Hétfő miután a halat is beleértve összecsomagoltunk, nem sokkal dél előtt elindultunk Velencére, Violànak nem volt iskola, Szabolcsnak előadás, Én pedig szabit vettem ki Íriszkével együtt..
Nagyokat sétáltunk a tó parton, napoztunk a teraszon és filmeket néztünk..
Szerda délután jöttünk haza..
A Jetson család féle két napos munkahetet egész jól viseltem.. Bár csütörtökön elfelejtettem, hogy én voltam a nyitós és így tovább maradtam bent..Plusz értekezlet is volt, ezért Emőke csak fél háromra tudott hozzám jönni. Délután megérkezett a Tündiék féle Íriszke ajándéka, azután pedig Violáéknál volt rendkìvüli szülői..
A héten kiolvastam Maggie Stiefvater Tündérdallamának első részét és megnéztük a Gone Girlt amiben nagyon vártuk a fordulatot, de csak nem akart megérkezni..
A facebookon láttam hogy egy külföldi bloggert akit gyereke öltöztetett egy hétig s arra gondoltam mi is belevágunk, így hol az egyik, hol pedig a másik kislány választotta ruháinkat..
1.nap Ìrisz
2.nap Viola
3. nap Írisz
Szombaton Szabolcs elment úszni, de nem jutott be, az egész család idegbeteg állapotban létezett, de szerencsére délutánra normalizálódott a helyzet.. így még az utcára is kimerészkedtünk - Hajógyári sziget csúszdázós helyek,
biodiverzitás kiállítás minek a végén Szabolcs tesztelt, hogy 12 dolgot vissza tudok-e mondani abból a rengetegből amit olvastunk - és igen, sőt többet is.. Utána sétátunk egyet a Rómain
és elnégyeltünk egy lángost. Íriszke botoztt
, amivel többször betört Viola személyes terébe, amit igen rosszult viselt. Ezért Szabolcs behajította a botot a Dunába amitől ismét lett sírás - rívás.
Befejeztem Dan Millman Élj céltudatosan gondolatos könyvét - amiből többször zokogva idéztem, mert annyira jó volt, ezzel nem kis derültséget okozva itthon.
Nyertem két jegyet az Experidance Boldogságára, amit meg is tudtunk nézni JekszicsRita jóvoltából aki őrizte a csajokat akik írtó boldogok voltak.. Megengedtük, hogy ébren várjanak, minek folyamányként, le sem akartak feküdni..
Mondtam Szabolcsnak, hogy majd el kéne mennünk ásványbörzére, mert eltört az Aventurin gyűrűm és mondtam hogy egy Howlitot is szeretnék. Megkérdezte, hogy az mire jó, és mondtam, hogy többek között az akaratra - erre azt választolta, hogy Howlitot ne vegyél.. na tessék..
4. nap Viola
Reggel Szabolcs dolgozni ment, én az EuPass-t töltöttem ki és rájöttem közben, hogy rengeteg érdekes dolgot tanultam a főiskolák alatt. A lányoknak megengedtem hogy mesét nézzenek, ami egy ideig ment is de aztán valami sablonon összevesztek, így kikapcsolatam. Íriszke éhség sztrájkot tartott ebédig.
Viszont akkor a juharszirupos palacsintával és a pizzával mindent bepótolt..
A nap hátralévő részében Ásványbörzén jártunk - csak meg lett az a Howlit, utána pedig a Lurdy sóbarlangjában. Este megint összecsaptak a fejünk felett a hullámok s mikor már kisírtam magam, a Michael Keaton új filmje - nagyon jó - megnézése mellett döntöttünk - hogy még is legyen valami közünk az esti oscar gálához..