2014. április 30., szerda

Mozis - Könyves - Sütős

A Húsvét Hétfőnk alapvetően a várakozásról szólt, először a locsolókra, aztán Istvánra - mert a csajokat elvitte moziba, ezáltal nekünk is ajándékozott egy kis szabadidőt amit a szomszédos moziteremben töltöttünk. Ő ajánlotta nekünk a filmet és pont az övékkel egy időben kezdődött, szóval egy jelnek tekintettünk.. A beavatott - mivel az Éhezők Viadaláért (köny és film egyaránt) odavagyok, így ez is nagyon tetszett, már este elkezdtem olvasni ennek a trilógiának is az első részét.. - szerencsére három részes.
A filmek után meglátogattuk Szabolcs keresztanyját és a nagymamáját - családilag mentünk locsolni, a délután további részében játszótér szédelegtünk, ami nagy szerencsere tekintettel arra, hogy másnap szakadt az eső.. Elmentünk a Pólusba és beültünk a Digitális Színház egyik előadására. Kicsit féltem, hogy a kislányok mit fognak szólni, bár elvileg az ő korosztályuknak is szólt, de felesleges volt izgulom, mert teljesen rá voltak ragadva. Este pedig az új Jim Jarmusch Halhatatlan szeretőket néztük - vámpíros amit szeretünk..
Mivel Violának még szerdán is szünet volt, Íriszke is itthon maradt és fogtuk magunkat és eleget téve anyu invitálásának családilag Velencére látogattunk.. Szabolcs már ebéd után visszajött, mert előadása volt, de mi csak az esti vonattal, de kijött elénk Kelenföldre..
Mostanában erre ébredünk:

Csütörtök ovi - iskola - munka, de előtte még anyajegyszűrésen voltam Szabolccsal együtt..
Jók ezek a két napos munkahetek a tavalyira emlékeztetett, /ami olyan volt mint a Jetson családban - amin szocializálodtam - a 3 napos munkahét/..
A hétvég előtti utolsó napon délelőtt leadtuk a kislányokat, kiugrottunk Mátyásföldre egy levélért, s még finom reggelit is kaptunk mellé. Elkezdtünk beszerezni Violának a névnapi vágyait, aztán Szabolcs meghívott a ház alatti kínaiba - csípős savanyú levesre meg amerikai csirkére ami most nagy kedvenc, és még dolgozni is elvitt, mert neki csak később volt munkája.
Délután hazabandukoltam a kislányokkal, megsütöttem az új zsemlereceptet, az antalvalin találtam - mind állagra mind pedig ízileg tökéletes / Viola is ette/- kedden csináltam először - isteni - amúgy is aznap tartottam a húsvéti főzésemet, mert az ünnepek alatt én is pihentem, olyankor nem szeretek a konyhában sürögni - forogni..
Mivel hétfőn mikor jött a nyuszi megtartottam a nagy csokizabálást - vissza kell állnom hogy kizárólag egészséges édességet egyek - így megcsináltam péntek este a köles tortát, amit szintén az antalvalin láttam - ez is nagyon de nagyon finomra sikerült, bizonyítja hogy Íriszke is falt belőle rendesen..
Hétvégén hajnalban, még hét előtt felébredtem, mindenki aludt.. Aztán hármasban útrakeltünk anyuékhoz, Szabolcs este csatlakozott hozzánk. Olvastunk, táncoltunk a napon és felsétáltunk az erdőn keresztül a kilátóhoz. Másnap délig igyekeztünk kipihenni a hajnalig tartó filmnézést. A kislányoknak nagyon nem akaródzott hazajönni..
Fagyiztunk az Édes Velencében és sétáltunk egyet a parton, hogy ráhangolódjanak az utazásra. Megálltunk Elődnél, s kaptunk egy csomó matricát,
így még lefekvés előtt lehetett hódolni mostani szenvedélyüknek..

2014. április 20., vasárnap

"Tojásfestés kötelesség"

Kislánykorom egyik kedvenc lapozós mondókás könyvéből - Nemes Nagy Ágnes: Nyúlanyó húsvétjából vettem az e heti bejegyzés címét.. Folytatódott a húsvéti lakás dekorálás.. A barkafa ötletét a tavalyi kolléganőmtől vettem, mert csinált a csoportunkba..
Csak két napot dolgoztam a héten, mégis igen sokat tanultam a felnőttek világáról... Kedden némivel korábban elmehettem mert önkormányzatban kellett képviselnem óvodánk szüleit.. Teljesen fel voltam dobva, s Szabolcs meg is kérdezte, hogy ma hány órát töltöttem gyerekek között..? - Nem ismert rám :)
Szerdán délben összeszedtem Íriszkét és Mórt, Bettitől kaptunk füvet amit ők ültettek, hogy tudjon hova tojni a nyuszi, húsvéti festhető gipszet,


és ötletet a tojásfestés kivitelezéséhez. A vele való barátságom indított el a kislányokkal kreatívan itthon - nevű projektemen, amit a különböző ünnepek előtt szoktam csinálni ráhangolódás gyanánt. A cserepes füvet gondosan ápolták a csajok és nagyon szépen nőtt itt nálunk a tévé mellett. 4-kor Violával együtt átmentünk Ritáékhoz, unokatestvéres találkozóra. Mindannyian nagyon vártuk már a szünetet, ami szerdán délután 4 óra 5 perckor be is következett, mind a négyünknél, igaz hogy Szabolcsnak éppen Őriszentpéteren ért végét a tanítási órája, de akkor is..
Kiolvastam Rachel Vincent Lélekmentők című könyvét, jó volt, de nyomába se ér a Shifters sorozatnak amiből még hátravan két rész,  s már nagyon időszerű lenne, hogy megjelenjen..
Anyu vezette be családunkban a húsvétváró sütisütés nevű programot,


amit idén most nélküle Orsiéknál tartottunk a Tavaszi Szünet első napján.. Íriszke, mivel Szabolcs itthon volt, úgy döntött, hogy nem tart velünk a délutáni zumbára - pedig most különösen jó volt..
Másnap anyu járt nálunk látogatóban a kislányok legnagyobb örömére, kártyáztunk, táncoltunk, gitároztunk, még itt is ebédelt, aztán bevásároltunk az ünnepre való tekintettel - találtunk olyan tojást amit ki lehet festeni  - nem igazi, de lefestve olyannak tűnik, valamint anyu rábeszélt a "where is my ferrari" nevű lakkra, - ezt nem szoktam már használni, mióta áttértem az egészség tudatos életmódra és elhagytunk minden olyan testápolási terméket ami tele van olyan dolgokkal amikkel a legjobb nem kapcsolatba kerülni.. a lakkozás nagyon szokott hiányozni s évente egyszer kétszer elcsábulok, most is így történt.., olyan jól néz ki mikor gépelek és vezetni készülök hogy csak na..-fixálódok az ujjamira, mint a kiscsibék a lábaikra mikor esznek.. Kipróbálták a lányok a Perity xilites fagyiját is.
Utána pedig az udvaron tobzódtunk.
Időnként nagy játék szortírozást tartok, s most is volt egy dolog amit Orsiékhoz akartam vinni - itthon soha nem játszottak vele a lányok.. Íriszke meglátta benne az egyik újbábot, amivel anno beszélgettem vele, (3 évvel ezelőtt, ennek segítségével próbáltam kiszedni belőle, hogy miért is vakar kráterek az arcára, akkor nem nagyon mondott semmit, de mikor most a kezébe került, azt mondta, hogy ezt ne adjuk oda mert ez a kedvenc kislánya..), úgy hogy itthon maradt és ez is bekerült az ágyába, a sok minden mellé amit oda rejt el..
Másnap Szabolcsnak három előadása volt, így délelőtt kivittem a csajokat a játszóra, aztán főztem és tojást festettünk,


6 előtt nem sokkal tudtunk elindulni Mátyásföldre, első utunk az Ida utcai templomhoz vezetett hátha ott vannak még a többiek, nem találkoztunk senkivel össze viszont a mise utolsó 5 percét meghallgattunk. Megérkezvén Marilyékhez meglocsoltak minket, a kislányok úgy izgultak, hogy csak na.. Adtunk az aznap készült remek műveinkből és mellé még csoki tojást is.. Hazafelé este tízkor megálltunk a Pillangó utcai tesconál, teljes kiörlésű és graham lisztért és kölesért, mert egy szuper zsemle receptet találtam az antvali.com boszorkánykonyhájában, amitől ismét kedvet kaptam a kenyérsütési kísérlethez.. Még nem találtam meg azt a verziót eddig amit mindenki örömmel megeszik - talán ez lesz az..
Erre bulizunk a csajokkal:

Vasárnap reggel 10-kor már a Puskin moziban matinén ültünk a Hopp-ot néztük meg - családi, húsvéti, úgyhogy teljesen passzolt a mai naphoz és némileg a mi mozis igényünknek is megfelelt.. Bejártuk az átrendezett Philantiát - s rátaláltam ott arra a macskára amit elviselnék itthon, a lányok pedig örülnének - olyan mintha igazi lenne, de nem dörgölőzik, csak alszik.. A délutáni előadás végére besétáltunk Szabolcshoz, a lányok tàncoltak a büfėben, Viola részben bemutatta gitãr tudományát.
Írisz este mondta, hogy nyugodjunk meg, mert beszélt a húsvéti nyuszival, aki a délelőtti film nyomàn Husi névre hallgat. Biztosan jönni fog, mert a cicás táskájában van s csak ki kell mászni ha elaludtunk, ezt az attrakciót Íriszke ki is fogja lesni, sajãt elmondãsa szerint..

2014. április 14., hétfő

Erre arra jártunk, meg sokat jógáztunk

A hétfői hosszú nap után, kimentünk Budakeszire, mert elkészült Viola szandálja is.. Benéztünk Orsiékhoz is, a kislányok nagy örömére. Szabolcs ajánlott egy jógát- mėg régebben, s ezen a héten valahogy rákaptam. Míg mi próbáltuk helyesen csinálni a gyakorlatokat, Íriszkém a kis stewardess-tornaoktató járt körben és dirigálta, hogy mit és hogyan kéne.
Szabolcs szerdán elutazott, így anyuval ebédeltem a Hathiban és elkísértem Dunakeszire és aztán pedig együtt mentünk Íriszért.Miután Violát is hazahoztuk egy kicsit játszottunk az udvaron- Bettiék is átjöttek, azután meg mi hozzájuk.
Másnap a makói nyuszi megbízásának tettünk eleget Szabolccsal. Délután Viola vele ment Emőkéhez. Kicsit megkésve ugyan,de elkészült lakãsunk húsvėti dekorációja is. Pénteken az ovival az állatkertben jártam, s szerencsére láttam a vízilovakat, mert azok a kedvenceim, a hatalmas testükkel és a pirinyó lábaikkal.
Szombat délelőtt az óvodai egészségnapon voltunk, s míg a csajok zenekuckóztak, addig mi fociztunk.
Délután pedig Borit köszöntöttük második születésnapja alkalmából.
Mivel Szabolcsnak két előadása is volt vasárnap, így a kislányokkal hármasban vásároltunk, majd amíg még jó idő volt, az udvaron tartózkodtunk..

2014. április 9., szerda

Laza hét meg nem is - Velence - Mogyoród

A hét első két napján Íriszkével voltam itthon. Szerdàn már mehetett volna oviba, de mivel én is szabadnapos voltam, vonatra szálltunk és irány Velence.
Anyu meghívott minket ebédelni Gárdonyba az olaszokhoz - akik tényleg azok - és isteni pizzát készítenek. Aztán túrtunk még néhány pólót a csajoknak. Remekük szórakoztunk, Íriszke úgy érezte magát mint egy kis hercegnő..
A kalandozások után hazahoztak s pont 4-re odaértünk Violàèrt. Másnap hosszúztam-brutàl volt, aztàn Mórt is magunkhoz vève siettünk Violáért és haza. A hét utolsó munkanapján reggeles voltam ami most tényleg kapóra jött, mert a sulinak is délben lett vége, így kimentünk a lányoknak szandiért Budakeszire.. A gyerekek egy kicsit játszottak  Orsiéknál, aztán siettünk vissza Viola gitárórájára.

Viola szombat reggel megajándékozta Íriszkét egy egész felső testre kiterjedő testfestéssel - s mikor látta megdöbbent arcomat azt kérdezte: "Mi az, most úgy néz ki mint egy purté?" - a purdéra gondolt..
Szombaton a Bóbita bemutatóján jártunk ahol végre Gonziékkal is találkozhattunk..

Másnap miután eleget tettünk állampolgári kötelessègünknek elindultunk apuékhoz, a pályamatricát jól kihasznàlva tovàbb mentünk az autópályãn - véletlenül, de azèrt sikerült időben ideėrnünk hozzájuk. Szabolcs gyorsan és korán ebédelt, sietett vissza Pestre mert felvettek a tévében egy részletet az egyik előadásból. Szerencsére nem tartott addig ameddig szó volt róla, így visszajött értünk.. Amíg ő dolgozott mi karakokeztünk

 
és megünnepeltük Korika 7. születésnapját.