2017. február 24., péntek

Vissza a suliba - Íriszke erre-arra - Nem szokványos hét

Hétfő reggel hét órs: Írisz lázas, nekem pedig suliba kell mennem. Szabolcs bevitte magával a színházba közben útközben megszerveztem egy nagymamás gyógy kalandot ami délután az orvoslátogatàs után indult..Viola már a múlt héten hazajött egyszer egyedül, az erkélyről néztem titokban, ezen a héten többször is volt alkalma gyakorolni..Nagyon büszke volt és én is..Valentin napon kávét készített nekünk reggelire, a gitár után pedig a Kinoban hármasban megnėztük a Kaliforniai álmot. Szerdán még oktatàs volt, napközben hazajött Írisz és nekiállt pótolni..Csütörtökön pénteken Szabolccsal volt mert igaz,hogy már nem volt láza, de még eléggé köhögött. Úgy volt, hogy pénteken Makóra utazunk anyuval, de nem volt jól, ezért a délutáni tanulás után beugrottunk Roziékhoz és Orsiékhoz farsangi jelmez hozzávalókért. Szerencsére körvonalazódni látszik, hogy melyik lány minek öltözik lesz idén. Most hétvégén is múzeum látogatosdit tartottunk, szombaton a Mezőgazdasági

vasárnap pedig a Vendéglátóipari volt a célom..A többi szabadidőmben a közigazgatási alapvizsga rejtelmeivel ismerkedtem..és Íriszke habcsók sütését koordináltam..

2017. február 17., péntek

Írisz 8 - Két k

Íriszke 8 éves lett..
Jól indult a hét, pisztáciás macaronbòl torta volt reggelire, fülhúzàs, délután szülői este pedig meglepetés vacsora a Dzsungelben - ez születésnapi vágy volt..A hét a szokàsos mederben folyt a következő nevezetes esemény a csütörtöki zenés-táncos vacsora volt Zsuzsival és Elődkével.. Most már az egész család ismeri a "jámináót" ès a "leveletkaptam life-ot".Szombaton apuéknál ebédeltünk sok-sok köszöntéssel.Vasàrnap délelőtt a Nemzeti Múzeumban megnéztük a IV. Kàroly megkoronázàsának történetét,
délután pedig ismét teljesítettünk egy jó régen kinézett kirándulást: meglátogattuk az Apáthy-sziklát..
Az tuti biztos,hogy Íriszke fél a magas keskeny helyeken, viszont igen leleményes. Mikor Szabolcs kiállt a szikla szélére utána kiáltott,hogy apa dobd ide a kocsikulcsot mielőtt leesel. A sziklától egy màsik úton mentünk visszafelé, enyhén szólva csúszós volt az út, a végére lett egy saras harisnyánk, faágakkal teli dzsekink és 2 zokogó gyerekünk, akik kijelentették, hogy többet nem akarnak ide jönni. Hazafelé kaptunk virágos kávét és forró csokit a Smúzban.

2017. február 9., csütörtök

Félév - Velence

A hét elején semmi extra nem történt, pénteken viszont bizonyítvány osztás volt - az egyik kitűnő a másik majdnem 4,5 - ami jó mert az iskolaváltás nehézségeit még nem teljesen hevertük ki..a Café Zsivagóban néztük meg, miután Szabolcs végzett a Small Size-os prezentációjával én pedig kicseréltem Íriszke 2 hónapos csizmáját aminek a cipzárja totál tönkrement. Szombatra mert Íriszke nagyon szeretett volna húslevest enni,-jó sokat, arra gondoltam, hogy mivel Szabolcsnak úgyis 3 előadása van, mi reggel elmegyünk anyuékhoz este pedig hazajövünk..
 Egy kicsit csúszkáltunk a tó jegén, de utána hamarosan felmentünk melegedni a házba, mert kibírhatatlan volt a hideg..kicsit féltem az esti vonatozástól hármasban, de szerencsére ok nélkül.Másnap Elődke jött ebédre és leegyeztetni a forgatást Szabolccsal.

2017. február 8., szerda

Otthon - Hétvégi erre-arra

Már a múlt héten éreztem, hogy mintha nem lenne minden tökéletes és ez hétfőre teljesen be is igazolódott..Dokiról dokira mentünk, Írszke csütörtökig én a hét végéig kaptam otthoni gyógyulós időt.. Anyu orvos barátnője meglepett egy kankalinos orrcseppel amin ugyan egészen bizar dolgok szerepeltek ám annál jobban működött..bár a hét végére a hangomon még hallani lehetett egy s mást de azért már ég és föld volt a különbség.. Pénteken délután már kimerészkedtem az utcára mert sütött a nap, másnap családi köszöntésre mentünk vasárnap pedig lépcsőről néztük a padlást aztán a Gellérthegy oldalában napoztattunk az arcunkat.
Ezek mellett tanultam, megfogadtam, hogy nem fogok idegeskedni, esténként filmet néztük, és megszereltem a telefonomat..