2014. május 14., szerda

Kaposvár - Anyák napi köszöntések - Bál - Gödöllő

Hétfőn még láblógáztunk Kaposváron
- legalább is mi lányok, aztán megettük az eddigi legnagyobb 1 gombóc fagyit a főtéren s miután ezzel is végeztünk elindultunk. Beugrottunk Anyuékhoz, de azért még sötétedés előtt hazaértünk.
Másnap aztán elindult a hosszú hét, micsoda szerencse ha az ember lánya éppen egy óvodában van az anyukájával - így napközben megejtettük az anyánk napi köszöntést. Íriszke lerajzolt és rá volt írva, hogy "Én azért szeretem az anyukámat, mert megengedi hogy süssek vele".
Szerdán részben titkos ügyeket intéztem, de azért dolgoztam is, mert a hétfői napot elcseréltem. Viola délután Emőkénél járt, hogy megerősítést kapjon az erdei iskola előtt.
Francia fellépés volt - Szabolcs képviselte a családot, mi Íriszkével a végére értünk oda. Utána mivel aznap volt a  fagyi világnapja és beígértem a lánynak hogy több gombócot is ehetnek sikerült egy olyan helyre beállnunk ahol ugyan nem fél áron kaptuk, de legalább finom volt.. De előtte még beszereztünk egy naplót, hogy a három napos kiránduláson Viola leírhassa mi történt ott vele - saját ötlete volt..
A pénteki nap versenyfutás volt az idővel - mert be kellett mennem korábban, aztán elmentem cicanadrágért a lányokank utána megint munka következett, majd Violáéknál Anyák napja, meglepetés duett gitározással megfűszerezve, s még meg is dícsért az én nagy lányom, hogy büszke rám amiért sírtam.. Egy csodás virágot készített s arra kért, hogy ezt ne a táskámban hordjam mert a tavalyi ajándékát ellopták az összes cuccommal együtt szeptemberben.. A műsor zárásaként minden gyerek elmondta, hogy miért szereti az anyukáját; Viola: Én azért szeretem az anyukámat, mert világrahozta nekem Íriszt! Amíg az apukák vigyáztak az udvaron a gyerekekre egy villám szülői volt a közelgő utazás miatt.
Este Betti egy remek ötletet adott, mely szerint a T-ben a kabinbőrön 2272 pízért kapható, s amúgy is szükségünk lenne rá, s Violának is lenne mibe csomagolni így szombat reggel amíg én nevelés nélküli munkanapon volt a lányok beszerezték az apjukkal ezt a remek darabot.. hurrá éljen! Átmentek a Joy napra a Westendbe s még fotó is készült róluk.. Délután elvittek engem a Meséskert Alapítványi Estjére, ők addig Ritáéknál jártak névnapozni és némi ott tartózkodásra amíg mi bulizunk. Anyuék viszonylag hamar odaértek, Szabolcs egy kicsit később és viszonylag korán kellett távoznia, hogy átvegye a lányokat... Óriást táncoltunk - brutál volt, már rám fért. Csak úgy mint Hamupipőke egy kicsivel éjfél előtt távoztam, anyuék hazahoztak s kb még egyig dumáltunk Szabolccsal, nyertem a tombolán természetesen a zöld 9-sel egy orchideát.
Vasárnap délelőtt mese a köbön, amíg én prõbáltam magamhoz térni, apuéknál ebédeltünk és ünnepeltünk a nap hátralevő részében..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése