nagyon várták az aznapi húzást és feladatot.. Azt vettük észre, hogy mindig arraa napra jutottak a macerásabb dolgok, amikor az általános napi teendők is zúzósabbak voltak..
De közben egy csomó ötletünk lett, hogy miket lehet legközelebb belerejteni a Mikulás Zsákjába..
A saját készítésü díszeket kitettük az asztalra, hogy az angyal majd feltegye a fàra..s bizony még a szobába is tett jónéhányat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése