A hét jó kezdéséhez az is hozzátett, hogy hétfőn Pho-t ebédeltem. Utána Szabolcs Íriszkét vitte Emőkéhez, én pedig Violáért mentem, akivel aztán tovább bandukoltam a könyvtárba.. Ott egyesült újra a család, engem kitettek, hogy két osztálynak jegyzeteljek az SZMV, ők pedig filmnézéssel egybekötött előszoba rendezést tartottak, de erről már csak utólag értesültem.
Másnap Betti eladandó játékai fényképeztem le, valamint ír táncra vittük a csajokat.
Szerda reggel fogászat - legális késés a suliból - Íriszke reménykedett, hogy talán fúrnak is neki, mert az egyik hangját annyira megkedvelte - de szerencsére nem így történt.. Mivel haza lehetett hozni Őket korábban, elmentünk az óbudai Fő térre korizni
- ami annyira bejött mindenkinek - hogy a Karácsonyi Ajándék maradékát 3 darab korcsolyába fektettük, mert szerencsére egyet találtunk itthon..
Jártam a Nav-ban, ahol bejelentettem, hogy jelen pillanatban nem dolgozom, igaz a papírjaimat még nem kaptam meg - de részemről elintéztem amit tudtam..
Délután Tápos Próbára mentünk, ahol több remek ötletem is támadt, hazafelé megosztottam Szabolccsal - mint lehetséges produkcióink valamelyik..Este felavattuk a korikat a Bálnában..
Pénteken ismét belefogtam egy átfogó polcrendezésbe, utána ajándék hajkurászás következett, mert hétvégén ismét mindenfelé ünnepléses dolgunk akadt.
Elevenpark - Írisz volt a meghívott, de természetesen Viola is jött velünk..Este mivel már korcsolyatulajdonosok voltunk irány a Jégpályák Éjszakája; pontosabban a Bálnás Disco..
Ezzel sikerült elérnünk, hogy egy kicsit tovább aludjanak a lányoknak másnap.. Apuékhoz mentünk ebédre, és névnapos köszöntésre de előtte megnéztük Ati kézilabda meccsét,
s miután befaltuk az összes fánkot amit Juci sütött, megmutattuk a Ticket to Ride társasjátékot..
Nagyon későn értünk haza, de a csajok jó fejek voltak és igyekeztek mindent gyorsabban csinálni. Aztán bekapcsoltam egy kis tibeti hangtálas altatózenét amitől villámgyorsan álomba szenderültek..
"Megyek nyárból őszbe. Őszből fehér télbe. Ballagok tavaszba.Futok nyár vizébe.Szaladok sebesen meséből mesébe." (Hargitai Gyula: A tündér)
2016. január 25., hétfő
2016. január 21., csütörtök
Ajtó - Bulis hétvége mindenkinek
Ez a hét már egy kicsit aktívabbra sikerült.. Hétfőn reggel a szemészeten kezdtünk a csajokkal.. Violának ki kellett cseréltetünk az üveget a szemüvegében, amúgy minden oké..
Kedden új ajtónk lett, ami már jó néhány éves tervünk volt..Másnap még jöttek elvégezni a kőműves munkát, de már előző este éreztük, hogy melegebb van a lakásban.
Niel velünk töltötte a szerda délutánt, aminek a kislányok nagyon örültek..Mindenfélét összeettek és egy csomó társast kipróbáltak.
Csütörtökön a Koreai Kulturális Központba mentünk, mert a találtam egy új táncot, amit szívesen kipróbáltunk volna, de csak márciustól indul sőt időközben azt is megtudtam, hogy az alsó korhatár 12 év..
Másnap suli után anyuék elvitték a lányokat Velencére és a beígért moziba.. Íriszke annyira izgatott volt, a suliban aznap készített egy titkos térképet Klárikáékhoz, de ezt már csak akkor találtam meg mikor elmentek.. Mivel sehova sem kellett rohanni, délután bementem a próba végére Szabolcshoz, s onnan a Művész mozi felé vettük az irányt, hogy megnézzük A visszatérőt.. jó volt, de annyira sajnos nem..Gondoltuk, hogy elmegyünk bulizni, de aztán az otthoni páros passziánsz mellett döntöttünk.
Szombaton délelőtt Zsoltiéknál jártunk utó karácsonyozni, majd a Mammutba Mór Bowling buliján
- ott vettük át a kislányokat, akik teljesen fel voltak dobódva a programhegyektől. A zsúr végén elmentünk a színházhoz, s még autókáztunk egy kicsit az esti városban.
Másnap reggel Íriszke készített magának egy íjász felszerelést, valamint még ebéd előtt ellátogattunk a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum Gendzsi herceges kiállítására ahol egy csomó érdekességet láttunk. Megtudtuk, hogy mi köze van a kagylónak a jó házassághoz és egy nagyon klassz illatos játékot is kipróbáltunk.
Mivel délutánra két buli meghívása is volt Violának egy pedig Írisznek, amikor leadtuk a csajokat itthon folytattuk a mozizást..Hogy jól érjen véget a hét estére kiolvasztottam egy kis Klárika féle húslevest sok tésztával és főztem grízt amitől a kislányok teljesen odavoltak..

Visszarázódás kicsit másképp
Próbáltunk visszatérni a hajnali kelés világába..Délutánonként ismét különórák voltak. Valamint megépítettük a család idei első hóemberét, amihez rengeteg gombot elhasználtunk..
A tibeti rítus 15-ös ismétlésénél tartunk..Megnéztük a Star Wars legújabb részét imax 3d-ben és kellemesen csalódtam, mert nekem a szemüveges filmnézés inkább elvesz az élményből mint sem hozzátesz s le is szoktam venni mozizás közben, de itt valahogy nem kellett. Mivel jelenleg nem dolgozom kipróbáltam a délelőtti zumba órát és nagyon jó volt, mert nem voltak sokan, nem ment a légkondi, ezért nem forgott őrült módon a disco gömb s így remekül éreztem magam.
A héten beiratkoztak a lányok könyvtárba - igazából már babakoruk óta tagok voltak de egy pár éve leszoktunk..Viola 5 Geronimot hozott, amivel vasárnap estére végzett.
Szombataon bemutató volt a Kolibriben - Csip csip - utána délelőtti lightos buli, mialatt a kislányok is megcsinálták a saját verziójukat.
Ritáék újévi ebédjén voltunk Katlan Tóninál Veresegyházon. Vasárnap Szabolcs dolgozott, így mi itthon tevékenykedtünk.

2016. január 4., hétfő
Szünet 2 - Óév - ÚjÉv
Mivel idén hétfőre esett december 28, a Trófeában nem volt arcfestés - ezzel együtt 2-kor hivatalosan is befejeződött az idei karácsonyi őrület - minden jó és rohangálós dolgával együtt..Mikor mindenki magához tért a kajasokkból lenyomtunk egy Ticket to ride-ot - 5 éve vágytunk erre a társasra és idén meg is hozta az angyal..valószínűleg nagyon jók voltunk..
A másnapi Locspocs után a színházban előszilvesztereztünk, ahol szintén a társasjátékoké volt a főszerep. A kislányok annyit ugráltak az x-box előtt, hogy jobb ha le se írom..
Jennifer L Armentrout Shadows-át olvastam ki a szünetben..olyan volt mint reméltem..
Marciékkal közösen (második randevúja Violának) - megnéztük Charlie Brownt a Duna Plazában. Aztán itthon megírtuk a Timiék féle KívánságLufi felküldésre a vágyainkat - mindenkinek betelt egy kispapír..amit másnap a Margitszigeten napsütés fagy keretében útnak indítottunk..
Délután az Ügetőn jártunk 3- futamot néztünk meg.
Mindkét kislány tippje bejött..Az este Bettiéknél folytatódott - egészen hajnali 3-ig..
Az most már biztos, hogy a pezsgő nem a barátom - január 1-jén 5:25-kor bebizonyosodott - azt nem részletezem, hogy miként..
Miután ez kiderült és részemről pontot tettem erre a kapcsolatra, a reggel fél tizenegykor már jól indult..
Jártunk a Kiscelli Parkerdőben
- ami még a szürke borús időben is vadregényes, aztán kaptunk kávét és forró csokit Szabolcstól, mert a Legó filmből Ő is megtanulta, hogy milyen fontos a jó helyen való kávézás - főleg elsején..
Megmutatta a kislányoknak az Idétlen Időkiget utána megint vonatokat építettünk..Este befejeztük a Szérumot - mondtam is neki, hogy milyen jó úgy kezdeni az évet, hogy Vele nézünk egy filmet..
Január 2-án szintén nagyon későn keltünk - de most kivétel nélkül.. Egy könnyű 12 órás reggeli után Bettiékkel együtt elindultunk a Bazilikához, hogy korizzanak a gyerekek egy kicsit - de a pálya már bontás alatt volt - így tovább kirándultunk a Bálnához.. Egy korit kértünk nekik, mivel egyikőjük sem tud igazán - legalábbis mi ebben a tudatban voltunk, mint anno a biciklinél- de Viola annyira akart, hogy egy kör után ahol Niellel ment, már egyedül száguldozott. Mikor Írisz kipróbálta, láttuk, hogy nem jött be neki annyira, de mivel Dersnek elég volt egy kör a kétélűvel odaadta Írisznek aki innentől remekül elboldogult..
Reszkessetek Betörők 2 volt a mozi itthon, aztán irány a bolt, mert muszáj volt Profiterolt sütni..
Viola 3 könyvet kiolvasott a szünetben. Íriszke a Barbie katalógusból és a Gyerekek a konyhában szakácskönyvből gyakorolta az olvasást..s mivel még le is írta, hogy mit kell venni, így nem volt más választásunk mint este 9-kor nekiállni..
csodálatosan sikerült - teljeskiőrlésű lisztből kókuszcukorral készült..sok - sok év után 2015 decemberében jöttem rá, ennek a lisztnek az adagolására..noha immár 5 éve csak is egészséges liszteket használok - ám eddig nem volt túl bizalomgerjesztő amiket készítettem..S ez még nem minden, mert Szabolcs megmosta a húst ami a hűtőben volt - így a húslevessel is megpróbálkoztam ami nem annyira szokott sikerülni, de most még ez is jó lett..
Vasárnap reggel 10-kor mínusz 9 fokos hőmérséklet és szeles időjárási viszonyok mellett váltottuk be a kislányok egyik karácsonyi ajándékát a lovaglást..
Szerencsére sikerült Íriszkével is megállapodnom, hogy amennyiben fel szeretne ülni a lóra nadrágot kell húznia..Hazafelé megálltunk a Naplás-tó jegénél és csizmában csúszkáltunk, mikor beugrott, hogy lehet hogy van itthon egy korcsolyának ami most már pont jó lenne Violára..
Mivel úgy érzetük, hogy a fagyoskodás miatt nekünk szülőknek is jár valami kis ajándék - a Café Factoryre esett a választásunk, mert Szabolcs már egy ideje ki szerette volna próbálni..Óz a hatalmas és Betűtorony majd a csajoknak korai fekvés, nekünk pedig számos sorozat befejezése volt az esti terv..

Felkötöttük amit tovább nem vinnénk magunkkal és magunkra tettük amit 2016-ban szeretnénk..

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)