2019. október 9., szerda

Szeptemberi mindenféle

Kicsit sok volt az izgalom szeptemberre de már túl vagyunk rajta. Először az iskolakezdés,
a külön órák beosztása, a munkahelyi dolgok változása és a sok összeegyeztetés, de összességében mondva igazán klassz kis hónap volt. Szeptember első napját rögtön egy bulival ünnepeltük, mert Vili 80 éves lett. Az első héten csak jóga volt, pénteken pedig megnéztük a Nagy Gatsbynek a nyilvános főpróbáját. A születésnapomon a csajok szülői értekezletei után meglepetésből elmentünk a régóta vár robotos kávézóba, aztán pedig a Vapianoban vacsoráztunk. Íriszkét kétszer is haza kellett hozni az iskolából különböző közérzeti dolgok miatt.


Szeptember 14-én Galyatetőn töltöttünk egy éjszakát a turista centrumba ahol nem lehet cipőben felmenni a szobákba és totál olyan volt az egész mintha az ikea katalógusban aludtunk volna,így nagyon meg voltunk elégedve.
Mátrafüreden megnéztük a Kozmáry-kilátót átlibegőztünk Sástóról az Adrenalin parkba,

másnap pedig felmentünk a galyatetői kilátóba
és a Kékestetőn is sétáltunk egyet. A gyöngyösi ebéd után felkerestük az állatkertet is, ahol még egy pelenkás majommal is találkoztunk. A következő héten volt a gitár óra stoppolásra, ahol sikerült 2 jó időpontban megállapodnunk. Írisz szerette volna kipróbálni a jóga mellett a heti kétszeri táncot is, hogy tudjon dönteni melyikhez lenne inkább kedve. Közben Violával többször is jártunk orvosnál s hónap végére erre is sikerült pontot tennünk. A Színházak Éjszakáján a Kolibriben kötöttünk ki, de előtte még elvittük Violát lovagolni.Másnap Anyuéknál tartottunk ünneplést, ami pont Íriszeke névnapja is volt egyben, így a Bitesben ettünk a kérésére.
Mivel nyár közepe óta apuékkal sem találkoztunk, Gödöllőn is bepótoltuk az ünnepeltek felköszöntését az azt követő héten.Nekem is volt pár orvosi vizsgálatom, plusz sikerült elintézni, hogy az én gimnázium ideje alatti külön matematika tanáromhoz járhasson Viola, mert a felvételire muszáj megerősíteni ezt az oldalát, amit valószínűleg tőlem örökölt. Kimentünk a Will Smith koncerte a Bazilikához, ami az előzetes híresztelésekkel ellentétben csak 9 után kezdődött el 6 óra helyett, így mi hazajöttünk, de Szabolcs visszament és online közvetített nekünk. Zsuzsi jóvoltából idén is kilátogathattunk az OMÉK-ra ahol az kislányok olyan állatokat is megsimogathattak amit mások nem..pl egy hónapos kis teheneket - amitől óriási volt a boldogságuk.
A hónapban kiolvasott könyveim a következők:Elisabeth Gilbert: Kreatív élet félelem nélkül, Chiara Gamberale: Nincs második életed, csak ez az egy van, használd ki minden percét..
Próbáltam tartani a heti 3 wai lana jógát plusz  belemerültem az angol nyelvtudásom aktívabbá tételébe is..