2018. július 30., hétfő

3 hét - 15. házassági évforduló - 11 nap nyaralás

Munka-Több filmnézés-Iskolakezdés majdnem pipa-Annaék esküvője,



melynek a közepén Írisz beteg lett. Taxival haza,ami épphogy sikerült, aztán hétvégi ápolás és pakolás. A következő héten meggnéztük a Vigadóban a Kulisszatitkokat és a Pim-es Balatoni nyárt. Ismét jártam fogorvosnál, de szerencsére csak fogkrémet kellett váltanom. Kiolvastam Raphaelle Giordano: A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy életed van. S mivel hétvégén már jól becsomagoltam, az utazás előtt csak néhány dolgot kellett kivennem, hogy befèrjünk a kocsiba. Szerda este megnéztük a Mamma mia 2-öt amit már jó regóta vártunk mind a négyen. Nagyon vicces volt a lányok arca a film közben. Csütörtökön nem sikerült hajnalban elindulnunk, mert még a 15 éves házassági évfordulónkat is megünneptük,
ennek ellenére 5 körül már Viren voltunk. Még Annáékkal is nyaraltunk közösen, valamint az első szombaton karaoke estet tartottunk az arany mikorfonnal. A napi menetrend ismét úgy alakult, hogy napi 2 strandolás






tengeri kövekből szoborépítés egy helyi példa után szabadon



(minden pandát bejártunk), ebéd a Mutternél, délutáni szieszta ami vagy alvás vagy filmnézés vagy némi kaja vásárlásra korlátozódott..napi egy fagyizás aztán tombolás alvásig.. Néhány életkép:






Viola halat fogott, mindenki megsimogatta, kívánt, majd visszavitte a tengerbe



Extra programok a hétfőni murteri látogatás:



keddre kiolvastam James Patterson/Bill Clinton Az elnök eltűnt címet viselő regényét. Csütörtökön délelőtt Privlakán,





délután Zadarban jártunk,
s közben még azt is megfigyelhettük, hogy miként oltják a tengerből szippantott vízzel a bozóttűzet. Pénteken körbejártuk Nin-t és kívántunk..



A második szombaton felköszöntöttük Szabolcsot névnapja alkalmából és elkezdtünk készülődni a màsnapi hazautazásra.

Imádom a tenger illatát, azt hogy hullámos lesz a hajam a sós víztől, a kagylókat, a sót a bőrömön, azt hogy idén még az arcom is lebarnult, a tengerjáró hajókat Zadarban s azt, hogy munka után beugranak az emberek a tengerbe..

2018. július 9., hétfő

Táboros hetek - Éghajlatváltozás - Viola nyelvvizsgája

2 hét úszótábor Elődnél, melynek eredménye Írisznél igen látványosra sikerült - végre úszik! Mindkét hét végén éremtánccal örvendeztetett meg minket.
Minden reggel Szabolcs vitte a csajokat én pedig munka után mentem értük.. Továbbá Viola még heti egyszer jár Emőkéhez, egyik délután osztálypikniken voltunk a Szent István parkban, hétvégén pedig a Múzeumok Éjszakája kapcsán kimentünk a reptérre és a Mezőgazdasági Múzeumba, másnap pedig ebédelni Apuékhoz. Fogam továbbra is aktív figyelmet igényelt.


A második héten táppénzen voltam mert a légkondi ismét megtette a hatását..Beszereztem egy orrmosó kancsót amely hű társam volt ezekben a napokban az infralámpa mellett. Szabolcsnak főpróba hete volt aztán utazott Bécsbe, ezért a hét végén Anyu eljött értem és a csajokért felvettük Korikát és lementünk gyógyulni a tengerhez..




Szuper volt és segített...Csütörtökön már Szabolcs volt a lányokkal, amíg én dolgoztam. Violának sikerült a nyelvvizsgája, mikor kiderült az egész család zokogott a boldogságtól.
Délután átvettük a bizonyítványát, dokinál jártam, pokrócot vettünk, a makói ősöktől kapott jó bizonyítványért járó könyveket szereztük be s még kávét is ittunk. Pénteken Viola Istvánnal csinált közös programot, Írisz Katinál volt, amíg én megnéztem Szabolcs új darabját. Este Kiadóztunk egy kicsit. 
Szombaton hajókáztunk az Akaratos fotózás kapcsán,
majd madarat mentettünk és Íriszt zsúrba vittük. Másnap megnéztük Frida Kahlot.