2015. január 26., hétfő

Hajas - Kávés - Vendégséges

Hétfőn itthon, azon izgulva, hogy mi lesz a másnapi varratszedésnél.. egy rövid időre kiléptem ebből amíg bementem a színházba hajat vágatni.. a vitt képem levarázsolódott a telefonomról, de Ágó tudta, hogy milyet szeretnék s pont olyan is lett..
Az állam már sárga a szájnyitás gyakorlás alatt..Este sétáltunk, izzókat vettünk a lakás különböző pontjaira- nagyjából ennyi.
Másnap tp megszerzése, némi ebéd készítés amit egy oldalon is lehet rágni, aztán irány a szájsebészet és benne hagytak még varratot, szájtornát írtak elő s a b vitaminok több fogyasztását s egy hét múlva várnak vissza...
Visszatértem a dolgos emberek világágba, kaptam egy felkérést amely abból áll, hogy a Strucc Kiadó face-es oldalát kell szerkesztenem..lassan nyitok a világ felé és fordítva..Szóltam bent, hogy a fél állást tudom vállalni, amire eredetileg is igent mondtam..
A hét tovább napjait is munkával töltöttem, csütörtökön visszatért a zumba az életembe.
Pénteken megint kaptam egy csodálatos kávét a Frei-ből munka után.
Szabolcs hozta meglepinek, az ajàndékok beszerzése előtt, amit másoknak szánunk.
Megkapta Viola a félévi bizonyítványát -kitűnő - azt találtuk ki, hogy ennek alkalmából váltjuk be az Elevenparkos karácsonyra kapott belépőnket..
Szerencsére nem voltak sokan, így tudtam olvasni időnként, míg a többiek szétesésig ugráltak.
Kaptak egy-egy valamit amibe beleszerettek a Régióba azért mert ilyen ügyesen végigjárták ezt a félévet is..
Szombat reggel mindenki előtt felébredtem bár az is igaz, hogy a tegnapi esti House of Cardsba jól belealudtam..Szabolcs dolgozni ment, Viola tanult s közben nagyon haragudott rám-így felzaklatva kezdtem el tornázni s olyan rosszul léptem hogy az egész combom belefájdult-ettől én lettem mérges rá s egy kedves kiselőadás keretében elmagyaráztam neki, hogy mit is gondolok..Írisz éhségsztájkot tart és azzal igyekezett sakkban tartani, hogy ő csak húslevest akar enni..El kellett mondanom neki,hogy ez bizony nem fordulhat elő, mert Apuékhoz megyünk enni, ahol az én kedvenc levesem lesz a Minnestrone.. Amúgy sem tudok normális ízű húslevest csinálni szóval ennyi..
Este Orsiéknak átadtuk az ajándékokat és az apuék féle csomagot.. Csingilinget olvastunk aztán beindult a Kártyavár 2. évadja..
Vasárnap délelőtt Viola egy osztálytársához ment Fecskét készíteni a Herman Pályázatra, kisebb nagyobb megszakításokkal tanulás következett, aztán a Természettudományi Múzeum mert szintén neki volt programja - egy születésnapi zsúr..Vacsorázni Ritáékhoz mentünk ahol mindenfajta olasz finomsággal vártak minket..


2015. január 20., kedd

Még egy foggal kevesebb

A gyerekek reggeli elrendezése után, bementünk a színházba papírt kitölteni. Hazafelé kipróbáltuk az Eiffel téren található Frei kávézót
 - nagyon meggyőzőtt mindkettőnket - el is határoztuk, hogy ezentúl itt tartjuk majd a munka megbeszéléseinket. Még, egy hét után is visszavágyom, olyan jó volt.. Szabolcs elvitt ebédelni, a Teréz körúti papírdobozból evős tésztáshoz - az is jó meglepetés volt. Délután turkáltunk egy kicsit az Aldi szemetésében, mert kerestük a blokkunkat,ugyaniski kellett cserélnünk valamit.. Aztán pedig a csajok összeszedése következett és zumba..
Megint elérkezett a nagy nap - több tekintetben is; fél hétkor már dolgoztam, este pedig bölcsességfog eltávolításon vettem részt - a doki nagyon jó, de maga a művelet überbrutál de szükségszerű volt.. Akkorát ordítottam, hogy átjöttek a szomszéd szobából, a műtét közben eszembe jutott, miközben fél lábam már lent volt a földön, hogy most azonnal kirohanok így beöltözve, mint valami őrült akciófilmben.. Aztán igyekeztem magamat megnyugtatni és azt mondogattam magamban, hogy könnyen és gyorsan kijön a fogam - számtalanszor és már eleve hálás voltam érte - ami meg is történt 4 szúri mellett érezve és sírva.. Ez van, de mint utóbb kiderült, hogy ez is be volt gyulladva csak még nem adott jel magáról.. Szabolcsék eljöttek értem és felhívtam mindenkit mikor még tudtam beszélni.. Ülve aludtam - fotel van az ágyunkban-, ami abból állt, hogy óránként felébrettem és 20 percet ébren töltöttem..
Másnap reggel vissza kellett mennem, azt mondták, hogy minden rendben. Az arcom egy részét nem érzem, időnként zsibog, mert megsérült az ideg és kaptam b vitaminokat amelyek segítenek regenerálni. De legalább nem látszik. Utána olvastam és az orbáncdű tea is képes erre szóval azt is bevetettem a hét hátralévő részében.Volt egy nő a rendelőben aki nagyon nézett minket s vajon azon gondolkozott, hogy mit keres ez a férfi emellett a fél arcú nő mellett?..Utána némi ehető élelmiszer vettünk nekem és Szabolcs itthon leste minden kívánságomat - főzött, és filmeket kapcsolt be - vagyis jobban mondva House of Cards című új sorozatot, amire igen csak rákattantunk s most a Golden Globe-on tudtam meg hogy több kategóriában is jelölt volt - így nem hiába vált nagy kedvenccé..Kiolvastam Cassandra Clare Mennyei tűz városát s ezzel ennek a 9 részes sorozatnak is a végére értem..
Csütörtök reggel zúzosabb volt, mert Írisznek hamarabb kellett beérni mint Violának és ez szinte a képtelenséggel határos.. de majdnem sikerült nekik.. Én közben megpróbáltam hasznoskodni - s elraktam azokat a száradt ruhákat amikhez nem kellett lehajolni - mert azt nem szabad..
A kislányok készítettek nekem egy - egy alkotást


, amiért olyan ügyes voltam szájsebészeten s Íriszke szerint hagytam, hogy a fogtündér elvigye a fogamat. Viola kicsit izgult, hogy el lehet-e ezt kapni, de megnyugattam hogy se a fájdalamat se pedig a bölcsességfogat nem..
Szabolcs szerzett még fájdalomcsillapítót, megint főzött rám, gondoskodik róla, hogy rendesen egyek szóval nagyon cuki volt.. A csajok is igyekeznek figyelni arra amit mondok, mert gyakorolom a szájnyitogatást..
Másnap Íriszkének nem volt ovi, szóval valamivel könnyebb volt a reggeli indulás Szabolcséknak. A lányok este megágyaztak nekem, és a könyvet odakészítették, hogy miből olvassak nekik.
Szerda délelőttől egészen szombat délig feküdtem, utána elkezdtem az újsággal foglalatoskodni, s egy órára elmentünk a Liget, hogy én is levegőzzek végre, a csajok pedig levezessék fölösleges energiáikat. Délután Viola buliba ment, Szabolcs próbálni, Írisz pedig muffint sütött.
A hét utolsó napján Szabolcs dolgozott, a csajok festettek
,ebéd után pefig felmentünk a Naphegyre megtekinteti a Pom-Pom játszót, és nagyon megnéztek a kisboltban, mikor bementme  valamiért- mert egyelőre még zöldes sárgás színben pompázik az állam, amit az itthoni fények mellett észre se vettem.. Az új kalapos társassal, valamint az Apád Anyád ide jöjjön megnézésévek töltöttük a délutánt...

2015. január 12., hétfő

Sziván a harcos hal és egyéb meglepetések

Egészen furcsa volt, úgy kezdeni a hetet, hogy Szabolcs nem volt itthon, mert Kaposváron játszott, plusz mert előző nap jöttünk haza a tengerről - ami igen menő..
Íriszke Hoppá Hoppázni ment az ovival a karácsonyra kapott királylányos ruhába, így mondhatni elégedett volt a helyzetével..
Viola is egészen fel volt villanyózodva, noha előző este csak egy kicsit volt alkalmunk az új játékokkal játszni..Úgy terveztem, hogy délután ezért nem megyünk zumbára, amit elfogadott, de mondta, hogy majd be kell pótolnunk.
Napközben kiderült, hogy a keddi fogműtét egy hetet csúszik, ami jó is meg rossz is egyben, de bevallom egy kicsit megkönnyebbültem mert nagyon izgultam. Bözsit is felhívtam mert neki novemberben volt ilyen nem gyulladt foggal - hasonló kondíciókkal és azt mondta, hogy nem gáz.. Nagyon bízom benne..
Már az ágyban voltak a csajok mire az apjuk hazaért, de azért még ébren találta őket..
Másnap reggelre mentem - viszonylag hamar elröppent a nap, délután vittem uzsonnát Violának és átkísértem szofézsra, s Szabolcs ment érte. Utána pedig tréninges vacsorán vett részt..
Szerda délelőtt Bettinél kezdtem a napot Judit is jött dumálni, 11-kor a Béke téren találkoztam Edittel és beültünk kávézni és reggeliebédelni.. Majdnem egykor jött értem Szabolcs, elkellett mennünk egy pár helyre, (bionom, h und m - karácsonyi utalványok beváltása) - fel s alá mászkált velem míg végül döntöttem.. - ez a lassú választás egyébként nem jellemző rám, csak ami az egyik helyen volt a másikon nem s így tovább..
Csütörtökön munka után találkoztunk, s a vízforraló végére is pontot tettünk, megkaptuk a karácsonyi zumba bérletet, ahova gitár után el is mentem a csajokkal - nagyon klassz volt.
A hét utolsó munkanapján elvittem a cipőmet kicseréltetni, mert nagyondenagyon hamar szétjött, elvitték megcsináltatni, mert azt választottam, aztán ebéd főzés és munka. Nagy volt a meglepetés, mire hazajöttünk, mert az angyalok elvitték a fát, és helyette egy akvárium várt minket - Viola ugrálva kiabált, hogy lesz egy halunk..
Meg is beszéltük, hogy a szombati tanítási nap után, együtt elmegyünk is kiválasztjuk. Így is történt, s míg ő tanult, Szabolcs elment úszni, és végére járni a telefonos ügyeknek mi Íriszkével hatalmas rendet raktunk.. Miután a hal hozzánk került,


Viola folytatta a tanulást, nem akart vasárnap ezzel foglalkozni, így ezalatt Írisz lerajzolt a halnak saját magát, akit Szivánnak neveztek el - nagyon cuki..Mikor délután elmentünk a színházba Szabolcs elé, féltünk, hogy mit fog szólni a sötéthez, meg hogy egyedül lesz itthon, de jól vette az akadályokat. Hazafelé beugrottunk a boltba is mert Violának kiesett a foga és a fogtündér a kedvencét chillis kukoricát tervezett a párnája alá tenni-aminek másnap reggel nagyon örült s még azt is megmagyarázta,hogy miért nem a párnája alá került..
Nagyon vártuk már a vasárnapot, mert az új barbies mozi be volt ígérve a csajoknak délutánra..Már délelőtt bemelegítettek a sok barbizással..
Este már kendő is került Íriszke nyakába, aki egyébként a film végén közölte, hogy anya szuperhős lettem..

2015. január 5., hétfő

Telelés Viren

Egy kicsit később mint terveztük a némileg szörnyű időjárási viszonyok ellenére irány a Tenger!
Az ablakmosó folyadék belefagyott a tartályba, az impregnált cipő csupa hó lett, a szarvasos táblákat medvésekre és farkasosokra cserélődtek az út folyamán, de odaértünk a tervezetnél másfél órával később mert a célegyenes előtt nem sokkal még az autópályát is lezárták.
A lakás jégverem állapota klímával és hősugárzóval orvoslásnak indult s reggelre egy picit jobb lett..
De a hideg ellenére is bizonyították a kislányok,hogy az én véreim mert lezuhanyoztak alvás előtt, mert ők ilyen tiszta kislányok.
Otthon mindig vizes talppal mászkálok,itt is tettem egy próbát de végül egy konyhai papírtörlővel megtöröltem mert nem láttam esélyt rá hogy záros határidőn belül megszáradna a lábam...A dupla pizsama és két takaró ellenére Íriszkének sikerült viszonylag fagyva kelnie
Másnap sűvítő szélre ébredtünk s Íriszke arra jutott, hogy mindenki hozott alvókát Apa Anyát,Anya Apát, ők pedig kettőt Viola Íriszt és a Baglyát Ő pedig Violát és a kínai babát..
Második napunk is a lakás melegítèsével telt.Jártunk Ninben és Zadar szélén kályhacsőért..
Az év utolsó napján hatalmas szélben sétáltunk kétszer, volt aki el is esett - délután kötelező alvás volt minek eredményeként este megkérdezte Íriszke hogy mikor megyünk buliba, mondtuk hogy már ott vagyunk. Erre feltette az este legviccesebb kérdését hogy ezért kellett aludni!? De szerintem azért jól múlatott - az új évet egy közös zumba koreográfiával kezdték Violával - hurrá éljen.. Gangman Style. Mivel idén nem jártunk Szilveszterkor az autómatában, gondoltam készítek néhány selfiet..igaz nem sapkában..


Az éjféli koccintás után fél kettőre sikerült mindenkinek ágyba kerülnie.
2015 első napján fél kilenckor keltünk a kislányok kész igényekkel érkeztek: enni-inni-mese-ruha..egyszóval minden - közös reggeli készítés Szabolccsal és közben átbeszéltük, hogy mik a terveink s miért lehetünk hálásak a múlt évben..
Napközben olvastam zumbáztam effortless englisheztem bejártuk a nyári strandolós helyeket lencsét ettünk este körbe kocsikáztunk a szigetet, helyenként kiszállva..


Napközben itt jártak anyuék ismerősei ebédelni..Egy darabig ott voltunk mi is aztán, a csajokat egy kicsit kivittük levegőzni s már éreztük, hogy javulni kezdett az idő
Miután péntekre kitavaszodott, ellátogattunk Zadarba narancs és pálmafákat csodálni és kávézni..
Késő délután értünk haza, de még így is megtettünk egy szigetkört..
Másnap elautóztunk a "Kubába", Írisz megmártózott a tengerben, - nem bírt ellenállni, kagylókat és köveket gyűjöttünk, - a kép a " tengeri lábfürdő után készült, azért vág ilyen arcot"
bejártuk Nin-t, és este kunát dobtunk a tengerbe, hogy visszatérjünk..
Vasárnap reggel nézet eltérésünk támadt Szabolccsal de az út 15 percében megoldódott - 9-3ig utaztunk Velencére, számoltunk az alagutakat és egy gyors levesevés után tovább autóztunk hazáig. Szabolcs kerek egy órát töltött velünk itthon, segített elrendezni a dolgokat és indult tovább Kaposvárra, mi pedig hangólodtunk a hétfőre, porszívoztam egy párszor a fenyőtüskéket és bedugtam tölteni az új elektromos fogkefémet..
Csodálatosan múlattunk télen a tengeren - kérdezték egy páran, hogy mit lehet ott ilyenkor csinálni - a válasz egyszerű mindent..Anyu mindennap egykor meleg ebéddel várt minket mint Celeste Talbert a Szappantartó című remek alkotásban..