2015. augusztus 6., csütörtök

Névnapos és Beszerzős

A hét nagyrészét az új munkához és az iskolához szükséges dolgok beszerzése foglalta le. Járt nálunk a mosógépszerelő aki pikk pakk orvosolni tudta az ajtó hibáját.
Kedden kalandos napunk volt Szabolcs névnapjának apropóján - egyrészt az Oriental Soup House-ban ebédeltünk
, egy új remek hely annak aki szereti a Pho-t - mi igen... A Balzac utcában bizsu kiárusítást tartottak az egyik üzletben, amit a kislányok rögtön kiszúrtak és választhattak maguknak egy-egy csodás gyűrűt. Szabolcs azt kérte, hogy a Margitszigeten köszöntsük fel, ami az Orsiéktól kapott Bringó Hintó kupon egy órás felhasználása után,
meg is történt egy padon..
Másnap kölcsönadták nekünk Viola egyik iskolatársáék az  eddigi angol könyveiket, délután pedig Zsuzsi járt nálunk.
Csütörtökön megvettük a két lánynak az iskolához szükséges dolgok nagyját és megrendeltük Violának a távollátó szemüvegét..
Péntekre megérkezett Viola új iskolatáskája amit este megkapott - nem tudott róla, de már eléggé romos volt amit elsőben kapott szóval úgy döntöttünk, hogy itt az ideje egy másiknak..
Hétvégén Budajenőn állatokat etettünk, pihentünk és közben kiolvastam S C Stephens Meggondolatlanját - ez is egy trilógiának a harmadik kötete volt, valamint a Rachel Hawkins Hex Hall második részét - ami nagyon bejött, és ebből következik, hogy nagyon várom a következő részét..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése