2014. december 29., hétfő

Névnapos és Karácsonyos

Hétfőn délelőtt családi ügyintézés, párásító beszerzés, nagy bevásárlás, Lipóti kávézó reggeliszerűség- aminek hatására most már biztosan kijelenthetem hogy teljes mértékben megszerettem a káposztás hasét..Délután míg a csajok a Szöcskevárban szülinapoztak Szanival mi kettesben kávéztunk sőt még a Westendbe is bemerészkedtünk, és pozitivan csalódtunk mert pikk-pakk mindennek a végére jártunk amit szeretettünk volna.
Másnap a Bazilikánál merültünk egy kicsit bele a karácsonyi forgatagban


, de előtte még a drága kis családom meghúzta a fülemet, hogy kellően meg legyek ünnepelve névnapom alkalmából..Ebéd utántól estig Szabolcs dolgozott mi pedig itthon vártuk a másnapot..
Szerda reggelre meghozták az angyalok a fát és feldíszítették az egész lakást az egész család legnagyobb örömére..
S a karácsonyi dalok ágyban fekve való eléneklése után magától kapcsolódott fel a fa a kislányok teljes mértkében odavoltak a boldogságtól. Dédinél reggeliztünk aztán elmentünk a temetőbe..A csajok nagyon várták már az ebédet, noha nem voltak éhesek, de akkor már mindjárt itt lesz az este mondták nagy vígan.
Eljöttek anyuék egy röpke ajándék cserére és megérkezett az idei hidegtál és süti szállítmány is a jóvoltukból. Mickey Egér karácsonya (Dickens Karácsonyi Éneke volt kacsa és egér szereplőkkel) után tettünk egy rövid sétát melynek a végére már ott vártak minket az ajándékok a fa alatt.
Sikítoztak és ugráltak a boldogságtól aztán vacsora, játék, filmnézés és egyáltalán örülés a karácsonynak és mindennek.
Másnap késő délutánig lóga lába lóga volt ki is olvastam Rachel Vincent Alpha című könyvét amit előző nap hozott az angyal s ezzel végére értem a 6 részes sorozatnak.
Mátyásföldön
aztán pedig Istvánnál folytattuk a karácsonyi ünneplést..
Következő nap reggel Ritáéknál jártunk aztán irány Budajenő 40 és fél fős össznépi ebéd és rokon találkozó..
27-én apuéknál angyaloztunk név és szülinapoztunk egyben..
Aztán a záró karácsonyi attrakció - mint minden évben - a visegrádi utcai Trófea megrohamozása - puncs és sztrapacska némi aranygalukával megfűszerezve..



Többször is láttuk Íriszkét a fal alatt kérlelve az angyalokat hogy kapcsolják be a kívánságra a fán az égőket.. Annyira cukik voltak mindketten - s pont jól jött ki egy csomószor hogyha valami klassz dolog vagy éppen ellenkezője történt (az időzítő jóvoltából a fán az égők felgyulladtak illetve lekapcsolódtak.. A lányok mindig jelnek vették és nagy jelentőséget tulajdonítottak neki..
Reggel Íriszke arra kért, hogy menjünk el Zolihoz - kiderült hogy a dédnagypapjára gondolt - akinek a házát úgy azonosította be, hogy az a hely ahol padláson kell aludni és ott van Jézus a falon és sebek vannak rajta..
Szabolcs nem jött velünk délben a "nagycsaládizabálásra" - így képeket küldtem neki magunkról a mulatság közben, minden gyerek beült arcfestére és mikor este az apjuk is hazaérkezett útrakeltünk Velencére és egyre nagyobb lett a hó, ahogy távolodtunk Budapesttől..

2014. december 22., hétfő

Örzse és társai

Hétfőre pihenőnapot kapott Íriszke így délelőtt velem tartott a különböző dolgok elintézésére, kapott egy hét nyelven beszélő h und m - leárazott ünneplő cipőt - a mindenkislányálma típusút (aranyezüstbronz). Délután felvettük Violát s aztán otthon zumbáztunk.
Kedden elintéztük a tree projektet s az ehhez kapcsolódó apróságokat. Délután karácsony volt az oviban így Szabolcsra hárult a kislányok innen onnani begyűjtése és társai.
Másnap csomagoltunk, délután Íriszke csoportjában volt ünnepség (nagyon izgult, mert nem volt biztos benne, hogy mit kell csinálnia, s egy mellényt kellett felvennie egy mondat alatt - amiről aztán kiderült, hogy egy igen hosszú, s az előadás is ment mint a karikacsapás ami kis Örzsénknek)
utána egy vidàm szerájozás (ahol a kislányok alig ettek valamit) és angyalka készítés volt a program..
Aztán az év utolsó munkanapja következett ahol már nagyon vártam a két órát.. mert aztán futás és kettőnknek (az ovis duónak) már menthetetlenül kitört a téli szünet.. Viola zeneiskolai koncertjével folytattuk a napot - aztán Mc, hogy az ő szerepléséről is megemlékezzünk - itt már ettek - vajon miért..
Írisz kinevezte a pénteket csajos napnak (vasárnap estig tartott), játszottunk, beugrottunk a színházba Ágóhoz, hogy tépjen még egy keveset a hajamon.. Este munkahelyi karácsony volt, mire hazajöttem már minden el volt rendezve..
Szombaton délelőtt eljöttek anyuék, Tibire hagytuk a két lányt - mert Szabolcs dolgozott - s elindultuk beszerezni a család kiskorúinak az ajándékokat, (szakadrólamavízdeakkorismegveszemamitakarok) típusú volt, aztán egy c und a szatyorban vittünk ebédet az otthon maradottaknak (anyu behajtogatta a 7 darab óriási forró pizza szeletet), Szabolccsal szinte csak este találkoztunk s a lányokkal is akkor merészkedtünk ki az utcára - óriási robbanáshoz hasonló dörgésekre már itthon voltunk..
Másnap úgy terveztem hogy kimegyünk a játszóra, de nagyonnagyon fújt szél szóval az orrcsepp beszerzése után hazatértünk otthonunkba, ahol beindult a MosóMasázás..ágyhúzás, takarítás, a beígért palacsintasütés a társai..
Befejeztem Rachel Vincent Sikoltók sorozatának 3. részét. Szabolcs a reggeli előadásai után Sopronba utazott, egy jótékonysági koncerten fellépni..

2014. december 16., kedd

Dupla mozis - Sütigyártós Velence

Hétfőn délelőtt azt mondta Szabolcs,hogy legyünk őrültek és nézzük meg A kiválasztottat- nem kellett kétszer mondania..A film alatt kaptam egy üzenetet, hogy kedd estére nyertem két jegyet az Exodus-ra- JekszicsRita volt olyan aranyos-mind a négyünk örömére, hogy eljött a csajokhoz mìg mi moziztunk..
A hét első napján míg családunk két ifjabb tagja a zumbán tombolt mi angyal ügyeket intéztünk a szakadó esőben és rengeteget röhögtünk..
Kedden az óvodavezetője nézte meg hogy mit művelek munka közben..
Másnap rohangálás - fogorvos - délután pedig szorgalmasan készültek az adventi díszek a lakásban..
Csütörtökön jött Emőke, Violáék duetteztek a tanszaki koncerten
,de előtt még eljött hozzánk Szonja és nápolyi falás közben lezavartak egy rövid tündéres játékot..
Pénteken ismét a listáról kihúzanandó dolgokat intéztem el munka előtt..Délután Szabolcs beadta hozzám Violát, ő pedig felment Íriszkéhez a munkadélutánra..Nagyon szép dolgokat készítettek, a nap végeztével még én is ültettem velük Luca búzát.
Itthon összeszedtük a dolgokat és útnak indultunk Velencére..Tettünk egy rövid éjszakai fagyos sétát a plázson.. Másnap beindult a sütigyár miután megszereztük a megfelelő formákat - Íriszke nagy örömére, meg sem állt egész nap gyúrt - formázott - díszített..
Időnként Viola is bekapcsolódott, s közben a környezet dolgozatra készült..Befejeztem a Duolingot és este mindahányan megnéztük Tibi egyik kedvenc filmjét a Fordulópontot..
Vasárnap Íriszke nem volt a helyzet magaslatán, így délután Szabolcs kettesben ment Violával Mátyásföldre, de előtte még elhoztuk Helgáéktól a cuccokat. Úgy döntöttünk, hogy hétfőn maradjon itthon, szerencsére estére már kutyabaja se volt - de örült a kis szabadságnak ami másnap várt rá..
Pont jó és az alkalomhoz illő meséhez értünk adventezés közben a Titokmesében.

2014. december 8., hétfő

Mikulásos

Hétfőn a december hatodikai makói küldetésünknek tettünk eleget Szabolccsal.. Sok számolás, sok csomag - és izgalom, hogy mindenkinek megfelelő legyen majd - szerintünk sikerült..
Délután Viola Emőkénél jártál, mi addig Íriszkével erre arra lézengtünk..
Másnap nyitós voltam - valamivel jobb élmény volt mint a múltkori - bár 12-kor már majdnem elaludtam s mikor kiléptem az oviból olyan érzésem volt, mintha egy új nap vette volna kezdetét..
Hazaérvén jól elaludtam s csak utána mentem Íriszkéért, majd Violához az esti túlélő csomaggal. Egy jó nagy kő esett le a szívéről szolfézs előtt, mert megtudtuk, hogy neki nem kell majd vizsgáznia félévkor mert jár órára - hurrá éljen..
Szerdán Herbaház - egy két hasznosság - rohanás haza, mert Szabolcs ment próbálni, én meg tanultam, sütöttem, titkos ügyeket intéztem...
Délután Frozen hallgatás közben több tánckoreográfia is készült.. Írtam a Rossmann webshopnak, hogy ugyan lehessen már itthon is kapni az Alterra dekorkozmetikumait, mert még Németországban vettem nyáron és nagyon jók - és természetesen szeretnék még. Kaptam választ melyben az szerepelt hogy nem tervezik..
Végére értem Rhona Byrne - A hős című könyvének is - már jó régóta váratott magára, de szerintem pont időszerű részhez érkeztem s jókor találtak meg a bennelévő gondolatok.
Berci elvitte az elkészült csomagokat.
Folyamatosan alakítgatjuk a lakást is! Újabbnál újabb polcelrendezéseket találunk ki, mivel a bútormozgatás nem annyira lehetséges lévén 39 nm - ről van szó, s mindennek ki van számolva a helye..
Másnap munka, majdem szerelés, tanulás,csajok zumba óra - s addig én titkos ügyeztem. Este 9 -kor ügyelet Viola rejtélyes allergizálása miatt, ahonnan néhány jótanáccsal és egy recepttel gazdagabban távoztunk.
Pénteken délutános voltam s utána rongyoltunk Írisszel a zeneiskolához ahol Viola duettezett a Kicsinyek koncertjén.
Kati eljött megnézni s még egy kölcsönös köszöntést is megejtettünk-ìgy nagy volt az öröm. A fellépés utáni jól megérdemelt jutalom a pannóniai utcai vegán cukrászdában volt, ahol oda voltak mindketten a karobos bon bonokért én pedig a madártejért.
Hazaérvén Viola majdnem megtanult mindent Írisz addig Szabolccsal cipőket pucolt, hogy legyen hova pakolni a Mikulásnak. Befejeztem Jennifer L Armentrout Luxen sorozatának 3 könyvét s így befejezni egy regényt nem szép dolog, főleg, hogy még nem jött ki a következő...
Így Rachel Vincent a Sikoltók 3.részére esett választásom folytatásként...Hála az égnek Viola is igazi könymoly lett-jó példával jártam elő..-de valószìnűleg ez egy genetikusan is kódolt adomány..
Szombaton reggel
csokifalás, kreatív alkotás,Locspocs nézés, délben a felnőttek jutalma következett a fodrászkodás majd pizza szelet ebédre s négyre vissza a színházba mert oda is megérkezett a Mikulás.
Aztán egy kicsit mindenki leeresztett, összeveszett, de a mini disznó csikizésének megtekintése a számítógépen visszabillentette az egyensúlyt..
A mai napon Viola azt mondta az apjának miközben a Füstbement terv utolsó versszakát értelmezte neki művészien, hogy Apa ez úgy hangzik mint a szótagolás..
Íriszke a színházi Mikulás csomagjának számvetése közben a virgácsot úgy definiálta mint figyelmeztetés!
A vasárnap délelőttünk igazán hétvégés volt, először is mert senki nem rohant sehova, fél kilencig alhattam-Szabolcs tovább- a kislányok Viola ágyában ültek ahol ő olvasott Írisz nézte s közben mindketten rengeteg rágót rágtak egyszerre.Ebéd készítés közben Gazdálkodj okosanoztunk aztán Szabolcs dolgozni ment, én tanultam a csajok mesét néztek és ordítva válaszoltak Dórának..Fél hétre pedig az Elevenparkba mentünk mert Ritáék meghívtak egy közös családi ugrálásra Viola születésnapjának apropóján.. Próbáltam képeket készíteni, de mindenki elkenődött rajta annyira mozogtak..A mai adventezés alatt elkezdtük A Titoktündért amit születésnapjára kapott Viola..

2014. december 1., hétfő

Születésnap-Hálaadás-MúzeumokHétvégéje

Viola születésnapjával indult a hét, reggeli köszöntés aztán mindenki indult a dolgára.
Suli után ott folytattuk ahol reggel abbahagytuk marlenka torta, ajándékok aztán kfc vacsora mert ezt rendelte..
Kedden munka aztán Zsuzsi jött látogatóba jónéhány életképből részesült az este folyamán. Másnap én mentem be hozzá mert egy fontos kábele itt maradt. Rengeteg aszalt gyümölcsöt és saját készítésű szappant kaptunk hurrá éljen..Míg Viola Emőkénél volt Írisz velem Mórral és Bettivel az idei első ovi sulinak volt olykor figyelő máskor lelkes résztvevője.
Csütörtökön munka után jött Előd,hogy szemügyre vegye a bokámat közben készítettük a hálaadási vacsorát..Csodásan sikerült Anyu Tibi és otthon Elődke is teljesen elégedett volt vele..
Pénteken cseréltem munkaidőt,hogy el tudjunk menni a másik ovi suliba is..Aztán még csizma és tortavadászaton jártunk.
Hétvégénk egy családi 20 perces úszással indult egy ebéddel és egy Szépművészeti Múzeumos zsúrral folytatódott,

remekül sikerült.Este ajándéknézegetés és családi társasozás volt porondon.
Advent első vasárnapján Gonziékkal a Postamúzeumban találkoztunk,

meghúzták a lànyok fülét, aztán a jött otthon a kötelesség tanulás és kikérdezés.
Elkészült az idei remekművünk egyöntetűen a szivárványos volt a nyerő.
Eckhart Tolle Milton meséjével indult az idei ezoterikus adventi családi hangolódásunk..


2014. november 24., hétfő

Sok csillagos

Hétfőn egy őrült ötlettől vezérelve, s mivel már csak 35 nap volt Karácsonyig, elindultunk és csak és kizárólag  a kislányoknak néztünk ajándékokat. Most már nem kell izgulni s ez igazán jó. Szinte egytől egyig elintéztünk mindent amit szerettünk volna. Délután elvittem őket zumbára, s míg táncoltak én Jennifer L. Armentrout Luxen sorozatának első részébe merültem el. Este Anyuval, Zsuzsával és Elődkével négyesben visszatértünk a Funky Pho- ba levesezni.
Másnap reggel kicsit nehezen keltem, mert ez a hajnali mizéria nem nekem való  egy - egy alkalom belefér, de amúgy szerintem senkinek sem..Kivételesen Violának könnyebb volt a délutánja mert elmaradt mind a szolfézs mind pedig a gitár. Helyette szülinap buli meghívókat gyártottunk.
Szerda reggel megint szájsebészet, januárral kaptam időpontot a másik bölcsességfogammal - így is szerettem volna. Míg én ott egyeztettem, a kocsink bemondta az unalmast, jött a sárga angyal, aztán egy akku diszkont, két rendelés átvétel - villám ebéd és mozi..Miközben Christopher Nolan csodálatos űreposzát néztük,abban az időben mikor csak az egyetemisták és a nyugdíjasok járnak moziba Emily Dickinson sorai jutottak eszembe s az hogy milyen csodálatos dolog az idő!
"Tollas kis jószág a "remény",
Lelkünk ágára ül,
Fújja szövegtelen dalát,
És sosem némul el.."
Utána rohanás a csajokért - mert szerencsére jó hosszú volt, vizes lett a gatyám combja a sok sírástól, de megérte ..
Aztán megint két munkanap következett..
JekszicsRitaJapán ajándékát is villámgyorsan elfogyasztották a kislányok..
Viola egész héten visszaszámolt a születésnapja miatt. Íriszke is csak ő másért... Nagyon ügyesen mondja az r betűt, kedvenc szavával és éttermének nevével gyakorol - Trófea..bár folyamatos beszéd közben még elfelejti...
Szombaton este az Olimpia Parkban lézengtünk, vasárnap Viola egész nap kalandozott - délelőtt az egyik barátnőjével volt lovagolni (születésnapja alkalmából), délután Istvánnal voltak moziban.. Este festette az új ajándékát, aztán társasoztunk közösen..
Este befejeztem a Luxen sorozat 2. könyvét és nekiláttam a harmadiknak...áááááá....




2014. november 17., hétfő

Bodorrózsa és más növénységek

Nem hétvégével indult a hetem, ami egy kicsit fura volt - mert már úgy megszoktam de cserébe kárpótolt a tudat, hogy tényleg rövidített munkanaposként 10:30 után indulhattam tovább (de előtte a csoportban lévő gyerekeket elbűvöltem furulyajátékommal, szó szerint tátott szájjal bámulták és böködték egymást, hogy mindenki látja-e) - nagy nap volt, ma tartottuk a Mutter születésnapját a Funky Pho-ba mivel ő egy leves őrült, ez a hely pontosan neki való, nekem meg azért mert szeretem a keleti ízeket, Szabolcsnak azért mert ő találta meg..
Utána Viola szülésnapjára szereztük be amit majd tőlük kap, meg kávégép szervizben jártunk, ahol már csak az illatoktól mindenki koffein mámorban úszik egész nap - s van aki nem is fogyaszt - e nemes nedűből mert betelik az illatával..
Este Zumbára mentünk - olyan jó volt, szuper helyre járunk immár több mint egy éve..
Másnap nem hajnali kelés volt, mert 9-re mehettem (ez az álmom 9-3ig) Amúgy Szabolcs szerencsére a hajnalos napjaimon (kettő a héten) nem csak lelki támaszként vesz részt ezeken a reggeleken, mert még a reggeli innivalóim tömkelegét is elkészíti nekem..
Így én vittem Violát s közben elintéztem a kötelező befizetni valóit is..
Szerda olyan pihenős volt, ami nagyon rám fért, mert némi nátha látogatott meg.. gyakran előre hajolva ellenőriztem, hogy jelenleg mekkora a nyomás a fejemben..
Egy csodálatos receptre bukkantam (mákos muffin)  csak egy dolgot kellett kicserélnem benne, egyet meg kihagynom, mert nem volt itthon - hogy megfeleljen így már többedszerre sütöm és egyre jobb és jobb..
Aztán hajnal meg munka, Íriszke velem jött, mert neki meg buszos torna volt, délelőtt popcornos liba készítés - Eszter ötlete volt - mikrocsoportos megvalósítás - jól sikerült.. Viola nyílt napján 2 órát meg tudtunk nézni családilag - franciára Szabolcs a magyarra pedig apu ment - így csak egy órát nem láttunk s Vilkóka is elégedett volt..Végére értem az Évszázad Triológia 3. részének (Az örökkévalóság küszöbén) - pont akkor ért haza Szabolcs mikor már csak másfél oldal volt hátra és sírtam.. Délután gyerekfogorvos s ennek jutalmaként A zöld urai este..
Plusz a Japán ajándék
amit Beáék hoztak nekünk - utána rögtön fogmosással kombinálva..
Pénteken reggel a dm-ben egy óriási felfedezést tettem, hála csodálatos telefonomnak az internetnek mert olvastam valamin egy ismeretlen feliratot és rákerestem mert olyan igazán jónak tűnt és valóban az..Szabolcs szerencsére hozzájárult, hogy ne csak elméleti legyen a tudásom, mivel a piaci bioboltban nem találtunk és máshol se - elvitt a Herbaházba és ott volt - igen..a Bodorrózsa - itthon munka előtt meg is kóstoltam, délután beharangozva a kislányoknak csodálatos hatását ismét készítettem egy literrel..
Belekezdtem Jennifer Armentrout Luxen sorozatába - ígéretes, pont olyan amilyenre most vágytam..
Viola sulit után Emőkénél járt.
Másnap tanulás,családi mesenézés, (Valamit mondhatok?Azt szeretném mondani,hogy felbolondul a fejem tökösre,ha nem nézhetem meg a fogatlan 2-öt-Írisz)játszózás a westend tetején sötétedés után.
Vasárnap beváltottuk a tavaly karácsonyi fotózást, aztán ejtőzés otthon..

2014. november 10., hétfő

Sokáig ébren - Mindenből egy kicsit

Mondhatni egész zökkenőmentesen indult a szünet utáni első nap..
Íriszke anyuéknál maradt, csak Violát kellett időben eljuttatni az iskolába..
Összességében elmondató, hogy a korai lefekvéseket családi szinten sem sikerült megvalósítani egész héten, többek között ilyenek miatt..
Hétfőn megérkezett a tüllszoknyám és megnéztük Az útvesztőt, sőt Viola még Emőkénél is járt, este pedig hazajött élményekkel teli Íriszke..
Kedden dolgoztam, szerdán ügyeket intéztem és őszi dekoráció elkészìtésével töltöttük az időt..
Csütörtökön szülői volt, aztán elmaradt egy fotózás,
helyette elugrottunk az ikeába..
Másnap délutánra mentem, kész lett a tabletem, kipróbáltam egy máklisztes muffint ami nagyon klasszul sikerült..Este míg Viola tanult, (feltett valamilyen matematikával kapcsolatos kérdést s mivel nem feleltem azonnal kedvesen, de némileg megróvoan azt találta mondani hogy hihetetlen milyen buta vagyok..Írisz a védelmébe vett:
Jaj Viola már nagyon régen járt iskolába szegény.. ) eközben gumi karkötőt készített, én libaságokat kerestem s újságot formáztam.
Szombat reggel sportosan kezdtük volna a pihenést, de helyette lustálkodtunk így csak a csajok mentek be a medencébe. Apuéknál ebédeltünk, valamint Simit és Orsit köszöntöttük..
Másnap délelőtt Szabolcs dolgozott, mi elmentünk ennivalóért, délelőtt Íriszke beavatta Violát a ceruzás gumis karkötőkészítés technikájába, ő is teljesen rákattant, így ma vettünk még két csomaggal és nekem is csináltak.. Délután egy McCafe-s kupon erejéig mi is részt vettünk családilag a Joy napon, magunkba szívtunk egy kis karácsonyt a Philanthiában. Aztán hazaérve Viola gitározott, én furulyáztam az ecettel kivül belül megtisztított hangszeremmel.. Még mindig a Ken Follett-et olvasom, szombaton éjszakába nyúlóan bepótoltuk az elmaradt Downton Abbeyket .

2014. november 2., vasárnap

Őszi szünet

Hétfőn már úgy döntöttem, hogy elég a henyélésből - egyrészt sokkal jobban volt a fogam, másrészt meg csak úgy.. viszonylag későn keltünk útra - Szabolcs is itthon volt juhéé.. elvittük Violát fogorvoshoz, mert most ő fájlalta a fogát, aztán haza. Délután megérkezett az új telefonunk számmal együtt..áááááááááááá.. este a westend tetején játszóztunk, csak a kávé hiányzott..
Másnap délelőtt megint irány a Liget,
 
de előtte megvettük Írisznek a logopédiához szükséges könyvet, ebéd második fogás a kfc - ben az első utána itthon: borsóleves..
A varratszedésre, az egész család elkísért, de mivel nagy volt a tömeg, ők addig elmentek az Iparművészeti Múzeumba két rövid kiállítást megnézni és sétálni..
Este elugrottunk az aauchanba fóliáért.
Másnap reggel ismét tettem egy látogatást a szájsebészeten, mert előkerült még egy varrat, amíg ott várakoztam a többiek az Mc-ben reggeliztek egyet, ellátogattunk a Praktikerbe szőnyeget nézni, és venni is...Mióta menthetetlenül szutykos lett az előző kettő - inkább nem részletezem hogyan, azóta hiányzott ez a kellék a lakásunkból.. Az esti társasozást sértődés miatt, csak hárman fejeztük be..Szabolcs faragott tököt a lányokkal.

Csütörtökön hajnalban útrakelt forgatni, Viola állítása szerint nem tudott már visszaaludni, így amíg mi Írisszel aludtunk ő rendületlenül olvasta a Harry Potter második részét. Bementünk az oviba az Erzsébet utalványért, majd vásároltunk, mikor hazaértünk még jó hangulatban voltak a kislányok aztán megint összevesztek valamin..
A pénteki halloweeni mulatságra a csajok lerajzoltak minket is..






A buli előtt elrohantunk még néhány apróságért, aztán fel s alá járkálva izgatottan festegették magukat az unokatestvéreik érkezése előtt.. előrelátóan még a játékok előtt elkészítettük a csoportképet, mert a végére mindenkin szétfolyt minden.. 5 feladatot kellett teljesíteni, aztán tánc és mindenki tömte magába a finomságokat. Illatos - omlós csirkét ettünk ebédre, mert ez is meg volt ígérve már jó ideje - de sajnos azt kell mondjam, hogy csalódás volt - mert csöpögött s zsírtól, ez csak a tányéron derült ki s mindenkinek egy kicsit megfeküdte a gyomrát. Szabolcs délutáni alvása után nem sokkal útrakeltünk Mátyásföldre, mert a kislányok Marilyéknél aludtak, míg mi Vinyus születésnapi buliján tomboltunk az iskolában hajnali 2-ig..
Hiába húztuk fel az órát reggel fél kilencre nem bírtunk felkelni - így egy kicsit elcsúszott a nap - de végül is Elődke összeszedésével együtt nem sokkal fél kettő előtt megérkeztünk a ködös Velencére..
Este levittük a csajokat a tóhoz, nagyon élvezték, hogy szinte az orrukig sem látták..Másnap is ez volt a helyzet,de mi rendületlenül próbálkoztunk egy kis időt a szabadban eltölteni..Délután megérkeztek anyuék, Íriszke ott maradt nagymamázni, mi pedig Violát itthon scrabble partival kárpótoltuk..

2014. október 27., hétfő

Egy foggal kevesebb

A hétfői részben hétvégés nap után, összeszedtük a kislányokat és elsétáltunk a Jókai utcába,hogy megnézzünk egy forgatási helyszínt, mert az utcán kiégett kocsikat és lezuhant helikoptereket lehetett közelről szemügyre venni s közben vastag homokon lehetett sétálni a belváros közepén. Utána Viola gitározott egyet itthon, majd útra keltünk a Margitszigetre, játszóterezni és sötétben zenélő szökőkutat nézni, s közben meg is vacsoráztunk. Estére már nagyon izgultam, mert másnap munka után kellett mennem a szentkirályi szájsebészetre bölcsességfog eltávolításra. 4 szuri, sok fúrás és faragás és egy egészben kijött óriás fog kiszedése után 45 perc a kezdés után számos varrattal a számban távozhattam. Előtte, közben és utána is sírtam, még a gyógyszertárban is mert kaptam vízben oldódós antibiotikumot.. Szabolcs mindent elintézett, ő vezette a háztartást, főzött, kiterítette a vizes ruhákat (amit tudtam én ülve kiraktam), na meg dolgozott s mindezek mellett még az én vigasztalásomra is volt ideje.
Kiolvastam Lauren Kate Szenvedély és Boldogság című könyveit, így végére értem ennek a négy részes angyalos sorozatnak is - jó sokat sírtam, némileg erős érzelmi megrázkódtatást okozott a hét eleje. Ülve aludtam, bár az első éjszakán nem nagyon sikerült, mindig néztem az órát, míg a többiek mélyen aludtak, hogy hány óra múlva kell kontrollra visszamennem..
S közben az ősz is beköszöntött igen erősen.
Szerencsére szerdán napközben betudtam pótolni az elmaradt alvás nagy részét. Elkezdtük nézni a Homeland 4. évadját meg egy új sorozatot ami szintén jónak ígérkezik The Affair a címe és az a jó benne, hogy mindkét fél szemszögéből megismerhetjük a történteket és ugyanaz történik de mégis teljesen más..
Az étkezésem viszonylag egyszerű: pépes ételek, reggel smoothie-t készít nekem az én drága férjem, ebédre hol bébiétel, hol indiai fűszerezésű paradicsomleves meg főtt krumpli összetörve, vacsora gabona pép valamilyen gyümölccsel - banánnal a legfinomabb. Szerdán este már a sebet is meg kellett mosni fogkefével ami összességében jól sikerült, Jegeltem az arcomat naponta háromszor s a lányok is nagyon kedvesen viselkednek, hogy a kedvemben járjanak..
Viola a csütörtök délelőttöt tanulással töltötte, hogy ne maradjon sok feladat a szünetre, de végére eléggé kimerült.
A műtét után először pénteken délután a szakadó esőben merészkedtem ki az utcára, némi gesztenyepüréért és krumpliért s hogy halmozzam az élvezeteket kaptam csicseriborsó krémet - amit nagyon szeretek és azt ettem kókuszzsírós főtt krumplival pürésítve és csodálatosan finomra sikerült..
Szombaton délután bevettük az egyik városligeti játszóteret, amíg Szabolcs szerepválogatáson volt. Este  labirintusoztunk..
Vasárnap arra ébredtem, hogy nagyon fáj a jobb vállam, aztán a masszírozás közben sikerült rájönnöm, hogy az Évszázad trilógia 3. rész tehet minderről - mert nagyon jó, de nagyon nehéz tartani. Délelőtt beugrottak Orsiék vendégségbe és ischlert falatoztak a gyerekek a földön ülve..
Szabolcs munka után segített Violának megérteni a matek szorgalmi feladatot, majd az ötödik kerületi játszótéren fagyoskodtunk egy órát, mígnem próbára kellett mennie. Itthon mesenézés volt a program..

2014. október 20., hétfő

Hajnali tennivalók

Hétfőn elkísértem Szabolcsot munkába menet, hogy felugorjunk Katihoz a cuccokért, ahol megint szuper ruhákra bukkantam. Hazafelé megleptem magam egy Zoya Reva nevű lakkal ami nem lehet véletlen.. Mivel nagyon odafigyelek mindenre amit használunk - a lakk az csak nagy ritkán megengedett, de ez a márka a legtutibb választás mert vegán 5-mentes szóval nincs rossz érzésem ha mégis lakkozni lenne kedvem..
Másnap egészen furcsa élményben volt részem - mivel 6:30-ra kellett mennem dolgozni, nem is értem hogy ki és miért találta ki hogy ilyen korán be lehet engedni gyerekeket valahova.. ekkor még javában aludniuk kellene...
Szerdán irány vissza szájsebészetre, oda  is hajnalban hogy ne kelljen megint órákat ott állnom, s csoda történt, mert 8 után nem sokkal már végeztünk is - Szabolcs elkísért és még az is mázli hogy egy hét múlvára kaptam időpontot bölcsességfog eltávolításra.. Egy szuper könyvet olvastam megint Lauren Kate Fallen - s szerencsére még van három része.. Este nem bírtam tovább a zumba elvonási tüneteket s egy hét pihenő után újra eltáncoltam a mostani kedvenceimet..
A következő hajnali állapotról jobb ha nem írok semmit, mert nyomdafestéket nem tűrően durva volt,de az utána következő délelőtt is..
Délután Melindáékkal közösen mentünk zumbázni - állati jó volt..Este átmentünk az Aldiba mind a négyen és a következőt mesélte Íriszke..
Képzeljétek hogy olyan az oviban a világ, hogy Z szerelmes H.Á-ba, H.Á. meg belém..
Megkérdeztük, hogy ő szereti ezt a fiút, a válasz egy jó nagy arc eltakarás után az volt, hogy ovisok között nincs szerelem..
Miután Viola hangosan énekelte a jégvarázs zenéjét, s a pénztárosfiú megdicsérte, hogy milyen jó hangja van Viola mondta hogy ő szègyenlős és nem akarta hogy hallják erre Íriszke megszólalt, hogy félsz hogy beléd szeretnek?

Viola vacsora alatt így szólt Na jó inkább azt kérem az angyaltól hogy hozzon nekem egy nimbus 2000-est és egy egész lovat..
Utána azt is hozzátette, hogy tőlünk az esküvőjére is kaphat lovat..

Péntek reggel egészségnap volt a labdástorna helyszínén,
Szabolcs elvitt, nemsokkal később elkezdett szakadni az eső, de ennek ellenére a lányok szinte mindent kipróbáltak együtt zumbáztunk az esőben itthon aztán igyekeztünk átmelegedni s utána már nem is mentünk sehova csak vártuk, hogy Szabolcs megérkezzen Kecskemétről..
Szerencsére másnap kegyes volt az időjárás, mert Viola francia kirándulásra ment, nagyon izgult, de délután vidáman szállt le a buszról így nem bánta hogy rávette saját magát az utazásra.. Íriszke elmondása szerint kevésbe szórakozott jól velünk, de cuki volt.
Este azt gondoltam, hogy Szabolcs csak viccel, mert azt mondta, hogy én is megtartom itthon az olvasás éjszakáját - de végül tényleg így történt, mert egyszerűen nem tudtam letenni Lauren Kate Kín-ját (ez a folytatása annak amit elkezdtem s 4 részes ami csodálatos, és még film is lesz belőle).
Vasárnap 11-ig pizsamában voltunk aztán gyorsan megebédeltünk, hogy Viola odaérjen 12-re a zsúrra, és igen szinte sikerült.. Íriszke szakácskodós eperkét nézett, míg én tanultam, aztán visszamentünk a buli helyszínre igaz oda már Szabolcs nélkül mert előadása volt. Este nagy kártyapartit csaptunk aztán megnéztük a DA 5 évadjának 4. részét..

2014. október 7., kedd

Olvasós - Színházas - Ünneplős

Violával fogorvos látogatás volt a hét első programja, érdemi dolog nem történt, mert nem működtek a gépek, csak időpontot kaptunk, amit még tovább kellett halasztanunk. Este SZMV értekezleten jártam.
Másnap munka után, Emőkével beszélgettem, utána bevittem Violának a szokásos szeretetcsomagot a maratoni napra, de előtte meghívtam fánkozni-nagyon boldog volt és természetesen cappucinosat választott az én kávéfüggő kisnagylányom...Boriék átjöttek fürdeni, mert náluk valamilyen szerelék miatt nem lehetett.
Szerdán Viola ment Emőkéhez s még azután gyakorolta a gitárt, ainek meg is lett az eredménye, mert nagy dicséretet kapott.Íriszke itthon maradt mert éjszaka fájlalta a torkát s napközben lázas is volt. 3 nap felmentést kapott a doki néninktől.. Olyan szerencsésen alakult a heti beosztásunk, hogy nem kellett tp kivenni s csütörtökön kettesben el tudtam menni Violával zumbázni-amitől nagyon boldog lett..
Másnap munka után elmentem Írisz névnapi csomagjáért, ami Tündiéktől érkezett, így megint volt egy kis ünneplés..Este lementek Szabolccsal az udvarra, ami màr nagyon rájuk fért..
Viola péntek este, és szombat reggel megtanult mindent-ezt tőlem örökölte s  erre is bíztatjuk mindketten, mert akkor igazán sok idő marad az egybefüggő játékra s nem lebeg föllötte, hogy még milyen kötelességei vannak..
Szombaton a Bábszínház Hoppá, hoppá bemutató előadásán jártam a lányokkal, sokat sírtam és nevettem,  ebből aki ismer jól tudja hogy valami nagyon nagyon klassz dolgot láttunk. A csajok is alig tudtak megegyezni, hogy melyikük Dönci s melyikük Liza, aztán arra jutottak, hogy mi hárman Lizák vagyunk s Szabolcs lett Dönci..
Utána bementünk hozzá, aztán Alexandráztunk egy kicsit s megint volt esti játék az udvaron amíg készítettem a vacsorát..
A héten kiolvastam Jamie McGuire Veszedelmes Sorscsapás, és a Gyönyörű esküvő című könyveit -nagyon szeretem mikor a fiú és  lány szemszögéből meg lehet ismerni egy sztorit, s ezek pont ilyenek voltak s míg szombat este a csajok megnéztek 4 magyar népmesét Cassandra Clare Magnus Bane krónikáinak első könyvének is a végére jártam..
Vasárnap délelőtt Szabolcs dolgozott, olvastam egy cikket, hogy a holland gyerekek a legboldogabbak a világon, apuéknál ebédeltünk,


engem, Íriszt, és Aput köszöntöttük, közben az ovi lap cikkeivel foglalatoskodtam így viszonylag későn értünk haza..

2014. október 4., szombat

Röviden-tömören

A hét Íriszke névnapjával indult, ami nagyon klassz, amúgy meg mostanában nagyon szeretem a hétfőket is.. Este zumbázni voltunk. Mi ugyan reggel odaadtuk az ajándékokat, de anyué estére jött meg - nagy volt az öröm..
Aztán munka, meg egy szabadnap, mikor belemerültem a paragrafusok világába. Csütörtökön be is bizonyosodott, hogy megérte, meg az a sok segítség is amit kaptam hozzá..
Szombaton sportnap volt Viola iskolájában,
 
délután pedig meglátogatott minket Rozi és Palika..
Másnap megnéztük Szabolcsot a Bors néniben, majd megcsodáltuk a Rumini játszóteret.. A héten megnèztünk 3 filmet, ami már nagyon ránk fért..

2014. szeptember 24., szerda

Ünnepes meg éjszakás

Hétfőn délelőtt leeresztettünk - Az emlékek őre, majd tanultam, délután az udvaron voltunk. Másnap hajnalban munkába mentem, átjöttek egy kicsit Bettiék, aztán vittünk Íriszkével segélyszállítmányt erre a maratoni napra, mert Violának gitàr után még két szolfézs is következett. Végére értem a Angyali szövetsègnek.
Szerdán kocsi betolás -ügyintézês- vitàs helyzetek- Jane Fonda torna s  Shift elkezdése.
Aztàn megint nekem a hajnali műszak, azt hiszem hogy az igazából nekem való időbeosztás a 9-3-ig s ez tuti. Zumbáztunk' megint nagyon klassz volt, aztán Elődke felköszöntött Pozsonyi Balzac sarkon egy angliából hozott állati jó vans cipővel, utána Ritáéknál volt Én-Írisz-Vinyus köszöntés krém hegyekbe burkolva...



Mielőtt mentünk volna Violáért, Íriszke itthon alkotott minden félét, többek között egy díjat, amit azért kapott mert olyan szuper szakács.. Így jött táncolni is, de ott azért sikerült rábeszélnem, hogy az óra ideje alatt ne viselje magán. Amúgy egész nap nagyon izgatott volt, hogy az ő köszöntésére megyünk..
Végre péntek, Violáért az egyik osztálytársához mentünk, aztán megírta a leckéke, hogy a hétvégéje szabad legyen. Szombaton Anyuék elvitték őket, így én is nyugodt szívvel belevághattam a Színházak Éjszakájába.
Vasárnap délután Szabolcs Budaörsön lépett fel, ott vettem át a csajokat s miután jó sok gesztenyét gyűjtöttünk Írsz zsebeibe meghallgattuk a koncertet, ettünk egy sütit, otthon társasoztunk s vidáman vàrtuk a hétfőt..

2014. szeptember 18., csütörtök

Születésnapos

Hétfőn nagy volt az izgalom, mert kedden több csodás dolog is várt ránk!
Munka után felvettem a lányokat, fagyiztunk s míg én írtam a kertben az éves tervet addig lent szaladgálhattak..
Este társasoztunk s készültünk a másnapra mert Viola erdei iskolába készült, nekem pedig Születésnapom volt.. A szokásos ébredés utáni köszöntés, amit imádok.. Azt kell mondjam, hogy el lettem halmozva ajándékokkal..
Utána  miféle tortánk villámreggeli, uzsonnaszerzés és irány a busz.. Először Viola sírt, aztán Én, s ettől rögtön abbahagyta ő s nevetett rajtam tehát végülis sikerült a lehetőségekhez képest vidáman útnak indulni..
Rohanás a munkába, már vártam a délután, beugrott Előd, aztán egy számmal kisebbre cseréltük a superman-es új pulóveremet, megvettem a Tünditől és Zolikától kapott ajándékokat s Íriszt leadtuk Katiéknál mi pedig a Cirkóba mentünk az Ezerízű szerelemre. Utána bekaptunk valamit a Hollán Humusz Bárban egy kis dumálás után hazahoztuk Íriszt, s megint nekiálltam hogy letisztázzam a holnapi leadandókat.
Olyan furcsa mikor az embernek csak egy gyereket kell ide - oda vinnie, s azon is látszik, úgy hiányzik neki valaki..Délután átjöttek Bettiék az udvarra s aztán Melindáék és Editék is csatlakoztak a csapathoz.
Csütörtökön Íriszke Viola nélkül is szeretett volna elmenni zumbára, így rávettem magamat s nagyon jó volt.. Előtte elugrottunk beszerezni a hétvégi bulikra néhány dolgot, utána pedig Bettiékhez voltunk hivatalosak bundás kenyér partira, s ezen felül még sütött meglepetést - fánkot.. Haza is hozhattunk, aminek Szabolcs is nagyon örült, mert mind a kettőt mód felett szereti, de én nem tudok ilyeneket készíteni..
Kiolvasta már az egyik könyvet amit a születésnapomra kaptam: Oriah - A meghívó, s végére értem a Gyönyörű sorscsapásnak is..
Nagyon vártuk már a hétvégét, amit mikor Violát is visszakaptuk az erdei iskolából hivatalosan is megnyitottunk.. Sok ünnepelni valónk volt, lezárult a két beszoktatós hét, Viola nagyon ügyesen mindenfajta ízé nélkül jött haza a 3 éjszakás kalandról (megnyerte a ki mit tud-ot, és ő kapta meg hétvégére az osztály állatot), Íriszke is kibírta ezt a két hetet, a vége felé már nagyon nem akaródzott menni neki.. Szóval egyszerűen jó.. Folytattuk a csütörtöki beszerző körutat, este kicsit nézhették a Vándorlópalotát és meg elkezdtem írni a cikkeket az ovi újságba..
Szombaton a házunkban lakó kislánynak volt zsúrja a kertben, aztán kimentünk zárás előtt a decathlonba a csajoknak cipőért, vasárnap Lellének a Mókasziget játszóházban ami után az ikeában hot dogoztunk s végül Mátyásföldön folytattuk a mulatozást estig...
A vasárnap reggel csodálatos volt, amint az a képekből is ki fog derülni..