Hétközben lélekben gyűrtem magam hogy, miként tudnám megvalósítani amit szeretnék. Péntekre már totál kivoltam, de addigra elméletileg megoldódni látszott a helyezet. Közben Szabolcs intézet nekem több próbafeladatot máshol, a kettőt egyelőre elég nehéznek látszik összeegyeztetni..Valószínűleg ez a felnőtt lét - legalábbis többen ezt mondták.
Hétfőn ezen okból csak a csajok voltak zumbázni én ez idő alatt telefonos segítséget kértem Emőkétől.
Amiért igazán jó az oviban lenni, hogy szemmel tudom tartani Irisz alakuló szerelmi életét. Melyek csókokból és nagy szájletörlésekből állnak Hahával a napsütésben.
Szerdán megtartottuk az elmaradt születésnapi mozizást Szabolccsal kettesben. Csontvárost néztük meg 4 d ben..A film jó volt, de a székek rázását kevésbé élveztük.
Repesve vártuk a hétvégét-OMÉK
, Apuék ebéd és az immár hagyományossá váló csoportos köszöntés. Megkaptam a tablethez a tokos billentyűt,
aminek nagyon de nagyon örültem. Íriszke is boldog volt, hogy már egy nappal korábban néminemű ajándékot tudhat magának.
Vasárnap itthon is névnapoztunk - reggeli kívánság szerint, majd köszöntés
. Az ebéd utáni mesenézős csendes pihenő alatt elmerültem a munkatengerében. Délután Színházak Utcája volt - kimentünk mi is, hogy csápolhassanak az apjuknak.. Kézen fogva kísérgették mint Locspocs, az Andrássy úton. Estefelé apuék is befutottak, s közösen kürtöskalácsozva jártuk be a kimaradt helyeket..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése