2017. szeptember 30., szombat

Szabolcs a mozikban - Színház - OMÉK

A héten kialakultak a különóra időpontok, így ez a bizonytalanság is megszűnt. Szerdán a Hetedik alabárdos vetítésen jártunk, amiben Szabolcs is szerepel és már nagyon vártuk. Elődke vigyázott a csajokra este. Viola oltást kapott a héten, pénteken Írisz névnapját ünnepeltük,
munka után Emőkéhez mentünk este pedig a Madáchba a Szerelmes Shakespeare-re.

Hétvégén Zsuzsi jóvoltából az OMÉK-en voltunk,
mindkét lány odabújt az összes állathoz amelyekhez igazán közel tudtak férkőzni.

Hazafelé még benéztünk az Ikeába függönyért. Vasárnap az ágyelszállítás kapcsán lakás átrendezést is tartottunk, délután pedig Biatorbágyon kirándultunk


és gesztenyét gyűjtöttünk Orsiéknál.

2017. szeptember 22., péntek

Színházak Éjszakája nem pont úgy, ahogy terveztük

Idén valahogy úgy alakult, hogy a csajok is tudnak járni jógázni, hétfőn volt az első alkalom - odavoltak. Este nálunk járt Előd(ke), akihez már nagyon nem illik a ke képző, de nincs mit tenni, mert annyira illik hozzá. Másnap délután vissza kellett mennem a sebészetre, de szerencsére minden rendben talált. Mióta suli van a heti kettő wai lanat sikerül tartani, a 3 valahogy nem akar összejönni. Megvoltak ez első gitár órák is, Viola kapott most egy igazán jó hangszert.
Szombaton Csillebércen volt iskolai jelenésünk, majd Előd és Niki elvitték a csajokat a húgomékhoz ahol megvárták amíg anyu értük megy.. Közben Zsuzsival a Színházak Éjszakáján lézengtünk
s időnként meglátogattuk Szabolcsot munka közben.
Éjfél előtt nem sokkal véget ért neki is a munka, s elindultunk a Katonába a Hetedik Alabárdos vetítésére, de sajnos egy sarok után csuromvizesek lettünk s lehetetlenség lett volna beülnünk. Vasárnap délelőtt benéztünk Orsiékhoz, majd Sukorón ebéd Anyuék új házában és szülinapi köszöntés ott is..

2017. szeptember 21., csütörtök

Újra iskola - Születésnap

Nálunk is elkezdődött az év úgy igazán..2 szülői, szolfézs egyeztetés, a gitár még várat magára..hova menjenek sportolni - ezzel kapcsolatos email váltások tömkelege, a hiányzó dolgok beszerzése..egy táppénzes nap - mert dokiról dokira mentem - aztán nem volt meleg víz itthon 1,5 napig - sajnos a kiírás nem teljesen volt érhető, így akkor szembesültem a helyzettel mikor hajat mosni készültem..ismét Bettihez fordultam segítségért..csütörtök este cicamosdásos fürdés, majd egy új dolgok kipróbálása ami ahhoz vezetett, hogy képes voltam magam leforrázni, noha az egész házban csak hideg víz folyik a csapokból..ehhez még az is hozzájárult, hogy Szabolcs nem aludt itthon így a kislányok velem aludtak..Pènteken Vega Burgert és mindenmentes fagyival vártuk a születesnapomat..
Ez volt hétközben, aztán szombaton 37 éves lettem
- hurrá éljen, feldíszített lakás, sok ajándék, ugrálás a játszótéren, Vapiano ebéd, Capa Központ kiállítás, séta a ligetben és mindenmentes Diótorta..Vasárnap ebéd körül megérkeztünk az Exzootic Caféba -így a csajok nagy vágya teljesült, mert közel 2 órán keresztül kenguruk ugráltak körülöttünk, malac sündörgött, kígyó volt a nyakukban én pedig minden dokumentáltam..és féltem, hogy valamelyik állat előbb vagy utóbb az ölembe ugrik..


délután Íriszt buliba vittünk, hozzánk pedig Ágiék jöttek..

2017. szeptember 5., kedd

Betti fánkjának nem lehet ellenállni - Borzasztóan nézek ki ebben az ingben, elnyomja az alakomat.

Visszaszámlálás elindult, a rengeteg munka mellett hétfőn délben a Deák Palotában ettünk mind a négyen Évi társaságában, délután pedig Zizka bulijára mentünk a Népszigeti Lovardába. Másnap Ágó eljött, és mindenkinek csodás hajat varázsolt, Zsuzsit is beleértve.
Szerdán Valerian a moziban - mind a négyen, rengeteg nyert popcorn társaságában.
Csütörtökön spontán buli alakult Bettinél, Orsiékkal a papírbolt után meghívást kaptunk egy nyár végi fánkozásra,
mindenki odáig volt - 4 felnőtt és 12 gyerek, 2 asztal rengeteg frissen sütött fánk és a tetejére mérhetetlen porcukor hóesés. Viola még másnap reggel is emlegette, hogy Betti fánkjának nem lehet ellenállni.
Elkezdődött az iskola. Megfésülködtek a lányok, felvették az ünneplőt majd így szólt Írisz: Borzasztóan nézek ki ebben az ingben, elnyomja az alakomat."
Mind a ketten elkísértük a lányokat, még Viola is igényt tartott rá, hogy felmenjek vele - lefelé a lépcsőn sírtam, hogy ez mennyire klassz dolog..Hazahoztam Írisz könyveit, hogy a délelőtt folyamán bekötöm, aztán eszembe jutott, hogy tegnap mikor Viola cuccait kötögettük, folyton arról beszélt, hogy ő is szeretné - így arra jutottam, hogy megvárom vele, de azért belelapoztam és az olvasókönyv első oldalán találtam egy verset, amin szintén elkezdtem sírni. Így hangzik:
 "Megyek nyárból őszbe,
Őszből fehér télbe. 
Ballagok tavaszba.
Futok nyár vizbe.
Szaladok sebesen
meséből mesébe."
(Hargitai Gyula: A tündér)

Szabolcs és Én a Frei Caféban köszöntöttük a szeptembert 4 kávéval.
Találtam egy másik verset is szintén az olvasókönyv elején amit pont hozzám valónak gondolok:
"Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót, 
jegenyefát és űrhajót, 
a hétfőt, keddet, pénteket, 
a szavakat, mert édesek, 
tanulni kell magyarul és világul, 
tanulni kell mindazt, ami kitárul, 
ami világít, ami  jel:
tanulni kell, szeretni kell."
(Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell)
Miközben írtam itt randalíroznak mellett a teknőskék, a kis dobozból átzuhantak a nagyba s legkisebb társukat tologatták ide - oda.
Ebéd után el lehetett hozni a lányokat, s miután Íriszkével is bekötöttük a könyveket olyan szörnyen jól, közben Viola játszott a barátnőjével, elkészítettük az amarant golyókat elmentünk az udvarra a Melinda féle nyárzáró bulira..Szombaton Kolibri Fesztivál és Pozsonyi Piknik volt, vasárnap akartunk biciklizni de pont esett, szóval tàrsasoztunk ès filmeket néztük..