Június elsején lakástnéztünk, a munka elkezdett visszatérni a normál kerékvágás felé ezért több olyan nap is előfordult, hogy 5 km-ért sétáltam. Az első hétvégén Mátyásföldön jártunk Szabolcs köszöntésén. Az azt követő héten Violával felkerestük az okmányirodát, mert a gimis ( nagyon furcsa ezt leírni) a beiratkozáson le kell majd adni s mivel sikeres zeneiskola gitár alapvizsgát is tett, megkapta a gitárt amire oly régóta áhítozott ahova a gitártanárja is velünk jött, hogy biztosan jót válasszunk. Szabolcsnak évadzárója volt, de idén nem tartottunk vele. Több hónap után először együtt mentünk a boltba, mert a csajoknak szüksége volt egy-egy lábbelire, de nagy rákészülést igényelt és először azt mondták, hogy inkább mezítláb járnak...Igyekeztünk egyre többet sétálni, s legtöbbször vagyis szinte mindig a Dunapart felé vettük az irányt.
Viola különös ballagása egy hétfői napon 10 órára esett.
Szabolcs rendelt neki 3 csokort, illetve készítettünk egy fényképes összeállítást az elmúlt 8 év tanévkezdéseiből plusz kapott csokit és sok-sok puszit! A ballagási ebéd a különleges helyeztre való tekintettel Anyuéknál volt s után a kislányok ott alhattak 2-öt, s Íriszt ki sem lehetett venni a tóból.
Viola közben feljött Szabolccsal fogorvoshoz, mert egy pici letört a fogából. Június 17-én délután "vendégeket" fogadtunk: Elődke és Bella személyében, ez volt az első találkozás..
A gyalogolós edzések jöttek be a jóga mellé, melyhez a kislányok is csatlakoztak. Június 18-án beirattuk Violát álmai iskolájába!!! Írisznek pedig a tanévzáró után, - amin nem vett részt elhoztuk a bizonyítványt és leadtunk a tankönyveit. Ezen a héten már heti 3-szor jártam be és 2 HO-volt, furcsa visszarázódni. A boltba járást továbbra is igyekszünk heti 1 alkalomra redukálni..
Június 20-án bekövetkezett amit tavaly nyár óta várunk, ismét elindultunk a tengerre, ahol egyszerűen csodálatos volt..Ha esett, ha fújt a gyerekek kedvét nem lehetett elvenni a strandolástól, ahogy az enyémet sem..
E havi olvasmányaim Suzanne Collins: Az énekesmadarak és kígyók balladája, Rainbow Rowell: Elenor és Park - ez egy csodálatos köny volt, amit Violával is elolvastattam, John Updike: Gyere hozzám feleségül, Rainbow Rowell: Fangirl.