2014. március 17., hétfő

Erre - arra

Az első munkanap nehezen telt el, este zumbáztunk. Másnap reggelre mentem, csákót és kokárdát készítettünk. Vittem magammal furulyát meg a Kossuth Lajos azt üzentét, zenehallgatás gyanánt.. A vers itthon maradt s éppen azon tanakodtam, hogy mitévő legyek mikor eszembe jutott, hogy megnézem a telefonon a neten, és igen, éljenek a huszonegyedik század óvodapedagógusai...
Emőke eljött dèlutàn -sokat beszéltünk, már rám fért- este pedig a nőnapi ajándékomból vettem egy napszemüveget.
Szerdán délelőtt Cicónàl és az egy napos bébijénél tettünk villámlátogatást. Zsuzsinàl kávéztunk, aztàn ebéd után Íriszkét hazahoztuk. A szerdai félnapos hétvėgénk után Szabolcs dolgozni ment, én meg Íriszkével Violàt is magunkhoz véve idén tavasszal hivatalosan is elindítottuk a szezont az udvaron.
Utàna megint két munkanap következett, csütörtökön tovább maradtunk a búcsúztató miatt, szerencsére Szabolcs ki tudott ugrani próba közben Violáért, így a színházba mentünk be érte.
Péntek este a Benczúr Hotelben voltunk egy meglepetés bulin,
vettünk virágot és még kettőt kaptak ajándékba a kislányok - cserepeset az eladótól, itthon gondozgatják.. Este 10-ig totálisan kitombolták magukat a lányok.
Például erre:
Még gitáróra előtt délután, az utcán szemtanúi voltunk a kocsiból ahogy egy biciklis és egy autós összeverekedett. Eléggé felzaklatta a lányokat, s a kocsiból kiszàllva Íriszkém így kommentálta az eseményeket:
'Micoda Szegfejek'.
Szombat reggel Bettiékkel a Repülőtér Emlékparkjában jártunk

Íriszke ahogy beszállt az első gépbe, helyett foglalt, elrendezte a függönyt, majd az asztalt és közölte, hogy mindjárt megterít enni a kis stewardess...


Aztán meglátogattunk még egy két helyet, de azok a hírekkel ellentétben nem voltak nyitva. Fèl ötre értünk ki Veresegyházára a Ritáék féle nagy családi banzájra. Hazaèrve ėn aludtam el a leghamarabb..
Másnap reggel Szabolcsnak két elődása is volt, mi hárman lányok itthon múlattuk az időt..

Délután Viola egy kínai-egyiptomi birodalmi találkozóra volt hivatalos, ahova Mulánként ėrkezett.

Íriszkével itthon játszottunk majd boltoztunk egy kicsit..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése