Miután reggel eleget tettem mindenfajta kötelezettségemnek, lányok leadásának ebéd közben befejeztük a Dzsungellázat..Íriszke megkapta a 6 éves oltást, és ennek ellenére eljött velem Violával és Zsuzsival zumbára - nagyon jó volt.. Szabolcs addig egy kicsit itthon örülhetett a csendnek..
A munkásnapról csak annyit, hogy tovább kellett bent maradnom és még értekezlet is volt, viszont sikerült megbeszélnem egy két dolgot ami nagyon fontos volt..
Mivel sikerült eldöntenünk, hogy melyik iskolába menjen majd Íriszke - felszabadult a délelőttöm, mert a másik helyre már nem mentem el nyílt napra. Mindenfajta hasznosságok után meglátogattam Szabolcsot a színházban, ahol az egy százalékos klippet rendezte éppen - szexi volt..Fecskehívogatóztunk a Farsang jegyében
, aztán tettünk egy kört, eljött Kati mi pedig felhasználtuk végre azt a két mozijegyet ami már nagyon váratott magára 9-től a Szürke ötven árnyalatára, mivel a könyvet is imádtam, a film sem okozott csalódást, és még a SIA-nak is volt benne egy száma, ami szintén jó pont..
A csütörtök reggel egy ajándék volt, mert igaz, hogy hétre kellett mennem, amit nem kell részleteznem, de 7:50-ig volt időm magamhoz térni, úgy ahogy azt én szeretném.. Íriszke Miss Óvoda 2015-nek öltözött
, Én pedig Fekete Hattyúnak
. A dolgos délelőtt után volt két órám a délutáni ovis mulatságig, ami igazán rám fért..
Péntek 13 reggel 8 fogorvos - mindkét lánynak - aztán irány az önkormányzat - utána a Heim Pálba Viola leletéért, ami teljesen negatív lett - reméltem is, mondtam Szabolcsnak hogy egy kicsit csalódott lettem volna ha nem mert annyira jó dolgokat adunk nekik...
Útközben elkezdtem számolni, hogy kiket kedvelek - Mr. Papírpoharat - mert a legnagyobb hangulat papírpohárból kávézni, Mr. Botmixert és Mr. Turmixot - mert nélkülük el sem tudnám képzelni a háztartásomat és volt még valaki de az sajnos egyelőre nem jutott eszembe..
Egy rohanás volt a délelőtt, de papírdobozból ebédeltem az oviban - ha a kaja maga nem is de a hangulat az igen jó volt..
Munka után szintén rohantunk csak éppen Violáért - némileg szemrehányóan várt rám, pedig felkészítettem, hogy ma később megyek érte.
Este Kipróbáltam a corefx-nek egy új zumbáját és nagyon állat.. Este fél kilenc körül, mikor Szabolcs hazaért, még javában állat a buli, mindenki kuci pólóban táncolt és nem akart aludni menni.
Befejeztük a Happy Valley-t csak az utolós rész volt hátra, de már többször belealudtam, most is majdnem sikerült, de aztán túljutottam és klassz volt, de valahol a szívem mélyén reméltem, hogy csak egy évad lesz..
Szombat délelőtt tanulás és egyéb szükségszerű tennivalók itthon, amíg Szabolcs dolgozott..Délután megtört az átok és ismét a Citadellánál sétáltunk de előtte kipróbáltuk a ceruzás játszót
, aztán forró csoki és pisztáciás kávé Valentin nap alkalmából és Szabolcs mindenkit megajándékozott egy - egy könyvvel a nemzetközi könyvajándékozási nap alkalmából - hurrá éljen. Este megnéztük a Vadont, és felolvastam néhány gondolatot abból az Élj céltudatosanból..
Vasárnap a szintén karácsonyra kapott minipolisz belépőnket használtuk fel.
Délután Csingiling, s amíg Szabolcs dolgozott rendbe tettem az életrajzomat, este pedig egy csomó számot sikerült felismerni a shazamnak-így legalàbb már nevesíteni is tudom a kedvenceimet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése