A múlt hét némileg zúzósnak volt tekinthető, mert Íriszke és Én is elballagtunk az oivból, míg én saját döntésből addig ő azért mert elérkezett az idő..
Volt ovis búcsúztató, az ővére a Mutter hozott tortát és magát, azon kívűl eljött Apu és Zsuzsi is. Utána közös vánszorgás a fagyizóba ahova Ritáék is befutottak, majd gyrosozás Anyu jóvoltából. Mindezek után még kimentünk Budaörsre is, ahova zárás előtt 10 perccel érkeztünk és hat perc múlva már távoztunk is két csodás szandál társaságában.
A hetet még olyan események dúsították mint fodrászkodás,
Viola gitár vizsgája, fogorvos, kiadós munka visszaadása, állásinterjú..
Közben Szabolcs forgatott, amibe vasárnap én is becsatlakoztam annyira jó volt. A kislányok is jöttek velünk és nagyon büszkék voltunk rájuk mert igazán jól viselkedtek míg mi dolgoztunk.Onnan Zoliékhoz mentünk kerti partira..
Ezen a héten Marie Lu trilógiájba merültem bele,a Legenda és a Született tehetség olyan volt amilyennek vártam..
Mivel ából bébe rohangáltunk ezeken felül, így a zumba és torna itthonra maradt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése