2013. szeptember 29., vasárnap

A hét meg a sportnap

A hétfői zumbára Szabolcs vitte a csajokat, én meg munka után Íriszke szülői értekezletére mentem. Este eljött anyu meg Elődke, Íriszke kapott egy apróságot, mert majd a névnapjára közösen fognak választani valamit.
A következő két nap sok-sok feladatról szólt. Némiképpen feszült idegállapotban létezem mostanság,amin sürgősen változtatnom kell.. Szerda este amíg nem volt melegvíz activityztem a csajokkal, nagyon cukik voltak..
Még nem teljesen szoktam meg, hogy 10:30-ra járok dolgozni, ez volt csütörtökön is, és ennek folyamányaként Szabolcs utánam hozott néhány ruhadarabot amit elfelejtettem magamra venni. De előtte még kiborítottam a teát, és kiejtettem mindent a kezemből. Hú már tényleg nagyon ránk fért a péntek. A két lány összeszedése után Rita és Bori csatlakozott hozzánk,hogy a Bekkanko 2. felvonásának próbáját megnézzük.
Szombat délelőtt iskolai sportnapon voltunk:



Délután Istvánék elvitték a lányokat moziba. Íriszke nagyon izgult, mert eddig csak velünk volt és végre ő is felnőtt ehhez a nagylányos programhoz. Viola meg azért, mert most nem csak kettesben mentek.. Meséltek a filmről, meg hogy elmagyarázták Anikónak, hogyan szoktak velem pisilni.. Ez idő alatt mi romantikusan sétálgattunk. A lányok az este hátralévő részét 3 d-s szemüvegben töltötték.
Vasárnap az apjukkal hármasban egy jazz mesét néztek, mialatt én itthon tettem vettem.Délután István kerti mulatságán jártunk.

2013. szeptember 25., szerda

Hullámok csapdostak - Íriszke névnap

Hétközben lélekben gyűrtem magam hogy, miként tudnám megvalósítani amit szeretnék. Péntekre már totál kivoltam, de addigra elméletileg megoldódni látszott a helyezet. Közben Szabolcs intézet nekem több próbafeladatot máshol, a kettőt egyelőre elég nehéznek látszik összeegyeztetni..Valószínűleg ez a felnőtt lét - legalábbis többen ezt mondták.
Hétfőn ezen okból csak a csajok voltak zumbázni én ez idő alatt telefonos segítséget kértem Emőkétől.
Amiért igazán jó az oviban lenni, hogy szemmel tudom tartani Irisz alakuló szerelmi életét. Melyek csókokból és nagy szájletörlésekből állnak Hahával a napsütésben.
Szerdán megtartottuk az elmaradt születésnapi mozizást Szabolccsal kettesben. Csontvárost néztük meg 4 d ben..A film jó volt, de a székek rázását kevésbé élveztük.


Repesve vártuk a hétvégét-OMÉK

, Apuék ebéd és az immár hagyományossá váló csoportos köszöntés. Megkaptam a tablethez a tokos billentyűt,

aminek nagyon de nagyon örültem. Íriszke is boldog volt, hogy már egy nappal korábban néminemű ajándékot tudhat magának.
Vasárnap itthon is névnapoztunk - reggeli kívánság szerint, majd köszöntés



. Az ebéd utáni mesenézős csendes pihenő alatt elmerültem a munkatengerében. Délután Színházak Utcája volt - kimentünk mi is, hogy csápolhassanak az apjuknak.. Kézen fogva kísérgették mint Locspocs, az Andrássy úton. Estefelé apuék is befutottak, s közösen kürtöskalácsozva jártuk be a kimaradt helyeket..

2013. szeptember 17., kedd

Születésnap meg a hét utána

Szavakkal leírhatatlanul undorító élményben volt részem - pont a születésnapomon.. Pedig minden nagyon klasszul indult - ahogy 09.09. lett, Szabolcs adott két ajándékot - még alvás előtt. 6 órán keresztül hasznos tagja voltam a társadalomnak mert dolgoztam - pedig az embernek a születésnapján inkább nem kéne... Elvittem hármunkat zumbára, ahol is az öltözőből valaki lenyúlta a táskámat - mindennel együtt, hármunk iratai, a telefonom, pénzem és pénztárcám és még sorolhatnám. Még így három nappal az eset után is jutnak eszembe dolgok, hogy miket vitt el ez az...

Kati átjött este vigyázni a csajokra, hogy mi romantikusan elmehessünk moziba, ehelyett a Szabolcs utcai rendőrörsön üldögéltünk, hogy jelentsük az esetet. Hazaérve mikor éppen nem sírtam Szabolcsék felköszöntöttek - a kislányok olyan cukik voltak..

Viola kért egy 10-est Írisztől, hogy odaadják nekem, valamint odaadta az őzikés pénztárcáját és a szigetes papírt amin az én és az apja telefonszáma szerepelt amennyiben valamilyen okból kifolyólag elkallódnának..

Másnap mikor az oviban taglaltam az esetet elbőgtem magam.. Később közölték a gyerekek, hogy vesznek nekem táskát, pénzt meg pénztárcát és telefont is.. Így még a zenés ébresztőjük is elmaradt, mert nem tudtam mit bekapcsolni, pedig velük is megmegosztottam már egy két szuper számot, amit az én lányaim is nagyon szeretnek..Este próbáltunk, de előtte anyuék még hozztak egy óriási tortát a születésnapom alkalmából..

Szerdán ismét eljött anyu és sok órán keresztül a Westendben voltunk kaptam egy táskát, és pénztárcát a születésnapomra - sőt még ebédet is.. Este beváltottam a Ritáéktól kapott manikűrös bont - mikor hazajött Szabolcs átvittem egy kis kóstólót Bettiéknek meg Melindáéknak az óriás tortából..

A következő két napban dolgoztam...Este próba..

A gyanútlan betelefonálót félre tájékoztatták, mikor nem igényelte a telefonbeszélgetés rögzítését.. Ezt  persze csak szombat reggel derült ki mikor Szabolcs 6:50-re elment a Visegrádi utca végén lévő okmányirodába, sorszámért amit állítólag 7-től osztanak.. Valószínűleg elfelejtkeztek róla.. Így a szakadó esőben útrakeltem a lányokkal hogy legalább 8-ra odaérjünk.. Miután lefényképeztek mindhármunkat ők elmentek s röpke másfél óra után már én is indultam hazafelé. A jászberényi koncertünket megint elmosta az eső.. Így Szabolcs bemutatójára mentünk mindannyian.

A vasárnap délelőtti két előadás után Mátyásföldön ebédeltünk, még egy óriási meglepetésben is volt a részem, amit köszönök..
Délután Csömörön a tónál ünnepeltük Lelle 3. születésnapját..
Annak ellenére, hogy mindenemet ellopták, egy szavam se lehet, mert nagyon sokat felajánlották hogy segítenek és meg is tették.. Köszönöm, köszönöm, köszönöm..!

2013. szeptember 12., csütörtök

Tanévkezdés - Előszületésnap

A tanév első napja a várakozásokkal ellentétben - családi szinten zökkenőmentesen zajlott. Beértünk időben Violával, Íriszke csak napközben sírdogált az udvaron,hogy haza akar menni.Végre találtunk olyan mozgásformát, ami mindhármunknak megfelel - ez pedig a zumba..
Kedden már rutinosabban ment minden - Szabolcs Violával, én Írisszel mentem a dolgomra.. Délután elénk jöttek, s elugrottunk egy csomagért a Bionomba, majd rohanás haza - ismét próbált a Júlia Furgonja..ÁÁÁÁÁÁÁÁ...A szabadnapomon mindenfelé jártam... Nagyon finomat sütöttem..

Juhtúrós - cukkínis lasagne


lasagne tészta

juhtúró
tejföl
anyu féle olasz fűszer
bors
fokhagyma
cukkíni
hagyma
paprika
kókuszolaj
sajt

A zöldségeket lereszeltem illetve apróra vágtam. A többi hozzávalóval együtt megpároltam. Majd hozzákevertem a tejfölt és juhtúrót. Mikor felforrt elkezdtem rétegenként tenni a tésztával és a sajttal.
Előmelegített sütőben megsütöttem...
Másnap este megint próbáltunk, anyuék rendeltek pizzát, Szabolcs megint forgatott éjszaka..
Pénteken megbeszéltem, hogy Íriszke csak később megy velem oviba - hogy ne kelljen kétszer megtenni az utat. Violát így időben elvittem s utána még itthon lustálkodtunk.. Délután elhozztuk a lányok személyiét, és a Mammutban néztünk nekem cipőt. Elődékhez is felmentünk,
kaptunk egy kis Horalky ellátmányt..
Szombaton Kolibri Fesztivál volt - sikerült odaérnünk a 9 órás első előadásra..
Utána közösen titkos utaztunk. Az esti zumbázás alatt felfedeztem a mostani kedvenc számomat..
Másnap templom után, titkos ügyeket intéztünk, majd ebédelni Ritáék meghívására, Katlan Tóniba mentünk..
Vinyussal közösen előszülinapoztunk, s külön meglepetés tortákat kaptunk..

2013. szeptember 4., szerda

Nyári szünet vége - Vidámpark

A nyàr utolsó hetének első napján reggelén hajat vágattunk. Az ebéd utáni szieszta végén a színház felé vettük az irányt. A csajokat bent hagytam a próbán,mert értekezletre kellett mennem. Esténként zumbáztunk, ami nagyon klassz.
Kedden délelőtt az udvaron játszottunk Nielékkel. Este levittem őket egy fél órára, amíg Szabolcs bundáskenyeret sütött vacsorára,azután pedig átment barkácsolni Sanyiékhoz. Kaptuk egy kék kenyérkosarat, amit ahogy összeraktunk Irisz, eltulajdonított barbie hintónak.
Szerdán a szakadó eső ellenére 10-re bementünk megnézi a most készülő előadás próbáját kalandtársainkkal (Bettiékkel). Délután is adtunk a kultúrának - Hupikék törpikék 2. - vel..
Este egy filmet néztünk, amit kb.14 éve forgatott Szabolcs.
Az okmányirodában jártunk a csajoknak új személyit csináltatni, aztán a szokásos udvari projekt..:-) Este elsétáltunk hozzá a színházba..
Pénteken délre be kellett mennem az oviba, s mivel Szabolcsnak áttették a forgatását más napra, így itthon hagytam neki a lányokat. Már nagyon várták, hogy jöjjek haza s rögtön el is indultunk a ligetbe - ahol mind a ketten lovagolhattak egyet..
Szombat délelőtt a Vidámparkoztunk.



- Szabolcs már régóta tervezgette a lányoknak ezt a meglepetést - s Írisz is akkor már, hogy fel tudott ülni egy csomó játékra. Az eredetileg tervezett 3 órából 5 órás kaland lett. Itthon a villám ebéd után irány a Pozsonyi Piknik - találkoztunk egy csomó ismerőssel, Írisz szerzett kölcsönbe magának egy angyalszárnyat Boritól. Ritáékkal fagyiztunk.
A nyári szünet utolsó napján sikerült időben odaérnünk a templomba, aztán cukrászdáztunk egyet, majd vásároltunk egy kis játszóházzal egybekötve. Itthon aztán tetőfokára hágott a hangulat, már mindenki nagyon izgult a tanévkezdés miatt, s annak ellenére hogy elhatároztuk, hogy mindenki normális marad - nagy hangulatingadozásokat élt át családunk. Vettünk karton, hogy szárnyat készítsünk nekik..