Tibeti 17, munka, csajokért, különóra - hol ez, hol az.. a hétre bejött egy plusz mert Előd jóvoltából ezen a héten is mehettünk a Bajzába 3-szor - Viola végre nem állt meg a medence közepén úszás közben..Írisz olyan sokáig volt lent a vízalatt szerintem,-és közben még bukfencezett is, nem egyszer, hogy legszívesebben odaszaladtam és megböktem volna, hogy minden oké-e, de uralkodtam magamon..Hétfőn reggel Nav - volt egy kis keveredés, amire nem kaptam megnyugtató se mást, így írásban is jeleztem nekik a problémámat, hogy legyen nyoma, hogy ott jártam. Szerdán reggel az éves uh vizsgálat - minden ok..Pénteken mivel csak 2-ig voltam, elmentem egy kicsit nézelődni, és Szabolcshoz a színházba kávézni, ahol összefutottam a világ legjobb fodrászával, - visszatért a színházba, így gyorsan meg is beszéltünk egy kis hajigazítást szombat délelőttre. Teknős simogatással indult a hétvége.
Délután elindult egy folyamat, amit nem részletezek, de hála az égnek már itthon voltunk..igaz az estére tervezett mozink elmaradt. Alig aludtam és másnap is ugyanez volt, pedig kaptunk Karácsonyra színházjegyet és egy hónapja még azon agyaltunk, hogy vajon Szabolcs el tud-e majd jönni, mert főpróba hete lesz. Szerencsére délelőtt szabad volt, így hármasban mentek el, délután pedig elvitte őket az előző napra megígért Szépség és a Szörnyetegre, mert több hónapja várták már a márciusi bemutatót.Nekem hoztak ajándékba colát, kétszersültet, szenet..
"Megyek nyárból őszbe. Őszből fehér télbe. Ballagok tavaszba.Futok nyár vizébe.Szaladok sebesen meséből mesébe." (Hargitai Gyula: A tündér)
2017. március 30., csütörtök
16. éves évforduló
Kedden délutánig kettesben voltunk az iskolai szünet miatt. A munkán kívüli részt igazából egyedül töltöttem, mert Szabolcs reggeltől estig el volt foglalva. Szerdán Ritának tartottuk a születésnapját. Az iskola sem okozott különösebb megpróbáltatásokat mert csak 2 nap volt a kislányok legnagyobb örömére. Újabb lendületet vettünk, hogy a csajok úszás tudását véglegesen elmélyítsük.. Pénteken este úszóedzés Előddel, aztán pedig fánkos buli Bettinél. Szombat délelőttre maradt a tanulás és a pakolás, s miután Szabolcs hazaért a színházból indult a kaland - az előző napi 16 éves évfordulónk alkalmából kettesben elutaztunk Sástóra, és menet közben kitettük alányokat apuéknál. Szombaton délután eléggé viharosnak volt mondható az idő a Mátrában, de azért elsétáltunk a zúgó erdőben a kilátóig..
Másnap átkirándultunk a hegyen Mátrafüredre, mert azt írták, hogy a Kozáry-kilátó a legkönnyebben megközelíthető kilátó a Mátrában..- csak azt nem hangsúlyozták, hogy melyik irányból..de megtaláltuk..Szabolcs felajánlotta, hogy várjam meg, majd egyedül visszamegy a kocsiért, de megláttam egy buszmegállót és arra gondoltam, tegyünk egy próbát, hátha megáll ott is ahol a kocsinkat hagytuk..és így is lett.. Hazafelé szétnéztünk Gyöngyösön: múzeum, cukrászda és bedobtunk a Szent Antal perselybe is..Apuék vártak egy késői ebéddel, aztán rohantunk, mert Szabolcsnak este jelenése volt a színházban.

2017. március 15., szerda
3 állat - Zsuzsinál - Nyusziváró
A kislányok régóta rágják a fülünket, hogy legyen megint valamilyen állatunk amit azért meg is lehet fogni..Igazából a hallal is kiegyeztek volna, annak ellenére hogy már 3-at megsírattunk és kis csónakban elúsztattunk a Dunán, de mikor felmerült a teknőstartás lehetősége kapva kaptak az alkalmon. Így hétfőn lett 3 darabunk, én is csak a boltban tudtam meg, hogy nem kettő..Villám, Cuki és Habcsók - hát tényleg nagyon cukik..
Másnap Szabolccsal együtt ebédeltünk az egyik kollégák által ajánlott helyen - jól el van rejtve de állati klassz, így a héten még többször megfordultam ott. Nőnapra kávét és virágot kaptam meg másfél óra nyugodt cipő nézést. Pénteken hamarabb elhoztam Violát, mert ment Emőkéhez s mire hazaértünk Írisz már megtanult mindent így Viola is követte gyorsan a példáját. Én meg ágyat húztam és kitakarítottam, hogy jól induljon a hétvége. A lányok már reggel nagyon izgatottak a délutáni Zsuzsinál alvás és mozaikozás lehetőségétől - Íriszke születésnapi vágya volt. Íriszke még indulás előtt kémiázott egy keveset,melynek eredmény magáért beszél:
Szabolcs rohant haza munka után egy kis állat etetésre és öt után nem sokkal már Szigetszentmiklóson voltunk. Két doboz, egy kézitükör és egy nem akármilyen zsebtükör készült..
csak reggel éreztem meg, hogy most már van aztán igazán van súlya a retikülömnek..Vasárnap hatalmas hajnali reggelit kaptunk aztán rohanás mert Szabolcsnak 10-kor már jelenése volt, mi pedig elsétátunk a piacra barkáért, meg tojásért, hogy elkészítsük az idei nyusziváró dekorációt
- csodásan sikerült, aztán pedig vasalható gyöngyből tettek ki egy hatalmas unikornist és egy tojás prototípust a leendő locsolóknak. Anyuék délután elvitték a kislányokat, mert iskolai szünet lesz a jövő hét elején..
Másnap Szabolccsal együtt ebédeltünk az egyik kollégák által ajánlott helyen - jól el van rejtve de állati klassz, így a héten még többször megfordultam ott. Nőnapra kávét és virágot kaptam meg másfél óra nyugodt cipő nézést. Pénteken hamarabb elhoztam Violát, mert ment Emőkéhez s mire hazaértünk Írisz már megtanult mindent így Viola is követte gyorsan a példáját. Én meg ágyat húztam és kitakarítottam, hogy jól induljon a hétvége. A lányok már reggel nagyon izgatottak a délutáni Zsuzsinál alvás és mozaikozás lehetőségétől - Íriszke születésnapi vágya volt. Íriszke még indulás előtt kémiázott egy keveset,melynek eredmény magáért beszél:
Szabolcs rohant haza munka után egy kis állat etetésre és öt után nem sokkal már Szigetszentmiklóson voltunk. Két doboz, egy kézitükör és egy nem akármilyen zsebtükör készült..
- csodásan sikerült, aztán pedig vasalható gyöngyből tettek ki egy hatalmas unikornist és egy tojás prototípust a leendő locsolóknak. Anyuék délután elvitték a kislányokat, mert iskolai szünet lesz a jövő hét elején..
2017. március 12., vasárnap
Verseny - Makó
Hétfőn reggel kinyomtattam a közigazgatási alapvizsga bizonyítványt, és csodás érzés volt..Délután Bettinél voltak a lányok mert a szokásos féléves SZMSZ értekezleten volt jelenésem.
Szerdán volt 14 éve, hogy Szabolcs megkérte a kezemet, valamint Viola gitárversenye
is, ahova szintén Betti kísérte el, szerencsére az eredményhirdetésre már odaértem és bronz oklevelet kapott amivel mindenki teljesen meg volt elégedve. Pénteken Makóra utaztunk anyuval, az odaút egy kicsit kalandosra sikeredett, mert jelzett az autó, hogy valami van, és mikor éppen behajtva Szegedre megálltunk, hogy megnézzük mi a baj, sajnos nem akart újraindulni. A garancia elvesztése miatt nem szerelhette bárki, így másfél óra és némi telefonos segítség után újraindult..és eljuttottunk Makóra..Másnap bejártuk a várost,
felköszöntöttük Zolikát, megnéztünk 3 cukrászdát és gyújtottunk mécseseket a temetőkben. Sajnos a marosparti strand zárva volt, pedig ott is szerettünk volna selfizni..
Vasárnap reggel nagyon bíztunk benne, hogy nem fog minket megviccelni az autó és nem is tette..útközben legalább 30 őzikét láttunk kisebb-nagyobb csoportokba verődve..mire hazaértünk Szabolcs már itthon várt egy nagy akváriummal..

2017. március 6., hétfő
Vizsga - Köszöntés
Hétfőn reggel Íriszke kinyitotta a száját és hagyta hogy kivegyék a kis fogdarabkát az ínyéből..Aztán TANULÁSTANULÁSTANULÁS..de meg is lett az eredménye, mert pénteken délelőtt sikeres közigazgatási alapvizsgát tettem - hurrá éljen!!Délután kaptam ajándékot is érte, a februári frei kávét és egy újabb Louise Hay könyvet - hogy ne csak fejben legyen meg..Szombaton délelőtt Viola Emőkénél járt ebéd után pedig a Mágikus állatok bemutatójára mentünk és most Szabolcs is velünk ült a nézőtéren..aztán táncos tombolás 21:30-ig..Másnap Szabolcs testvéreivel ebédeltünk utána Ágiékkal hajóztunk a Dunán az Idegenvezetők Világnapja alkalmából..
Íriszkének ez igen jó nap volt, mert igaz, hogy a hajón egy kissé felkavarodott a gyomra viszont mindkét programon felköszöntötték..
Íriszkének ez igen jó nap volt, mert igaz, hogy a hajón egy kissé felkavarodott a gyomra viszont mindkét programon felköszöntötték..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)