2013. augusztus 12., hétfő

Velence - Island of Freedom

Hétfőtől csütörtök reggelig a Velencei tó partján lógattuk a lábunkat
– mi és a kislányok legnagyobb örömére.


Hazatérvén cipőket vettünk a csajoknak a szeptemberi kezdésre.  Délután Mátyásföldön jártunk a rokonoknál,
este pedig a Kertemben volt a három Ruszina testvérnek találkozója a különböző függelékeikkel
– Szabolcs névnapját ünnepeltük. Az esti fürdés közben azon elmélkedtek a lányok, hogy ki hányszor lovagolt már, mikor Íriszke így szólt: De Viola, te már lovagoltál Victor Hugoéknál.
Pénteken Ritáék meghívtak minket az Aquaworldbe – szuper volt..  Ahogy kislánykoromban is, most is a hullámfürdő volt a kedvencem. Írisznek természetesen a rózsaszín halacska csúszda, Viola minden őrületben benne volt.. Íriszke délelőtt babázott és jött, hogy hol találja a konyhai ruhákat – azt hittem megeszem..


Próbáltunk vigyázót szerezni péntekre vagy szombatra, de nem találtunk - így négyesben mentünk a Szigetre, mert kaptunk két jegyet.
  A szombati napra eset a választásunk aznap több dolog is érdekelt; The Fratellis este meg a kislányok nagy kedvence Mika. Viola teljesen odavolt. De attól is, hogy felültünk az óriáskerékre,
Szabolcs nem mondta, hogy ő nem jön csak miután a kezembe adta a jegyeket. Totál para voltam, hogy mi lesz, ha odahányok, de szerencsére akadtak még útitársaink, akik hasonló lelkiállapotban utaztak, s már az út elején mondták, hogy tériszonyuk van.. Hát nekem is.. De mint a libegőn itt is a lefele menés jobb volt. Azt mondta a beengedő srác, hogy 3 kört megy – de négyet vitt, a mikor elindult a negyedik Szabolcsot felhívtam, hogy amennyiben most sem áll meg szedjen ki minket.. Írisz az első körnél majd szétrágta a sípot, amit Szabolcs azért adott nekik, hogy amennyiben elkeverednek, akkor fújjanak bele. Valamint kaptak még egy – egy cetlit is a számunkkal meg a címünkkel meg vizet a táskájukba.

Kicsit izgultam, hogy fogják bírni a sétát, a tömeget meg mindent, de egy hot dog meg egy lángos valamint egy- egy hajgombóc megtette a hatását.  Írisz csak a Mika koncert közepén aludt el, de azért megvártuk a kedvenc számunkat s csak azután jöttünk haza. A majdnem éjféli lefekvés miatt majdnem fél tízig aludtunk hurrá éljen..

Többen odajöttek hozzánk, mert nagyon mókásnak találták, hogy az egész család ott tombol a nagyszínpad, előtt s mondták, hogy majd ők is ki akarják hozni a gyerekeiket.
Egy osztrák lány még a blogjára is felteszi majd a fotónkat.  Igaz, hogy van nyelvvizsgám, de még így is mindig izgulok, ha valaki angolul hozzám szól – de itt ezt is sikerült legyőznöm és válaszoltam is.. hurrá éljen..
Vasárnap Szabolcs forgatott, mi meg vettünk délután xilites jégkrémet aztán estig az udvaron voltunk. Ők játszottak, míg én kiolvastam a Hamuvárost és belekezdtem a harmadik kötetbe.. Este megnéztük a Before Midnightot..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése