2014. szeptember 9., kedd

Első hét a tanévben, még kirándultunk is

Sikeresen vettük a tanév első hetét, mivel beszoktatós csoportom van így minden nap bent voltam jó sokat.
Hétfőn együtt indultunk el, Violának bevittünk minden szükséges dolgot, aztán Íriszkét adtuk le s utána következtem én..
Szerencsére Szabolcs sokat tudott segíteni, egy csomószor ő ment a kislányokért, míg én szülőin voltam elvitte őket zumbázni s még sorolhatnám.
Olyan kalandjaink voltak, mint csokira cseréltünk egy másodikos szolfézskönyvet, Viola elment Emőkéhez, kedden megejtettem anyuval és Tibivel a szülinapi vásárlást, mert aztán elutaztak.
Szombaton a Kolibri Fesztiválon jártunk, késő délután osztálytalálkozóra mentem, este pedig a Harmadik Figyelmeztetés koncerten csápoltunk együtt a csajokkal. Ebből kifolyólag reméltem hogy vasárnap kegyesek lesznek hozzánk és sokáig alszanak, -s így is lett.
Vasárnap délelőtt néhány szendviccsel útra keltünk a Normafához s az Erzsébet kilátó legtetejéig meg sem álltunk..
Kisvonattal mentünk vissza, leültünk rétesezni, este 6-kor a miközben a Catan rejtelmeibe avattuk be a kislányokat megvacsora ebédeltünk.. Igazán jól sikerült minden..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése