2024. december 1., vasárnap

Szülinapos-Bálozós

November első napján jöttünk haza Debrecenből, ez volt az első olyan város ami Violának igazán megtetszett, éreztem, hogy így lesz, ami jó és szívfacsaró is egyben...én is szerettem azt a közel egy évet amit Szabolccsal ott töltöttem..
Hazaérvén kimentünk a "mókusos" temetőbe Apuhoz és az "urnásba" Szabolcs szüleihez. A szünet hátralévő részében kirándultunk a Szépvölgyben és lementünk Székesfehérvárra Szabolcs húgáékhoz megünnepli az elmaradt  szüli- és névnapokat..
A legfontosabb események nem fontossági sorrendben: Irisznek anyajegyének eltávolítása, Viola sikeres emelt latin érettségije s nyelvvizsgája, mindenki mozizós hétvégéje, buli Bettiéknél, Naplás tavi séta, 

ruhapróba az estélyen tartott divatbemutató előtt ahol életünk fő művei is felléptek, Violával átjelentkezés a felnőtt háziorvoshoz, doki ahol minden ok volt, Irisz késő estig tartó barátnős programja, Violával kettesben látogatás a Néprajzi Múzeumba és Korika szalagavatója.

Szabolccsal is voltunk kettecskén erre-arra (előadás, Hadik bál,


esti séták a világban, hogy jót mutasson a lépésszámlálóm)..

A Műcsarnokban megnéztem A szép rettenete kiállítást tárlatvezetéssel, munkahelyi szervezéssel.

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tovaszálltak az évek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Viola 19 éves lett: lovaglás, közös filmnézés, mexikói, ajándékok "elszórva" volt az óhaj..




Írisz felvetésére idén ismét tartottunk Hálaadást s közben feldíszítettük a lakást is, amit én szerettem volna, hogy az első adventi vasárnapra már készen álljon.. Én voltam a menü kigondolója, Szabolcs az elkészítője, a desszerteket pedig a csajok vállalták tekintettel az amerikai tematikára..



Mivel a hónap utolsó hétvégéjén nagyobbik gyermekünknek nagyon sok klassz programja volt, szombaton hármasban a Római part végétől átsétáltunk Budakalászra és vissza..s közben a pénteken megismert új dalt hallgattunk meg jónéhányszor..

Továbbá, ismét van olyan sorozat ami mindenki érdeklődésére számot tart, ez pedig A császárnő. Így ha hetente előfordul egy olyan alkalom amikor éppen mindenki ráér nem sokat kell gondolkozni..




Elolvasott könyvek: Laura Baldini: Katharine Hepburn: Az öntörvényű díva; Tove Ditlevsen:Gyerekkor; Vámos Miklós: Szív és lélek; Tove Ditlevesen: Ifjúkor;  Sharadini Dahanukar-Urmila Thatte: Ayurvéda mindenkinek.

2024. november 3., vasárnap

Olvasok és gyaloglok - Most már Óbudával álmodok

A múlt hónapban azt hittem máshol kell folytatnom a blogomat, de valamilyen oknál fogva ismèt sikerült képeket feltöltenem ( nem annyit amennyit szerettem volna), de így egyelőre nem szükséges változtatnom, aminek igazán örülök..

Egyre több saját programja van a csajoknak, ami szuper és újra megszokandó/megtanulandó is egyben nekünk felnőtteknek (buli, önkénteskedés, itt alvás, ott alvás)..így egyre többször szoktunk kettesben is programozni..(kedvenc szigetes kör vagy séta itt-ott-amott,
Néprajzi Múzeum, Frida Kahlo kiállítás)..szóval külön öröm, ha a csajok is velünk tartanak akár sétálni, akár egy közös filmnézés erejéig..ez ebben a hónapban többször is sikerült..



A hónap legfontos eseményei a következők voltak nem időrendi és fontossági sorrendben:  általános iskolai osztálytalálkozó, a legifjabb rokon keresztelője (unokatestvérekkel közös utazás ami külön öröm volt), Viola kontaklencse vágyának elintézése a nagy eseményig, Szabolcs remekelése "cicafiúként" a legújabb bemutatójában, sikeres kontroll, a várva várt szalagavató,


Anyu köszöntése és a Mária út folytatása,




egyetem vadászat  (utazás Debrecenbe, Artúrék meglátogatása és a Nagyerdő bejárása).


Viola emelt latin érettségije ahova Anyuval ment (a kis szerencsehozójával nyelvi ügyekben). A híres üstökös megkeresése 3 helyszínről 2 alkalommal, mindannyiszor felhők mögé bújva..

Elolvasott könyveim: Meg Mason: Bánat és öröm, Edith Eva Eger: A balerina; Lily King: Írok és szerelmek; Marta Molnar: A napraforgók titkos élete, Sally Rooney: Intermezzo,James Hollis: Az élet második fele (mindegyiket mindenkinek ajánlanám). Sok helyen laktam már. Gyerekkorom meghatározó èlmènyeik közè tartoznak a makói nyarak. Igy mi sem termèszetesebb, hogy a könyvek amiket olvastam egytől egyig azokon az utcákon játszódtak. Most először volt máskènt, "most már Óbudával álmodom".

2024. október 2., szerda

Szeptember-Születésnapos-Névnapos-Sok ajándèk pillanatos

Helyek ahol jártunk: Pozsonyi Pikniken ès a Kolibri Fesztiválon, Savoya Teraszon - családi bulizás a csillagos ég alatt, Tündèr-sziklán,szülőiken, gitár koncerten, varratszedèsen, ajándèkjeggyel a Dumaszínházban, Mocsárosdűlőn, szemèszeten, anyajegyszűrèsen, a lezárt rakparton sokszor és hosszan, egyik alkalommal unokatestvérrel összefutosan, Hamupipőkèn a BB-ben, a könyvfesztiválon kètszer, a Nemzeti Táncszínházban a Fridán, az ARC-on, Jucièkkal az Augusztban, öcsèmèkkel a Ramenkában, a Korda Filmparkban és Etyeken az általános iskolai osztálytársam pizzèriájában.



A születésnapomon, kívànságomra hajnali "gyalogos Margitsziget kör gesztenye gyűjtéssel az esőben, majd vacsora a Belgában.

Irisz nèvnapján visegrádi bobozás ès finom levesezès.

A gyalogló szenvedèlyem és lèpéseim számontartása valamit a jógás reggelek továbbra is meghatározzák napjaimat.

Fontos filmek: A semmi ágán (Hal Hartley alapművek megmutatása a csajoknak, Szia Èletem (ezt csak ketten, mert ők már látták).

Elolvasott könyvek: Arthur C. Brooks-Oprah Winfrey: Úgy èlj, ahogy élni akarsz; Christina Lauren: Az édenkert-probléma; Sophie Villard: Peggy Guggenheim ès a boldogság álma; Emily Nagoski: Összhangban.

2024. szeptember 1., vasárnap

Ruszina Road Movie (Somogy-Baranya) és egyéb augusztusi projektek



Csakúgy lassan átcsúsztunk a nyár utolsó hónapjába.. Viola végül letette voksát a latin emelt érettségi mellett, így elkezdődtek az órái, miközben Anyunál nyaraltak. Eközben én továbbra is jártam a fogorvoshoz,Előddel pizzáztunk és kávéztunk, megnéztük a Várkert Bazárban a Nyár a parton kiállítást és táncoltunk egy kicsit a Savoya Teraszon, kimentünk a Kopaszi-gátra és megtekintettük az IDMC előadást a Margitszigeten.

Megvolt a Sziget élmény nagyobbik gyermekünknek, ahonnan nagyon elégedetten távozott és elhatározta hogy jövőre az egész hetet kint tölti majd.. Szabolcs forgatott egy kicsit és készültünk az idei megyejárásra. Az indulás előtt kaptunk még egy tippet és útközben is módosítottam az eredeti terveken, de azt kell mondjam, hogy nagyon pepecül sikerült. Zsúfolt volt, de mivel már mindenki nagy a családban, így jól bírtuk. Elég szakrálisra sikerült az utazás mert Andocson kezdtünk a csodatevő Máriánál mise hallgatással és a Mária út Kulcs-Dunaújváros távjának megtételével zárult az utazás, s közben sem hanyagoltuk el a szent helyeket. Megálltunk a Deseda tavi Arborétumnál, a Fekete István Látogató Központtál, a MATE kampuszon s így az első éjszakát Kaposváron töltöttük. Másnap korán útnak indultunk, hogy Bőszénfán 11-kor tudjunk sétálni a szarvasokkal, s előtte még a Vadasparkot is sikerült bejárnunk. Innen Szigetvár felé portyáztunk tovább s alaposan megnéztük a várat, a dzsámit és a főteret majd utaztunk tovább Pécs felé. Egy rövid délutáni pihenőt követően először kettecskén majd később a csajokkal karöltve elkezdtük felfedezni a várost. Felmentünk a Misinára és a tévétornyba, lentről nem gondoltam, hogy ennyire magas élmény lesz. Természetesen itt is felkerestük az egyetemet majd este bóklásztunk a kivilágított belvárosban. Másnap eleget téve egyik küldetésünk felkerestük a Pécs közelében Magyarszéken lévő Karmelita kolostort, mert egy át kellett ott adnunk valamit. Visszafelé megálltunk a Tettyei romoknál és a Mésztufa-barlangot sem hagytuk ki. Délután megnéztük a Csontváry kiállítást és a székesegyházat is. S természetesen este megint sétáltunk a városban. Kedden 6:30-kor a dzsámiban kezdtünk és a misével egybekötve megnéztük az épületet is majd reggeli után ismét útnak indultunk Máriagyűd felé (zarándokhely) és Siklósra a várhoz. A nap Harkányban ért véget, ahol mindenki kedvére úszkálhatott és kipihenhette az előző napokat. Reggel is folyatódott a wellness életérzés így kimaxolva hagytuk el a szállást és mentünk tovább Nagyharsány Villány (borvásárlás, Ammonitesz tanösvény) útvonalon. Mohácson álltunk meg hosszabb időre ahol a Busóudvarban egy remek vezetésen vettünk részt, annyira hogy kedvet kaptam én is, (aki nem bírom a tömeget) részt venni egy ilyen alkalmon. Kulcsra Anyuékhoz este érkeztünk, szerencsére vacsorával várt, majd elmentünk ketten nagyjából felfedezni kocsival a másnapra kitűzött távot. Pénteken 6:30-kor indultunk el Szabolccsal Dunaújváros felé a Mária úton (olyan szerencsém van, hogy mindenben szívesen részt vesz amit kitalálok), megfogalmazva a célt amiért gyalogolunk..Anyu eljött a csajokkal értünk és visszafelé kitett a kulcsi keresztnél, hogy az egész táv meglegyen és ne kelljen fel s alá bandukolni..körülbelül 24 óra volt regenerálódás és közel 10 óra alvás a 40 fokos 15,6 km lesétálása után. De délután ezért még lementem velük a Rácalmási Dunapartra kicsit nézelődni. Szombaton 13-kor elmentünk még egyet sétálni, mert a napi 10 000 lépést július 2-a óta egy-két nap kivételével sikerült tartani amire nagyon büszke vagyok, (Kivételt képez ez alól augusztus utolsó hete) s utána indultunk haza. 19-én fodrásznál voltam Violával, 20-án pedig a budaörsi kopároknál családilag cukormentes országtortát is kóstolva. Irisznek volt egy 3 napos kerámia táborba, ahol számtalan dolgot készítetett, melyeket egyelőre még csak fotón láttunk. A kocsink „ruszina road movie” alatt, pontosabban a Desedánál elkezdett furcsa hangokat adni, ezért sokat imádkoztam, hogy kibírja a sok kalandot amit terveztem, s így szépen haza is hozott minket. Mint kiderült egy elkopott fékbetét okozta az izgalmat.

Az egyik szombati hajnalon kettesben megtettük az egyik kedvenc útvonalamat ami az otthonról indított sziget kört jelenti, amit olyankor szeretek igazán, amikor "kicsi a forgalom". Délelőtt, még bennünk volt a boogie, hiszen reggelire hazaértünk a kb 7 km séta után ezért elugrottunk bobozni Visegrádra ami nagyon bejött a csajoknak. Este kinézetünk a lezárt Andrássy útra is az egyik öcsémmel találkozni, másnap szintén ugyanott voltunk a Harmadik Figyelmeztetésen.

Augusztus utolsó hetében sikerült az előrehozott érettségire való jelentkezés, elkezdődtek a táncpróbák, levették 2 anyajegyemet így itthon voltam pár napot. A hét végére összeszedtem magamat és kimentünk az Ásványbörzére, pont jó időben illetve Mátyásföldre nyárzárózni...

Klassz filmek: Vigyél el a holdra, Hihetetlen igazság és a Severance sorozat.

Elolvasott könyvek: Viktor E. Frankl: Válaszd az életet!, Viktor E. Frankl: Az élet értelméről, Buda László: Mit üzen a lelked?, Christina Lauren: Nem mézes hetek, Elena Aromás: Az amerikai szobatárs kísérlet; Isabel Allende: A szél tudja a nevemet.

2024. augusztus 2., péntek

A Tenger-Párosan a városban

Július elsején indult a vára várt tengeri nyaralás. Nagyon klassz volt, mert az első héten nem volt forróság, a másodikon pedig olyan meleg volt a víz, mint még soha...

Izgultunk Írisz foga miatt, hogy kibírja amíg hazaérünk, az énsarkam miatt, közben a nyaka is beállt de végül minden szerencsésen alakult (sokat pihentünk, sétáltunk, Anyu jókat főzött). Két kirándulásunk volt: egyik a vörös sziklákhoz, a másik Pagra.


Visszatérvén Violát levittük Neszmélyre az IFI táborba (1 hétre), sétáltunk Tatán, döntésre jutottunk a légkondicionálást illetően és megünnepeltük a 21. házassági évfordulónkat is fékezett habzással.

Nézünk meccset szabadtéren, rendületlenül jártunk a fogorvoshoz, megtekintettük a Kertész kiállítást és moziztunk is egyet(Twisters).

Sikerült megtennem egy 25 napos kihívást,mely szerint minden nap elértem a 10 000 lépést. Szabolcs is velem tartott. Igaz, volt olyan nap amikor az utolsó 500 lépést a teraszon pótoltam ( de csak egyszer).

Munka után néha körbejártuk a Hajógyári-szigetet és/vagy bóklásztunk a Római-parton vagy felmentünk a Kis-Sváb-hegyre. Kivittük a csajokat Mátyásföldre 5 napra. Voltunk egy beöltözős buliban, aztán megünnepeltük Szabolcs névnapját is egy kis Indigo Expressel. Sétálunk a lezárt pesti rakparton, felmentünk a József-hegyi kilátóhoz. Majdnem naplementét néztünk a Guckler Károly-kilátónál és körbejártuk a Városligetet. A kis városi felfedezéseinkre a csajok már gyakran nem tartanak velünk, ami furcsa, de természtes is egyben...

Elolvasott könyvek:

Sarah Perry: Megvilágosodás, Colleen Hoover: A szív csontjai, Dolly Alderton: Jó alapanyag, Christina Lauren: Szerelem és egyéb szavak, J.Lynn: A csábító tanú, Ali Hazelwood: A szerelem elmélete, Ann Pratchett: Tom Lake



2024. július 5., péntek

Pest környéki sétálós - izgulós - kis nyaralós

A június is elég mozgalmasra sikeredett. Rögtön az első napján megcsináltuk a Zöldmáli Deltát




, másnap pedig Istvánéknál ünnepeltük az ikrek első születésnapját. Többször is biciklire szálltunk a megáradt Duna miatt lezárt rakpartokon illetve szintugrást értünk el a gyaloglás terén is (mostanában egyre többször már csak kettesben).




Jártunk a Halott Pénz koncerten az ajándékba kapott jegyeinkkel.
Amíg a csajok osztálykirándulni voltak, megtettük a Magyar Zarándokút Ráckevéhez eső részét és bebarangoltunk jónéhány klassz helyet Csepel-szigeten.







Tündinek és Zolikának is jelent meg könyve így az Ünnepi Könyvhétre is kimentünk dedikáltatni és a rokonsággal találkozni. A Múzeumok Éjszakáján én 3,

Szabolcs legalább 6 helyen járt de én a 3. után már otthon maradtam és aludtam. Violát felvittük a Pénzmúzeum teraszára limonádézni


illetve az utazás előtt még megünnepeltük Szabolcsot és Lacit Mátyásföldön. A hónapban voltak még mindenfajta vizsgák, szerelések, koncertek (Szabolcs és Viola is végére ért zeneiskolai tanulmányainak.), vizsgálatok, tetanusz oltások amelyet ilyen-olyan hangulatban de megcsináltuk. 

Az évzáró napján kezdődött zeneiskolai tábor alatt többször is megtettük a Velence Budapest útvonalat hol a leutazás, hol Írisz foga, hol a tábori koncert miatt, így nagy izgalmak előzték meg a várva várt nyaralàst is (mint minden évben, de gondolom ezek is a mi szórakoztatasunkta és  komfortzónánk tágítása végett történtek).



Elolvasott könyv: Stacey Halls: Az Uránia-ház, Dr. Máté Gábor és Dr Gordon Neufeld: A család ereje.

2024. június 6., csütörtök

Bérmálkozás - Szeged és Makó - Sok kirándulós

A Pákozdi Ingóköveknél ünnepeltük a május 1-jét ami idén szerdára esett.



Pénteken Viola névnapja alkalmából elmentünk ketten fodrászkodni és aztán Irisszel kiegészülve Arribázni, mivel Szabolcsnak főpróba hete volt nem tudott velünk tartani. De azért a szokásos reggeli tortázáson igen..



Szabolcs idei utolsó bemutatója a hónap első szombatjára esett (sétálós színház), utána pedig fergeteg parti volt a színházban. Anyák napja alkalmából, mivel tudják, hogy nagyon szeretem elérni a napi 10 000 lépést, a Feneketlen tavat is megkerültük és elvittek enni az amerikai I55-be.



Május első teljes hetében a csajoknak nem volt suli, így Viola névnapra kapott fülporcba belövést is erre az időszakra időzítettük, utána pedig elvitte őket Anyu. Mi pedig kettecskén megtekintettük a Dűne 2. részét amit mindenképpen moziban akartunk, de sajnos egy kicsit jobbra számítottunk...Ezen a héten mivel vasárnap bérmálkoztunk szerdán és szombaton is volt templomi elfoglaltságunk, plusz családilag még egy gyónást is beiktattunk és Cicóval találkoztam mint leendő bérmaszülőmmel. A bérmálkozás és az azt követő mulatság is jól sikerült.



Másnap Viola, a keresztapjával vacsorázott névnapja alkalmából, mi pedig ének órán voltunk. Az dei zeneiskolai koncertjen is duettet játszottak a "viráglányok".


A pünkösdi hétvégén Szeged és Makó felé vettük az irányt. Legfőbb céljaink között szerepelt Tündi meglátogatása és a szegedi campus megtekintése illetve a város nagy vonalakban történő körbejárása és nevezetes helyeinek felkeresése.

 








Hétfőn viszonylag korán hazaértünk, mivel másnap tett latinból előrehozott érettségit Viola. Délután Árpád-híd - Pesti Rakpart - és haza útvonalon jó néhány kilométert megtettünk. Violáról közben kiderült, hogy ismét vashiánya van, ezért néhány kontrollon át kellett esnie, de az egészet sikerült két hétbe belesűrítve lezongorázni. Megtettük kettesben a Fehér Szív útja zarándoklatot s mire hazaértünk meglepetés palacsintahegy várt minket, este pedig családilag kimentünk a Quimby koncertre a Szabadság térre.


Gyereknapon frissen sült goffrival kezdtük a napot s délután elmentünk a szentendrei állatkertbe 

és sétáltunk egyet a Duna Korzón. Szabolcs születésnapjának reggelére sikerült a kedvenc tortáját prezentálunk, vacsorát a Kalóz Étteremben ettünk, este pedig mivel azt kérte, a Fény Múzeum tárlatát jártuk körbe és számtalan képet készítettünk.









Mi is voltunk vérvételen és még azon a napon délután Cicóval beültünk a Dolcissimába megünnepelni egyházi nagykorúságunkat. Mivel május utolsó péntekjén is elmentek a csajok Kulcsra, megnéztük a Koreai Kulturális Központ aktuális tárlatát és belefelejtkeztünk a Dark Matter sorozatba.