Egy nappal Karácsony előtt, a csajok totál fel voltak pörögve. Délelőtt bejártunk két adventi vásárt, meg Szabolcs kedvenc varázsboltját.
Délután az ėn névnapomra készülődtek..Idén máshogy találtuk ki az angyali dolgokat, így 24-én reggelre meghozták a feldíszített fát,
és a kidekorált lakást. Reggel mielőtt még felköszöntött volna kis családom, megszagolták és megcsodálták a fát.
Utána tízórai a Dédinél és virág.. Szabolcs testvéreitől kaptam egy egyszarvús ex librist, Szabolcstól többek között egy ötletet mellé - mely szerint irány a könyvtár.. Anyuék délután meghozták az élelmiszer és alkohol ellátmányt az ünnepekre, hurrá éljen.
A Rénszarvas mentőakció után séta, hogy az angyalok dolgozhassanak. S közben az utcán számoltuk, hány fát látunk az ablakokon keresztül.
Itthon elkezdtek sikoltozni a boldogságtól, Viola alig bírta abbahagyni az ugrálást. Mindenféle dalokat tervezett elénekelni még a nap folyamán, de az első versszak után egyfolytában azt kérdezte, hogy bonthatunk már?
11-kor kerültek ágyba.
25-én reggel szintén nagyobbik gyermekem kissé morcos volt, mert azt mondta, hogy annyi mindent kapott, hogy nem tudja mivel játszon.. Szerencsére ezen túljutott, és minden sorra került..5-re mentünk volna Mátyásföldre, de a kocsink a Városligetnél megállt. Szerencsére Kati velünk volt, így az autótolástól kezdve több dologban is a segítségünkre volt. Istvánnál folytatódott az este s megint jó későre tolódott az alvás. Másnap először Ritáéknál jött az angyal majd irány Budajenő - anyuék eljöttek értünk- ott is találkoztunk jó sok rokonnal..
Egy nap szünet volt a karácsonyi ünnepség sorozatban, Szabolcs autót vontatott, meg előadott. Mi hárman játszottunk az ajándékokkal, délután pedig szereztünk egy lego építő alapot.
Szombaton az immár hagyománnyá vált Trófeás ebéd, aztán pedig mindenki feljött hozzánk egy kicsit. Természetesen idén is ettem sztrapacskát rumpuncssal és az elmaradhatatlan aranygaluskát.
Délután megtartottam Violának az első furulya óráját - amire valószínűleg azért vágyott annyira mert tényleg nagyon jó érzéke van hozzá, villámgyorsan megtanult, 4 fogást és három dal lejátszani kottából. Lehet, hogy anyu hangszer tehetségét örökölte, mert mikor odaül nála a zongáránál, nagyon jókat játszik..
Vasárnap délelőtt koránra terveztük az indulást, ami végül nem jött össze, mert még el kellett menni a kocsiért, majd a gyerekülésekért és csak ezek után értünk ki Gödöllőre, ahol szintén jött az angyal. A húgom egyik gyereke az egész karácsonyi dal repertoárját előadta.. Szabolcs hamarabb hazaindult, mert próbálni kellett, én még ott maradtam és Berciékkel jöttem haza, vagyis a színházba.. A kislányokat ott hagytuk randalírozni. Elmentünk volna moziba, de nem volt jegy így, éjszakai tescozás lett belőle..