2016. augusztus 31-én kaptunk egy selfie botot Dávidtól.
"Megyek nyárból őszbe. Őszből fehér télbe. Ballagok tavaszba.Futok nyár vizébe.Szaladok sebesen meséből mesébe." (Hargitai Gyula: A tündér)
2016. augusztus 31., szerda
Nyár végi tervmegvalósítás - Minden ami belefér
Hétfőn Szabolcsnak is megkezdődött a munka, s mivel szerencsére a színház figyelembe vette a kérésünket - amiért nagyon hálásak vagyunk - mindig 3-kor kezdte a munkát, így csak egy kicsit kellett ellenniük a csajoknak az öltözőben amíg munka után odaértem értük. Délután elmentünk a könyvtárba, kedden ismét fogorvoshoz egy kis fedőtömésért - s azt hittem hogy most egy időre szünet következik - de egy újabb fogam lett érzékeny.. Bepótoltam a nagy wai lana jóga elmaradásomat és kimentünk swinget hallgatni a Szabadság hídra.
Szerdán csajos hajvágásra mentünk az egyik biohairbe - mert a legesleges kedvencebb és nem mellesleg bizton állíthatom, hogy a világ legjobb fodrásza elköltözött Budapestről. Viszont a hajunkkal valamit csinálni kellett.
Másnap délután a csajok Bettiénél voltak, és a vigyázás után és közben teleehettük magunkat fánkkal amit erre az alkalomra sütött. Pénteken szerencsére jó idő lett, mert lógtunk a csajoknak egy strandolással amit a kítűnő bizonyítványukért kaptak, ezért munka után a családunk nőnemű tagja biciklire pattantak - Szabolcs pedig futott mellettünk és így villámgyorsan kiértünk a Palatinusra, mert végül is amellett döntöttünk - mert van hullámfürdő, de azt elfelejtettem, hogy emellé a víz viszont jeges.
Szombaton megnéztük aznap nyíló Decathlont a Nyugati téren, délután pedig a Vasúttörténeti Parkba mentünk ásványbörzére - ahol kaptam 2 darab tenyészett gyöngy karkötőt,ami nagy vágyam volt.Hazaérvén nekiálltunk gulyáslevest főzni apu és az apróséf útmutatási alapján és szuperül sikerült. Másnapra egy töki lovaskalandot terveztünk, de az autónk nem így számolt..A Szépjuhásznál vissza kellett fordulnunk.. Így viszont társasoztunk otthon a nagy kedvenc Ticket to Ride-al.

2016. augusztus 23., kedd
Családi banzàjok - Kicsit ketten
2 óra alvással munkába menni több mint rémisztő..De túl vagyok rajta..Sokan drukkoltak azon a napon. Délután még apu is eljött egy kicsit hozzánk, hogy némi lelket öntsön belém.
Kedden Katinak volt a Kertemben egy kis előszülinapi mulatsága, de nekem nagyon máshol jártak a gondolataim.
Másnapra kiderült, hogy Írisz melyik osztályba fog járni - hurrá éljen - oda ahova szerettük volna. Többek között ennek az örömére bepótoltam a nagy jóga elmaradásomat, és elintéztünk két hivatalos ügyet is villámgyorsan.
Csütörtökön délután elmentek nyaralni apuékhoz a kislányok, elmentem a szemészetre aztán mi is kicsit kirúgtunk a hámból ami abból állt, hogy elmentünk a Toldi moziba mgnéztük és a Sing Streetet...Ami az idei nyár 2. legszuperebb filmje - az első helyezett nálam a Bigger Splash..Mivel másnap is csak kettecsként voltunk, délután mindenfajta beszerzéseknek tettünk eleget és este megint filmnézéssel ütöttük el az idő, de most otthon..
Ha szombat és augusztus 20 akkor irány a Ludwig Múzeum.
Utána gödöllői villámlátogatás ami kiegészült egy ebéddel és a kislányok összeszedésével. A délutánt Mátyásföldön töltöttük, Kati és az Istvánok valós megünneplésével.
A másnapunk fele az iskolai dolgok rendbetételével telt, aztán fagyizás és játszóterezés a vihar előtti szélben..

2016. augusztus 16., kedd
Csajos hét - Budajenő
Szerencsére már az első nap sikerült kialakítani egyfajta rutint a reggelekben (torna, mindenkinek reggeli, nekem ebéd, rendrakás mire Edit ideér, minden meglegyen és elérjem a buszt) amit egész héten tudtam tartani, hogy ezzel is megkönnyítsem a Szabolcs nélküli időket.
Egyik délután fagyizni mentünk, de volt amikor csak az udvarig jutottunk el. Csütörtökön, a csajos hét lezárásaként egy kicsit shoppingoltunk (mindenki választhatott magának egy karkötőt vagy más csecsebecsét) és kfc-s vacsoránk volt, mert egyszerűen elképzelni se bírtam, hogy még valamit főznöm kell..
Pénteken dél körül ért haza Szabolcs, s mivel én 3-ig dolgoztam, az Urániában találkoztunk, mert a Kis kedvencek titkos életére mindenki nagyon kíváncsi volt. Nekem 3 dal tetszett benne a legjobban..
Utána még hazamentünk egy-két dolgot bedobáltunk a táskába és Budajenő felé vettük az irányt, mert hétvégére elvállaltunk az állatok etetését (teknősök, kutyák, macska), a kislányok legnagyobb örömére.
Szombaton délután átmentünk Zsámbékra, amire utólag visszagondolva talán nem kellett volna, mert elindított egy lavinát, amitől nem kerültünk éppen kellemes hangulatba. Ezt nem részletezem, mert nem érdemes de vasárnap este ismét eluralkodott rajtunk ez, és így a másnapi munkakezdés előtt összesen 90 percet aludtam, ami hatalmas riadalommal töltött el.
Nagyon hálás vagyok érte, hogy augusztusban kezdhettem el dolgozni, mert így ezek a feszültségek lecsengenek addigra mire kezdődik a szeptember és a nagyüzem..

2016. augusztus 9., kedd
Dolgozom! - Szokja a család - Debrecen
Mivel hétfőn reggel senki nem volt otthon, így csak magamra tudtam koncentrálni, hogy az első nap jól kezdődjön. Az indulásig szörnyen éreztem magam, de ahogy kiléptem az ajtón jobb lett. A foglalkozásegészségügyi rendelésen még finom házikészítésű kenyeret is kaptam. Onnan irány az MMA. A sok izgalom mellett a munkaidő is elröppent. Délután mivel a kislányok még anyuéknál voltak így mindenkit végig telefonáltam, majd egy kicsit elmentem nézelődni, mert jól fel voltam spannolva, hogy megint dolgozó nő lettem, immár olyan helyen ahol mindig is szerettem volna lenni. Szabolcs éjszaka érkezett haza az első forgatási napjáról. Másnap mire hazaértem már mindenki otthon volt. Egy gyors fagyizással ünnepeltük meg a család újraegyesülését.
Szerda délután egy másfél éve tervezett programot - a Tarzan Park meglátogatást - sikerült megcsinálnunk!
A héten Szabolcs programozott a kislányokkal, jártak többek között a Zoo Caféban,
meg erre - arra biciklizni, aztán meg a szerelőnél mert Viola biciklijének a váltója csak nem akart működni.
Pénteken munka után irány Debrecen, Szabolcs másnap dolgozott. Jó későn értünk oda, de olyan szerencsések voltunk, hogy egy kicsit a város fölött vacsorázhattunk.
Másnap egy közös kávézás után a kislányokkal nyakamba vettem a Nagyerdőt, bejártuk az Állatkertet és a Vidámparkot is.
Vasárnap a Botanikus Kertben bóklásztunk,
majd ebéd és irány Budapest 3-asban.
Szerda délután egy másfél éve tervezett programot - a Tarzan Park meglátogatást - sikerült megcsinálnunk!
A héten Szabolcs programozott a kislányokkal, jártak többek között a Zoo Caféban,
Pénteken munka után irány Debrecen, Szabolcs másnap dolgozott. Jó későn értünk oda, de olyan szerencsések voltunk, hogy egy kicsit a város fölött vacsorázhattunk.
Másnap egy közös kávézás után a kislányokkal nyakamba vettem a Nagyerdőt, bejártuk az Állatkertet és a Vidámparkot is.
Este már Szabolccsal közösen mentünk ki a jazz fesztiválra a Békás tóhoz
és még a tátott szájú vízilót is láttuk a kocsiból.
majd ebéd és irány Budapest 3-asban.
2016. augusztus 1., hétfő
Beszerzések - Makó
Nagyon zúzósan indult a hét..
Hajnalban elintéztem az éves doki ügyet, majd irány Mátyásföld ahol összeszedtük a csajokat. Szabolcs ment egy szerződést aláírni s mikor hazajött első utunk a budaörsi ikeába vezetett, ahol összetalálkoztunk Szabolcs egyik zenész kollégájával aki mondta, hogy ebből is lesz egy bejegyzés "Ruguék az Ikeában" címmel? Igaza lett, bár nem ezzel a címmel.:)
Utána beszereztük a két szupi szandált és megvettük a tanévkezdésre a dolgokat. Csodálatos volt.
Másnap Zsuzsival lógtam egy kicsit délelőtt, aztán pedig kiolvastam Becca Fiztpatrick Tükörjég című regényét és megérkezett a várva várt szilvásváradi képeslapom is nemcsak az, mert kaptam egy kedves levelet és még egyet ajándékba. Erre muszáj volt válasszolnom így már a harmadik sajátképes bélyegemet is elhasználtam.
Szerdán irány Makó, nagyon gyorsan odaértünk s a nagy ebéd és alvás után kimentünk a Lombkorona Sétányhoz,
a Marospartra
és a víztornyos játszótérre. Másnap délelőtt strandolás a Hagymatikumban délután pedig megint marospart, de most a csajok végigmentek a kalandparkon is.
A lidlben vettünk először 2 majd Szabolcs is beadta a derekát, így 3 lábujjközti papucsot, (nekem már volt) ami nagyon szexi..Még utcára nem veszi fel, de már itthonra igen..
Pénteken hozzájutottam egy csodálatos citromfához, amit már 2 éve szeretnék, de Pesten elég sokba kerül viszont Makón 1890 forint volt.
Délután indultunk haza és 2 óra alatt megtettük az utat háztól házig. Este megcsináltuk a kis kertünket az erkélyen.
Sokáig aludtunk reggel pedig azt terveztem, hogy lassan hozzászoktatom magam a viszonylag korai keléshez, mert hétfőn munkakezdés..
Elmentünk Óbudára, mert 150 éve indult az első villamos és nem csak megnézni hanem ki is lehetett próbálni jónéhány régi darabot.

Vasárnap délelőtt megnéztük a Művészben az Évszakokat. Csak mi négyen voltunk az egész moziteremben, így a családból 3 fő mindig összevissza ült a nézőtéren.
Délután fagyizás és játék s mindenkiben egyre nőtt az izgalom az elutazások miatt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)